Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2021

Csütörtöki top 10 - A Bridgerton család 1.

Kép
Sziasztok, A keddi top 10 időhiány miatt elmaradt, de ettől függetlenül nem felejtkeztem el róla. Ebből kifolyólag úgy döntöttem, hogy a Netflix nagy sikerű sorozat veszem elő, a Bridgerton családot és ebből hozok idézetet. Természetesen a könyvre kell gondolni. Szóval az én top 10 kedvenc idézetem Julia Quinn: A herceg és én című könyvéből, mely a Bridgerton család első része. 😊 #1 „Azt mondani, hogy a férfi csökönyös, mint a szamár, sértő a szamárra nézve.” #2 „– Tudjátok, mindig is gyanítottam, hogy a férfiak idióták – jelentette ki Daphne. – De erről bizonyosságot egészen máig nem sikerült szereznem.” #3 „– Ami önöket illeti – lendítette az idős hölgy sétabotját a férfiak felé –, még mindig fenntartom a véleményemet. Önt – mutatott Anthonyra – hajlamos vagyok kedvelni, mivel elutasította Berbrooke lánykérését, és nem adta hozzá a húgát. De a többiek… Hmmm. Azzal sarkon fordul tés távozott. – Hmmm? – visszhangozta Benedict. – Hmmm? – Az én intelligenciámat és lényem

Értékelés: Colleen Hoover - Verity

Kép
„Én akartam lenni az, aki mosolyt csal az arcára, akiért lélegzik, akiért felkel reggelente. És sokáig én is voltam. Jobban szeretett, mint bárkit és bármit. Én voltam az élete értelme. Egészen addig, amíg fel nem bukkant az egyetlen dolog, ami még nálam is többet jelentett neki.” Fülszöveg: "A szavaknak egyenesen a zsigerekből, húson és csontokon át kell kiszakadnia." A küszködő, anyagi csőd szélén álló író, Lowen Ashleigh megkapja élete állásajánlatát. A bestsellerszerző Verity Crawford férje felkéri, hogy a balesetben megsérült író helyett megírja sikersorozatának befejező részeit. Lowen megérkezik a Crawford-házba, hogy átnézze Verity többévnyi jegyzeteit és vázlatait, remélve, hogy elegendő anyagot talál a munka elkezdéséhez. Ám az irodában nemcsak kaotikus állapotok fogadják, hanem egy önéletrajz is, amit az asszony a legnagyobb titokban írt. A kézirat minden oldala vérfagyasztó vallomást rejt, köztük annak az éjszakának a történetét is, mely örökre megváltozt

Értékelés: Sarah J. Maas - Crescent City: Föld és vér háza

Kép
  Képek forrása: Pinterest és Google „– Ez a lényeg, Bryce! Az életé. Hogy úgy élj, úgy szeress, hogy közben tudod, holnap az egész eltűnhet. Ettől lesz minden annyival értékesebb.” Fülszöveg: Köti a vér. Kísérti a vágy. Szabadjára ereszti a sors. Bryce Quinlan nappal kemény munkával, éjszakánként pedig bulizással töltött élete egészen addig tökéletes volt, amíg egy démon meg nem gyilkolta a legjobb barátait, magára hagyva őt a veszteségével és a fájdalmával. A tettes rács mögött ül ugyan, a gyilkosságok mégis folytatódnak, és Bryce hirtelen egy nyomozás kellős közepén találja magát. Bármire kész, hogy megbosszulja a barátai halálát. Hunt Athalar, a hírhedt bukott angyal most kényszerből azokat az arkangyalokat szolgálja, akiket egykor le akart taszítani trónjukról. Brutális képességeit és elképesztő erejét egyetlen ügy szolgálatába állították - meg kell gyilkolnia a főnöke ellenségeit, vitának helye nincs. Amikor démon dúlja fel a városukat, ellenállhatatlan ajánlatot kap: h

Értékelés - Leigh Bardugo: Wonder Woman - A háborúhozó (DC szuperhősök 2.)

Kép
„– Mert ha valami nem sikerül, az egész világ azt sugallja, hogy azért vallottunk kudarcot, mert nem vagyunk elég jók.” Fülszöveg: "Harcos nővértársam, pajzsod és kardod vagyok. Amíg én élek, az ellenségeid számára nincs menedék. Számíthatsz rám az utolsó leheletemig, a te ügyed az enyém is." - AZ AMAZONOK ESKÜJE - Diana, az amazonhercegnő leghőbb vágya, hogy kivívja legendás hírű nővérei elismerését. Amikor azonban dicsőséget szerezhetne magának, nem él a lehetőséggel, hanem a száműzetést kockáztatva megszegi az amazonok törvényét, és megmenti egy halandó életét. Ám ezzel az egész világot végveszélybe sodorja. Alia Keralis csak egy rövid időre akar elmenekülni folyton atyáskodó bátyja elől a tengerre. Nem sejti, hogy az életére törnek. Ellenségei úgy vélik, már a puszta létezése kirobbanthat egy világháborút. Amikor Alia hajóján bomba robban, egy rendkívüli erejű, rejtélyes lány menti ki őt a vízből. Hamarosan szörnyű igazsággal kell szembenézniük: Alia Háborúh

Értékelés: P.Dangelico - Wrecking Ball - A romboló (Szeretni nehéz 1.)

Kép
  „Ha az életed minden apró darabját szétcincálták, megtaposták vagy elvették már, akkor az utolsó darabkájába úgy fogsz kapaszkodni, mintha élet-halál kérdése lenne.”   Fülszöveg: Hogyan állj ki magadért? Camilla DeSantis élete romokban hever. Hogy is lehetne másként nevezni azt az állapotot, amikor egyszerre veszted el a férjed, az állásod és minden vagyonodat? Nehéz időkben nagy a döntéskényszer, így mikor a megváltás egy kiállhatatlan alak képében jön - aki nem mellesleg az egekig magasztalt New York Titans kezdő hátvédje -, nincs választása. Elfogadja az ajánlatot, hogy bentlakásos nevelőnőként és tanárként egyengesse Calvin 8 éves unokaöccsének útját. Már csak annyit kell kitalálnia, hogyan fogja vissza magát minden egyes alkalommal, mikor lilára akarná pofozni a férfit, ami gyakran megesik. Calvin Shaw-t egy fikarcnyit sem érdeklik a nők. Pillanat, pillanat, hadd fogalmazzam meg másképp: imádja a nőket, viszont jelenleg minden vágya az, hogy hagyják békén. Főleg, miután