TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca




Sziasztok, Molyok.



Ma egy hozzám nagyon közel álló könyvből hoztam nektek idézetet ezen a borongós, esős őszi napon.

Ami nem más, mint Csendes Nóra - Zápor utca című könyve.

Remélem az idézetek miatt ti is kedvet kaptok hozzá. Jó szemezgetést.





#1



„Attól, hogy nem látott, nem hallott senki, kicsit úgy éreztem, nem is vagyok. Szerettem eljátszani a gondolattal, hogy nincs múltam, se jelenem, se jövőm, nem várnak tőlem, és én sem várok semmit. Hogy nem szeretek, és nem is fáj semmi.

Ha csak pár percre is, de megkönnyebbültem.”



#2



„Élveztem, hogy előbújik belőlem a kislány, aki lelkesen veti magát a kalandba, amit egy sötét kert jelent. Mert a kislány énem szerint, ha valamit nem látsz, ott akármi lehet. Varázslat is. És tizennyolc évesen, akárhogy is küzdött ellene a büszkeségem, kicsit még hittem a varázslatban.”



#3



„A karjai között megszűnt a világ. Csak mi voltunk. Úgy éreztem, egész életemben hiányzott valami, hogy csak fél voltam, de most végre egész. Nem akartam elengedni soha többet, és mikor egy óra múlva a gyengéd kezei között a hideg is simogatni kezdte a hátam, megijedtem, hogy el kell válnunk egymástól, és akkor elveszik a teljes, és megint csak fél leszek. Aztán felálltunk, és megértettem, hogy az a valami nem a kezünk által forrt össze, hogy nem az összefonódó karjaink között rejtőzik, hanem valami sokkal titkosabb helyen. Ott, ahol semmi nem szakíthatja már szét.”


#4



„Hogy lehet, hogy valaki az egyik pillanatban még kedves és figyelmes, kicsit később pedig úgy tesz, mintha nem is ismerne? És létezik, hogy mindezt azért csinálja, mert jött valaki, aki öt centivel rövidebb nadrágot hord?”



#5



„…csak egyszerűen nem látok más okot, ami meggátol valakit abban, hogy szerelmes legyen beléd.”



#6



„És vannak hibák, amiket csak egyszer követhetünk el.”



#7


„Az első pár „és boldogan éltek, míg meg nem haltak” után megjegyezte, hogy „kötve hiszi, hogy a vidékről szakadt, analfabéta parasztlány boldogan élne egy spicces királlyal”, vagy hasonlók, és a helyzeten az a tény se sokat segített, hogy valószínűleg a király is analfabéta volt.”


#8



„Nem szerethetsz valakit, akit nem ismersz. És csak akkor ismersz meg valakit igazán, ha tudod, milyen, ha összefonódik a lábatok, ha tudod, milyen meleg és puha a bőr a hasán, hogy milyen mintát adnak az anyajegyek a hátán, ha hallottad már a sóhajtását összeolvadni a lélegzetvételeddel.”


#9



„Vannak pillanatok, amik sorsokat fordítanak meg. Az ember érzi, mikor jön el az a perc, hogy most dől el az élete, érzed, hogy minden lélegzetvétel számít, hogy emlékezni fogsz minden szívdobbanásra. Nincs alatta zene. Nincs villanó fények, lelassuló másodpercek, csak a zihálás van, fájó izmok, kétségbeesés és a türelmetlenség, hogy mikor lesz vége az útnak.”


#10



„Ő volt, a nagymama volt, aki felnevelt minket. Ő vigasztalt meg, ő vigyázott ránk. Ő volt a gyerekkori menedékem, és mikor elvesztettem, úgy éreztem, a múltammal összekötő utolsó cérna szakadt el. Hogy többé nincs otthonom, ahova hazamehetnék.”


+1



„Nem ő volt a legszebb, legerősebb, legcsinosabb férfi, akit valaha láttam. De ha az ember szeret valakit, valahogy megszereti a hibáit is, hogy kicsit hosszabb az orra, vagy cingárabbak a lábai.”


Köszönöm, hogy itt voltatok. :)

XOXO,PATI. :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.