K. F. Breene - A rózsák romjai (Démonkirály átka sorozat I.rész)



 „A rózsabokrok attól halnak meg, ha fuldokolnak, ha elzárják őket azoktól a dolgoktól, amiket szeretnek, mint a napfény és a víz. Fogadni mernék, hogy az apja hibája volt.”




Személyes véleményem:

Egyszerűen imádom, hogy az Álomgyár Kiadónál egyre több fantasy könyv jelenik meg és mindegyik egyszerűen letehetetlen.

A Rózsák romjai könyvet már réges régen el szerettem volna olvasni. Jó annyira nem, mert novemberi megjelenésű volt, de az is már két hónapja volt. Viszont a suli, adóvizsga és a zárásos időszak valahogy teljesen elvette az időmet. Én aki nem kávézok már naponta itta tonna számra a kávét, hogy mindennapot eltudjon kezdeni. Így a könyvet csak tologattam a polcon és vágyakoztam az olvasására, de múlthéten a vizsga utáni nap úgy döntöttem, hogy a következő két hét az olvasásról szól, aztán megpróbálok felkészülni a március elsejei vizsgára. Rettentően hiányzott, hogy eltudjak bújni végre egy könyvbe és végre legyen olyan én időm, amit élvezek.

Magáról a könyvről:

K.F. Breene valami csodálatos világot alkotott. A Démonkirály átka sorozatot az új szépség és a

a szörnyetegként is emlegetik. Valószínűleg emiatt is szippantott be teljesen, hisz az az egyik kedvenc mesém. De térjünk is rá a könyvre. A királyságot egy átok súlytja, melyet maga a király hozott a fejükre, aki a démonokkal kötött alkut és ezzel mindenki életét megkeseríti. A Démonkirálykét emlegetett őrült király beengedte a világba a démonokat, a királyságba egyszerűen megállt az idő és a falusiak, akik régen alakváltók voltak, most csapdába estek mivel többet nem tudnak átváltozni. Ezenkívül egy szörnyű betegség is feltőrt, így mindenki, aki megfertőződik életét veszti. A gyerekek nagyrésze árvaként vagy félárvaként marad. Családok mennek tönkre. Életek mennek kárba. Már semmi sem megy a normális kerékvágásba. Csak vannak, de nem élnek. Finley egy lány, aki a Tiltott Erdőben lévő örökfűvel kísérletezik, hogy édesapja életét megmentse. A Tiltott erdő neve is már sokatmondó, senki nem mehet be oda, hisz az ültetvényeket egy szörny őrzi. Ezenkívül tele van démonokkal, incubusumokkal és hasonló nem túl kedves élőlényekkel. Finley már 14 éves kora óta járja az erdőt, ezzel vállalva a veszélyt, hogy meghal, ha valaki elkapja. Végül évekkel később a szörny érte jön. 


Bár neki kellene vadásznia, hogy a testvéreinek élelmet biztosítson. Ő az, aki a legjobban tudja elkészíteni az örökfűből lévő főzetet, ezzel a betegek életét ideiglenesen megmenti és most ott kell hagynia a testvérei, a szeretett faluját és elmegy a szörnyeteggel, ahol minden bizonnyal a halál vár rá. Vagy mégsem? A Tiltott erdő tele van titokkal, az egyik titka pedig egy kastély, amit elrejt magába. Egy herceg, aki sosem lépett trónra és nem talált párt. Egy benne bujkáló sárkány, aki legszívesebben kitörne és megmentene mindenkit.

Egyben az egész:

Ha egy letehetetlen könyvet keresel akkor szólok megtaláltad. Varázslat, átok, átváltozás és szerelem. Egyszerűen minden benne van, ami egy fantasy kedvelő leányzónak szüksége van. Finley igazán érdekes jellem és imádtam mikor magába megbeszélte a dolgokat, néha nem tagadom én is szoktam mikor valamin nagyon gondolkodom. Egyszerűen ő nem egy egyszerű lány, különleges, vakmerő és mindent megtesz azért, hogy megtalálja a tökéletes főzetet. Nem tudom eléggé ragozni, hogy mennyire imádtam a könyvet, szinte magába szippantott és azt vettem észre, hogy órák óta olvasok. Ezzel szerintem mindent elmondtam arról, hogyha ebben a hónapban egy könyvet is vennél akkor ő legyen az.

Ha kedvet kaptál hozzá és megszeretnéd rendelni akkor Katt ide😊

Köszönöm, hogy benéztetek,

Xoxo, Patti 😊


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.