Exkluzív interjú T. R. Saltyval!

T. R. Salty a Bellum Atlantis című időutazós fantasyvel került az irodalmi köztudatba, azóta viszont sorra jelennek meg regényei, novellái a legkülönfélébb témákban, zsánerekben. Milyen egy irodalmi kaméleon élete az íráson túl, hogy vezetett az út a tanári katedráról a Pázmány Péter Katolikus Egyetem előadóterméig és a Gombaszögi Fesztiválig? Kinek könnyebb a szórakoztató művek világában: a női vagy férfi íróknak? Ezekről és még sok egyébről beszélgettünk a szerzővel.

Patti: Mivel az olvasóim még nem igazán ismernek Téged, mesélnél pár szót magadról?

T.R. Salty:  Esztergomban születtem, jelenleg is itt élek. Egyházi középiskolába jártam, majd magyar-történelem szakon egyetemre, Szegeden. Később középiskolákban tanítottam, és jelenleg is tanítok, Esztergomtól nem messze, Dorogon. Az írás mellett 2012-től foglalkozom könyvek szerkesztésével – két kiadónak dolgozom be –, de tagja vagyok a Történelmiregény-írók Társaságának is és sokfele tartok előadásokat az országban, sőt, a határon kívül is. Szóval nem unalmas az életem.

Patti: Mióta foglalkoztat az írás gondolata, és mióta foglalkozol írással?

T.R. Salty:  Kezdjük ott, hogy amióta megtanultam a betűvetést, imádok olvasni. Ebben mindenevő vagyok, azaz a magas irodalomtól a ponyváig mindent olvasok, csak az számít, hogy a mű beszippantson. Az írás felé a Star Wars indított el, amelynek első (valójában IV.) részét 1981-ben láttam (a mozikban Csillagok Háborúja címmel ment). A film regényváltozatát, majd később a Birodalom visszavág-ot is szó szerint rongyosra olvastam, aztán megmozdult bennem valami. Egy kockás spirálfüzetbe kezdtem el 14 évesen lejegyezni a gondolataimat – amik először Star Wars utánérzések voltak. Sőt, egy komplett folytatást is írtam a Jedi visszatér után. Innentől – ahogy mondják – nem volt megállás. Bár egy nagyjából tízéves időszakot kihagytam. Családot alapítottam, gyerekeim születtek, több állásban dolgoztam… Nem nagyon volt rá időm. Aztán, bizonyos okok miatt, 2007-ben belevágtam a Bellum Atlantisba, ami 2011-ben meg is jelent. Én lepődtem meg rajta a legjobban, mert nem igazán a kiadás szándékával írtam. Ezért is tartott ilyen hosszú ideig.

Patti: Köztudott, hogy manapság az írásból nem lehet megélni. Hogyan tudod összeegyeztetni az írást és a tanítást? Sőt, te szerkesztetted/szerkeszted R. Kelényi Angelika könyveit is. Hogyan van időd minderre?

T.R. Salty: Igen, az írásból ma Magyarországon talán csak tucatnyi ember tud megélni, úgyhogy a szabadidő egy részét áldozza rá az ember. Nekem szerencsém van, mert az írás a hobbim, és azért a profi írók sem napi nyolc órában dolgoznak. Ha az ember naponta csak 1-2 órát foglalkozik vele, nagyjából három hónap alatt meg tud írni egy regényt (bár, mondjuk, nem egy Stephen King terjedelmű opuszt). Ez vonatkozik a szerkesztésre is, ami szintén napi 2-3 óra munka – kivéve, ha szoros a határidő. Szóval, míg valaki, teszem azt, horgászni jár rendszeresen, én írok. De így marad még idő egyebekre is, mint például sporttal ellensúlyozni az ülőmunkát (nevet).

Patti: Miért döntöttél úgy, hogy írói álnevet használsz, és nem a saját neveden adatod ki a könyveidet? J

T.R. Salty: Egyrészt a nevem teljesen átlagos, nem figyelemfelkeltő, másrészt az írásaim legtöbbje nem hazai környezetben, nem magyar hősökkel játszódik, Hiteltelennek éreztem ehhez a saját nevemet. Viszont írtam pár magyar tárgyú történelmi novellát, azok a „civil” nevem alatt jelennek meg. És, mint sok hazai írónak, nekem sem titkolt célom egy esetleges külföldi megjelenés, ehhez pedig jobban passzol egy (lehetőleg angolszász hangzású) álnév.

