Könyv, pont jókor - Értékelés: Frey Éva - Allegorium




Elérkezett a Könyv, pont jókor rovatunk harmadik fordulója, amiben egymásnak választottunk olvasnivalót. :) Nekem Anna választott. Azért választotta ezt a könyvet, mivel tudta, hogy nagyon el szeretném olvasni, de nem sok időm van, ezért a játék miatt előbbre kellett vennem.


Fülszöveg:

A Másfélék közöttünk járnak, beépültek társadalmunkba, ám megvannak asaját, sötét céljaik. Vérrel táplálkoznak. Napjaink technikai fejlődése egyre nehezebbé teszi számukra, hogy titokban tevékenykedjenek. Egyedül ráadásul még egy vámpírnak sem könnyű. Ezért a két mostohatestvér - Jevgenyij és Oleg - csoportot alakítanak, hogy együttes erővel próbáljanak meg életben maradni. Harmadik fivérük, Igor halálos ellenségük, akinek azonban meg vannak számlálva a napjai. A csupán tizenhét éves Nadja az ő rokona, bár a lány nem tud semmit származásáról, ahogyan a Másfélék világát sem ismeri, váratlanul mégis az események középpontjába kerül. Úgy tűnik, hogy Nadja élete döntő fontosságú a csoport - és talán a teljes faj - fennmaradása vagy eltűnése szempontjából. A Szentpéterváron, Rostockban és Helsinkiben játszódó nagyívű történet atmoszféráját az északi helyszínek zord hidege teremti meg.

Intrikában gazdag, borongós, vérbeli vámpírregény ez, mely finoman felépített allegória is egyben. Hogy pontosan minek az allegóriája, annak eldöntése az olvasó feladata




Oldalak száma: 448
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly: 400 gr
ISBN: 9786155631610
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2018
Árukód: 2715907 / 1175737

Mikor először halottam a könyvről nem tudtam mire számítsak. Az egyik ismerősöm már a könyvhéten beszerezte magának, akkor mikor én az ezer csókot, de nem voltam benne biztos, hogy kell nekem ez a könyv is. Hisz csak a címét tudtam és a szerzőjét. Akkoriban pedig Frey Éva neve nem csengett olyan ismerősen. Közben kiderült, hogy azért, mert ez az első regénye. 

De egyre többet kezdtem gondolni a könyvre, majd kíváncsivá tett szóval utána kerestem és szépen lassan rájöttem, hogy ez olyan könyv, amiket olvasni szoktam, amiket szeretek. Szóval osztottam szoroztam és rájöttem, hogy most sajnos a kiadónak kell írni miatta mivel a vezetésem rengeteg pénzbe kerül. Miután a futár elhozta a könyvet iszonyúan boldog voltam. 

Azonnal sajnos nem kezdhettem el mivel dolgoztam, de alig vártam, hogy leteljen a munkaidőm és már a metrón hozzákezdjek az új könyvemhez. Egésznap csak ez járt a fejemben, de gondolom ezzel mindenki így van, akinek már ott az új könyve az asztalán és nem tud egyből belekezdeni. Sajnos a héten csak a metrón tudtam olvasni, majd szombat reggel nekiestem és többet le se tettem csak annyi időre míg egykét embernek reagáltam az írására. Annyira örültem, hogy nem a szokásos unalmas vámpírkönyveket olvasom és végre van benne valami újdonság, valami ami teljesen különbözővé teszi a többitől.

Borító: 5/5

Nekem nagyon tetszett. Olyan figyelemfelkeltő és tökéletesen passzolnak a színek egymással. Egyszerűen különlegesebbé teszi a könyvet szóval hatalmas gratuláció a tervezőknek. :)




Magáról a könyvről:

Az elején nagyon nehezen haladtam a könyvvel. Teljesen más a nyelvezete mint amire az elején számítottam és talán egy idő után ezzel fogott meg teljesen. Szóval, akik egy kisebb langyos, limonádészerű irományban reményednek azoknak nem igazán ajánlom. Mindenki másnak pedig nagyon is. Hisz ez egy hihetetlenül jól megírt történet és nekem nagyon tetszett az írónő stílusa. 

A történet több szállón futott és az elején nem igazán értettem, hogy most melyik lesz a fő száll és, hogy függnek össze az események, de egy idő után ahogy haladtam vele szépen lassan végre összeállt. Viszont az orosz nevekkel kissé hadilábon állok, így nagyon kellett figyelnem, hogy ki kicsoda és honnan jött még mielőtt valakivel összekeverem. Viszont bármennyire tudtam egy idő után összerakni, hogy ki kivel hogyan függ össze soha nem tudtam mindent. Mindig volt benne egy csavar, egy újdonság ami miatt teljesen elrabolt a következő oldalra is magának, így pedig letehetetlenné vált. 

A karaktereket is nagyon szerettem. Mindegyikben volt valami plusz ami miatt egyszerűen fontossá váltak az események kialakulásában. Mégis volt egy kisebb hiányérzetem. Azzal nem volt gond, hogy Inessza sokszor képben volt és az ő életéről elég sokat megtudtam, hisz ez is kell különben biztos még nagyobb lett volna ez az érzés belül. 

De nagyon kíváncsi lennék a többiekre is. Hisz Igorról csak annyit tudok, hogy ő az alfa és, hogy milyen kapcsolat van közte és Nadja között, de arról semmit nem tudok, hogyha ő elszigetelte magukat a világ elől és a többi Másfélék elől akkor, hogy lehet ekkora hatalma, hogyan lehet, hogy még mindig ő az alfa. Továbbra is nekem nagyon érdekes szereplő Theresa és annyira jó lett volna, ha még ennél is többet tudok róla. Egyszerűen olyan titokzatos és egyben különleges. Ettől pedig még kíváncsibbá tett és alig várom, hogy legyen folytatása, hisz lesz ugye? Mondjátok, hogy lesz. 

Annyi megválaszolatlan kérdés, telis tele lehetőséggel. Olyan biztosan nincs, hogy ez így marad és nem lesz folytatás. Ez a világ nem egy egyszerű gagyi szerelmes vámpírregény. Ahol minden olyan egyszerű és nonszensz. Persze kellenek azok is, hisz ha azok nem lennének akkor abból se lehetett volna egy teljesen mást alkotni. De ebbe a világban a szokásos, nyálcsorgatós vámpírok már az első percben elvéreztek volna. Ez a világ sokkal sötétebb és sokkal durvább. 

Ez a világ számomra a vámpírregények legjobbja. Nincs még egy olyan, ami ennyi izgalmat és ennyi titkot rejteget. Nincs még egy olyan, ami ennyire varázslatos. Viszont amiről megint keveset tudunk az maga az Allegórium. Annyira titokzatos, hogy nem hiszem el, hogy csak morzsákat kaptunk belőle. Pedig olyan jó lenne, ha mindent megtudnánk róla. Persze annyi minden volt, így is a regényben, hogy teljesen jogos, hogy sok mindenről nem kaptunk tiszta képet. Hisz ha minden benne lett volna, ami nekünk hiányzik akkor legalább 2000 oldalas könyvet kellett volna írnia az írónőnek, de én nagyon remélem, hogy tényleg lesz folytatás.


És következzen a feladat, ami a jegyzetek készítése volt annak a személynek, aki ajánlotta neked a könyvet - szóval ezek neked szólnak külön Anna. :D




Xoxo, Patti. :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.