Bejegyzések

A rózsák romjai címkéjű bejegyzések megjelenítése

K. F. Breene - A rózsák romjai (Démonkirály átka sorozat I.rész)

Kép
  „A rózsabokrok attól halnak meg, ha fuldokolnak, ha elzárják őket azoktól a dolgoktól, amiket szeretnek, mint a napfény és a víz. Fogadni mernék, hogy az apja hibája volt.” Személyes véleményem: Egyszerűen imádom, hogy az Álomgyár Kiadónál egyre több fantasy könyv jelenik meg és mindegyik egyszerűen letehetetlen. A Rózsák romjai könyvet már réges régen el szerettem volna olvasni. Jó annyira nem, mert novemberi megjelenésű volt, de az is már két hónapja volt. Viszont a suli, adóvizsga és a zárásos időszak valahogy teljesen elvette az időmet. Én aki nem kávézok már naponta itta tonna számra a kávét, hogy mindennapot eltudjon kezdeni. Így a könyvet csak tologattam a polcon és vágyakoztam az olvasására, de múlthéten a vizsga utáni nap úgy döntöttem, hogy a következő két hét az olvasásról szól, aztán megpróbálok felkészülni a március elsejei vizsgára. Rettentően hiányzott, hogy eltudjak bújni végre egy könyvbe és végre legyen olyan én időm, amit élvezek. Magáról a könyvr ő l: ...