Patti: Mi az, ami motivál az írási folyamat közben?

T.R. Salty:  Hogy elmeséljem a történetet ‒ és azt jól és olvasmányosan meséljem el. Nem könnyű! (nevet)

Patti: Van írói példaképed?

T.R. Salty: A Star Wars mellett a Nemere-könyvek indítottak el igazán a pályán: sokan mondják, vannak fordulataim, amik rá emlékeztetnek. De az igazi példaképem Alan Dean Foster, Eric Lambert, William Golding és Friedrich Dürrenmatt prózai művei (főleg a krimik). Nekik a szikárságuk és az ábrázolókészségük tetszik – noha az én prózám meg épp nem szikár (nevet). A magyarok közül Lőrincz L. Lászlót és Gáspár Andrást (főleg a Damien Forrestal álnéven írt műveit) nevezném példaképnek. Ők azon kevesek egyikei Magyarországon, akik képesek nemzetközi színvonalú és stílusú könyveket írni (most, természetesen, a szórakoztató irodalomról beszélgetünk!). Azaz, ha a sztorijuk, mondjuk, Ausztráliában játszódik, akkor azon nem érződik, hogy az írója valójában magyar.

Patti: Mielőtt megjelentek a könyveid, voltak béta olvasóid?

T.R. Salty:  Mielőtt az első regényem, a Bellum Atlantis megjelent, én már rengeteget írtam. Csak a középiskolai évek alatt legalább nyolc regényt, az egyetemen novellákat. Ezeket diáktársak, kollégák olvasták, alapvetően szórakozásképpen, tehát nem szakmai szemmel nézték. Közülük maradt pár később is a közelemben, illetve megismertem olyan embereket, akiknek a szakmai ítéletében megbízom. Nekik általában el szoktam küldeni a kész műveimet olvasásra, mielőtt a kiadóhoz kerülnének.

Patti: A Bellum Atlantisnak volt egy bemutatója a középiskolámban, még 2011-ben. Én is ott ismertelek meg. Azóta eltelt 8 év. Milyen változásokat hozott az életedben az, hogy íróvá váltál? Gondolok itt a több lehetőségre vagy nagyobb ismertségre.

T.R. Salty:  A legnagyobb változás az, hogy megismerhettem egy olyan világot, amit eddig csak kívülről szemlélhettem, illetve amit a hobbinak tekintettem, az egyfajta munkává vált. Ugyanis most már folyamatosan megtalálnak felkérések (a legutóbbi például a Lőrincz L. László 80. születésnapjára összeállított antológia, amelybe én írtam a nyitó kisregényt), illetve már nem csak szórakozásból, hanem céltudatosan is írok.

Megismerkedtem olyan emberekkel, akikről (olvasóként) soha nem gondoltam volna, hogy akár napi kapcsolatba kerülhetek, vagy közeli ismerősömnek nevezhetek. Hívtak iskolákba, tévébe, rádióműsorokba, előadást tarthattam a Pázmányon vagy a Gombaszögi Fesztiválon. Hogy ez hogy hatott az ismertségre? Szakmailag, úgy gondolom, elismernek. Viszont a könyveim nem túl sok olvasóhoz jutnak el. Nem is a zsáner miatt, amiben eddig mozogtam (sci-fi), hanem a marketing hiánya miatt. A kiadók legtöbbje ugyanis (tisztelet a nagyon kevés kivételnek), alig fordít valamit a reklámra, főleg, ha nem befutott íróról van szó. Sokan kegynek érzik a könyvkiadást és az írótól várják el, hogy népszerűsítse magát, mivel a nagykerekben öntött címmennyiség hosszútávon kitermeli a hasznukat. De nem minden író marketing szakember (én sem vagyok az), vagy önmaga influenszere. Úgyhogy azt látom (és mivel szerkesztő is vagyok, nem csak magamról beszélek), nagyon sok érték nem jut el az olvasókhoz, nagyon sok értéktelen vagy épp középszerű dolog meg igen. Persze szerepet játszik ebben az előbb említett könyvdömping, és az, hogy ebből a dömpingből kell elérni a viszonylag kisszámú olvasót. Nem könnyű helyzet, de azért nem is reménytelen

Patti: Hogyan születnek a könyvek karakterei? Van olyan, akit élő emberről formáztál?

