Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2022

Top 10 Csütörtök - V.E.Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete

Kép
Ma egy egész különleges könyvből hoztam nektek idézeteket, méghozzá egészen a 17.századba utaztam érte és megismerkedtem Addie LaRue-val. A lány nem akart az akkori normák szerint élni, emiatt pedig imádkozni kezdett, hogy elmeneküljön a jelenlegi kötelessége elől. Viszont az imáját az ördög hallgatta meg, a lány pedig kétségbeesésében nem tudott mást tenni, minthogy eladja neki a lelkét. Az átka pedig nem más, minthogy ne emlékezzen rá soha többé senki, nem tarthat meg tárgyakat, se semmit. A lány életét egészen 2014-ig követhetjük nyomon. Szóval az ő kalandjából hoztam nektek idézetet. 😊   1.) „Addie rájött, hogy a könyvekkel ezer élete is lehet – vagy erőt meríthet egy nagyon hosszúhoz.” 2.) „Mindenki azt hiszi, hogy a fényképek valóságosak, holott csak egy nagyon meggyőző hazugságot mutatnak be.” 3.) „– Mindig azok a napok a legjobbak, amiket nem tervezünk meg előre.” 4.) „– Az a baj az idővel, hogy sosincs belőle elég – mondja. – Lehet, hogy egy évtizeddel, le

Top 10 Csütörtök - Borsa Brown - A Végzet

Kép
    Megjöttem a Top 10 csütörtökkel. Ezúttal Borsa Brown: Végzet című könyvéből hoztam idézeteket nektek 😊       1.) „Meg kell tanulni, hogy ami megtörtént, azon már nem tudsz változtatni, de ha veszteség ér, akaratlanul is keresed a hibát, és számtalan módon pörgeted végig az agyadban az akciót. Egyesek szerint ez baj, mások úgy vélik, hogy így tanulhatsz csak igazán a hibákból.” 2.) „A múlttól nem menthetjük meg a szenvedőt.” 3.) „Olykor azt hiszi az ember, hogy kiismerte a másikat, mindent tud már róla, de aztán ráébred, hogy minden csak talány és sejtés, mert nem tudhatjuk, hogy mi rejlik bennünk, és főképp azt nem tudhatjuk, hogy mi lapul a másikban.” 4.) „De az a csók…. Igazságtalan volt. Igazságtalan és kegyetlenség volt a részedről, hogy adtál egy kis kóstolót, miközben tudtad, hogy többet nem kaphatok. Igazságtalan volt a részedről, hogy elém tártad az igaz embert, megmutattad, hogy olyan is van ezen a világon, aztán meg el is vetted, és éreztetted, hogy én

Értékelés: Szilágyi Heléna - Diabolika

Kép
„Mindenkiben ott rejlik a szépség, amit szeretni lehet.”   Fülszöveg: Az égiek megelégelték a halandók önpusztítását, ezért egyességet kötöttek Luciferrel. A Menny kapuja bezárul, így az uralkodás a Fényhozó gyermekeire marad, a bolygót pedig démonok meg varázslények tömege lepi el kipusztítva az emberiséget. Diabolika halhatatlan lakói veszélyesek, törvényei kegyetlenek: A fajok nem keveredhetnek. A démonok hatalma vitathatatlan. Küzdelem csak egy az egy ellen érvényes. Aki egyetlen egy szabályt is megszeg, annak a napjai meg vannak számlálva. Édua már a puszta létezésével vét a démonok törvényei ellen, ezért örökös rettegésben él. Jól kiszámítható élete felborul, amikor találkozik Diabolika utolsó alakváltójával és az ellenállás vezetőjével, Galatea Úrnővel. Édua Gyehenna biztonságos csatornáiból a lázadás középpontjába kerül. Nincs megállás! Lucifer és a Nagy Sötétség közeleg, ha valaki nem lép közbe, a világ örökre a Gonosz kezében marad! Kiadó: LittleFox Ki