Top 10 Csütörtök - Borsa Brown - A Végzet


 

 

Megjöttem a Top 10 csütörtökkel. Ezúttal Borsa Brown: Végzet című könyvéből hoztam idézeteket nektek 😊

 

 

 

1.)

„Meg kell tanulni, hogy ami megtörtént, azon már nem tudsz változtatni, de ha veszteség ér, akaratlanul is keresed a hibát, és számtalan módon pörgeted végig az agyadban az akciót. Egyesek szerint ez baj, mások úgy vélik, hogy így tanulhatsz csak igazán a hibákból.”

2.)

„A múlttól nem menthetjük meg a szenvedőt.”

3.)

„Olykor azt hiszi az ember, hogy kiismerte a másikat, mindent tud már róla, de aztán ráébred, hogy minden csak talány és sejtés, mert nem tudhatjuk, hogy mi rejlik bennünk, és főképp azt nem tudhatjuk, hogy mi lapul a másikban.”

4.)

„De az a csók…. Igazságtalan volt. Igazságtalan és kegyetlenség volt a részedről, hogy adtál egy kis kóstolót, miközben tudtad, hogy többet nem kaphatok. Igazságtalan volt a részedről, hogy elém tártad az igaz embert, megmutattad, hogy olyan is van ezen a világon, aztán meg el is vetted, és éreztetted, hogy én ilyet nem érdemlek. Azzal a csókkal jobban porig aláztál, mint bármely férfi az életemben.”

5.)

„Talán az a legpokolibb, hogy a múlt sosem válik elmúlttá, mert újra és újra előjön, megidézed, átéled minden pillanatát.”

6.)

„Állandóan azt mondják a katonákra, hogy hősök akarnak lenni, pedig ez nem igaz. Ha hősökké leszünk, az azt jelenti, hogy valami rossz történt. A sima dolgokért, egyszerű harcokért a hétköznapokban senki sem kap elismerést. Ölj! Éld túl! Áldozd föl magad! Rokkanj bele! Igen… Akkor hőssé válsz…”

7.)

„A katona igazi ereje mindig a szívében, a lelkében és a kitartásában van.”

8.)

„A világom lettél. Pár nap alatt elérted, hogy úgy el tudjak veszni benned, ahogy azt hittem, sosem leszek képes.”

9.)

„Azt hiszem, az az igazság, hogy sosem jutunk túl semmin, egyszerűen csak képesek vagyunk az új küldetésre fókuszálni, és egy hátsó polcra behajítani a tragédiákat.”

10.)

„Nem becsüljük meg az élőket, van úgy, hogy akit a legjobban szeretünk, abban is a hibákat keressük. Akkor kezdjük értékelni a személyét, amikor már nincs. A gyász sokszor több szeretetet hoz felszínre, mint ami a való életben létezett két ember között.”

 

Köszönöm, hogy benéztetek.

Xoxo, Patti 😊

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.