T.R. Salty: Szó szerint születnek (nevet). Amikor megfogalmazódik bennem egy történet ötlete (tényleg csak egy morzsa), azonnal feltűnnek hozzá a karakterek is. Akik bennem élő, hús-vér emberek. Látom őket, velük élek – épp ezért vagyok mindig rettenetesen szomorú, amikor végzek egy történettel, legyen akár sorozat, akár szóló sztori. Tudatosan nem mintázok élő személyről, de mivel a kommunikációból élek, a rengeteg találkozás, beszélgetés nyomot hagy bennem. Ezek emlékei születnek újjá a történeteim szereplőiben.

Patti: Jelenlegi friss megjelenésed a Fekete Szivárvány-sorozat 3. része. Azoknak, akik még nem ismerik a trilógiát, mondanál pár dolgot róla? Műfaj, téma és hogy kinek ajánlanád?

T.R. Salty: A Fekete Szivárvány poszt-apokaliptikus sci-fi, és ha nagyon zsánerbe szeretnénk sorolni, young adult. Amikor 2013-ban elkezdtem foglalkozni vele, sok YA regényt olvastam, mert a lányaim is ezeket olvasták, és érdekeltek. Volt, amelyiket meg is kedveltem, mint pl az Útvesztőt. Kíváncsi voltam, tudnék-e hasonlót írni úgy, hogy a szokásos sémákat felhasználva egy azoktól teljesen elütő sztori legyen. Úgyhogy a történetben megvannak az ismert toposzok (becsapódó meteorit, elszabaduló járvány, zombiszerű mutánsok, tinédzser hősök és gonosz felnőttek), ugyanakkor nem csak a fiatal felnőtteknek szól, mert van egy másodlagos, komolyabb vonulata is a civilizáció fennmaradásáról, a hatalomról és manipulációról. És persze senki sem az a történetben, aminek/akinek látszik, a hősök pedig minden részben át kell, hogy értékeljék, amit eddig megtudtak a világukról, egészen a nagy fináléig. Úgyhogy 25 év felett is bátran olvashatja bárki. Sőt, a legnagyobb rajongói, a sok fiatal mellett, épp a 30-40-esek.

Patti: Térjünk vissza kicsit a szerkesztői munkára is. A szerkesztők azok, akiket nagyrészt nem interjúvolnak meg, nem kapnak olyan nagy figyelmet, mint az írók. Mégis elmaradhatatlanok egy könyvnél. Mióta foglalkozol ezzel is, és hogyan kerültél kapcsolatba a kiadókkal?

T.R. Salty:  Mondhatnám, hogy magyar szakos tanárként ez a véremben van, úgyhogy csak jelentkeznem kellett egy állásajánlatra, de nem teljesen így történt a dolog. A Bellum Atlantis szerkesztése közben láttam meg, mi is a szerkesztői munka, majd amikor megjelent, sokan kerestek meg. Írók, kiadók, néha csak beszélgetni, meg kezdő írók is, hogy segítsek nekik. Az ő munkáikat nézegetve jutottam arra, hogy szívesen megpróbálkoznék én is a szöveggondozással. Pár próbakör után az akkor induló Álomgyár Kiadónál kötöttem ki, és nekik azóta is dolgozom. Sok írót segítettem hozzá így a sikerhez, hisz a szöveggondozás elengedhetetlen a kiadási folyamatban. Egyszerűen azért, mert a szerző, aki benne él a szövegben, nem látja a hibákat, az esetleges aránytévesztéseket, logikátlanságokat. A szerkesztő ezeket segít helyre rakni. Persze engem is segítenek ilyen szempontból, és az én könyveimnek is van egy igen szigorú szerkesztője.

Patti: Miközben beszélgettünk, többször megfordult a fejemben egy kérdés. Jelenleg a Delta Vision a kiadód, viszont az Álomgyárnak szerkesztesz…

T.R. Salty: Bocsánat, a Historycumnak is, ha már promotálunk dolgokat (nevet)

Pati: Igen, a Historycumnak is (nevet). Szóval soha nem gondoltál arra, hogy kiadót válts? Hisz jelenleg az Álomgyár az egyik legjobban fejlődő könyvkiadó? Hogy nekik dolgozz íróként is?

T.R. Salty: Az Álomgyár ma tényleg az egyik legsikeresebb kiadói vállalkozás Magyarországon. Ez tény. Viszont ők beálltak egy vonalra, amely a romantikus-erotikus könyveket tolja előtérbe, némi angolszász krimivel-thrillerrel fűszerezve. És zömében női írók nőknek szóló könyveit adják ki. Vagy olyat, amiről azt gondolják, a nők olvasnák szívesen (ezek között viszont van, amit egy férfi is nyugodtan elolvashat, főleg a krimi-thriller vonalon) Férfi szerzőnek nem nagyon adnak esélyt, legfeljebb magánkiadásban. Ez az üzletpolitikájuk, így én ebbe nem férek bele.

Patti: Igen, érdekes az a férfi író-női írói vonal. Viszont ahogy manapság fiú/férfi olvasó, úgy férfi író is kevés van. Te hogyan éled meg ezt? Volt valaha ebből hátrányod?

T.R. Salty: Nincs kevés férfi író (és most is a szórakoztató vonalról beszélünk, nem a magas irodalomról!), csak épp nem nagyon jutnak lehetőséghez. Vagy csak nagyon kis példányszámban, kevés megjelenéssel. Ennek oka a fent említett kevés férfi olvasó. Manapság főleg a nők olvasnak. (Érdemes bemenni egy nagyobb könyvesboltba és megnézni, kik vásárolnak…) A kiadók a piacból élnek, tehát olyasmit karolnak fel, amiről úgy gondolják, az olvasóknak (manapság a nőknek!) tetszik. És valamiért néha úgy gondolják, a nőknek csak a női író tetszik. Ami azért érdekes, mert a könyveim Moly-os adatlapján a hozzászólók, csillagozók nagy része nő, az írói oldalamon is többségben vannak, a rólam író bloggerek is főleg közülük kerülnek ki. Ennek ellenére a kiadók, ha nagy példányszámot és sikert szeretnének elérni és választaniuk kell mondjuk egy közepesen ismert női író és köztem, akkor őt választják. Még akkor is, ha hasonló témában, hasonló zsánerben dolgozunk, és mindkettőnk könyvében van szerelmi szál (ami miért ne lenne egy szórakoztató műben, amikor az emberek közötti legerősebb érzelem a szeretet/szerelem!). Szóval igen, ha a kis példányszámú rétegirodalmon kívül is szeretnék érvényesülni, akkor nincs könnyű helyzetem.

Patti: Az írói oldaladon már feltűnt, hogy hiába jött ki a Fekete Szivárvány 3. része, már egy új sorozattal készülsz egy teljesen új zsánerben. Lehet tudni valamit az Iszet amulettje-trilógiájáról?

T.R. Salty: Ahogy említettem, a sci-fi és a thriller mellett érdekel a történelmi téma is, csak ezeket eddig mindig novellákban dolgoztam fel. Az Iszet amulettje (a szó nemes értelmében) romantikus kalandregény, vagy történelmi hátterű kalandregény. Ez azt jelenti, hogy komoly kutatómunkát végeztem hozzá (a regény az ókori Egyiptomban játszódik, az eretnek fáraó, Ehnaton korában), de nem rekonstruálni szerettem volna a kort, hanem inkább hangulatot teremteni. A történet hőse egy fiatal nő és egy fiatal férfi, akik egymástól távol és egymástól függetlenül olyan titkokra bukkannak, amik hatással lehetnek nemcsak a fáraóra, hanem egész Egyiptom további sorsára. Az útjaik egyszer keresztezik egymást, és rájönnek, hogy ők azok, akik ezeket a tikokat felfedhetik. Szóval inkább fordulatos, izgalmas, nyomozós regény, sok érzelemmel. A nőknek mindenképp ajánlom, de a kalandos történeteket kedvelő férfiaknak is. No meg azoknak, akiket érdekel a régi Egyiptom élete, kultúrája. Bízom benne, sikerül olyan kiadót találni, aki legalább annyira lelkes, mint én, és sok olvasóhoz el tudjuk juttatni ezt a fordulatos és érdekes történetet.

Ha az interjú felkeltette a figyelmeteket az alábbi könyvei jelentek meg az írónak:

Még egyszer szeretném megköszönni a lehetőséget az írónak, hogy minden kérdésemre készséggel válaszolt! J

Köszönöm, hogy benéztetek.

Xoxo, Patti. J