Értékelés: Diana Gabaldon - Outlander - (Az idegen)



“A fiú pedig ahelyett, hogy zavartan elmenekült vagy segítséget hívott volna, leült, a jó karjával az ölébe vett, és finoman ringatni kezdett. Közben kedvesen suttogott keltául, és fél kezével a hajamat simogatta.”


Fülszöveg:

"Lenyűgözően szórakoztató... A legmagasabb színvonalú letehetetlen könyvek közé tartozik, és az első oldalától az utolsóig izgalmas olvasmány" - Chattanooga Times

Felülmúlhatatlan történetszövés, feledhetetlen jellemrajzok, részletes történelmi háttér - Diana Gabaldon munkájában mindez megtalálható. Ez a regénysorozata nem csak New York Times Bestseller lett, de a kritikusok javának elismerését is elnyerte amellett, hogy olvasók millióit ejtette rabul. Az első kötetben, amelyben minden elkezdődik, két kiemelkedő karaktert ismerünk meg, Claire Randallt és Jamie Frasert ebben a szenvedélyes, történelmi háttérrel átitatott regényben, amiben a kaland a kortalan szerelemmel párosul...

1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után, amikor keresztülsétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen "sassenach" lesz belőle, vagyis idegen a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön...Urunk 1743. évében.

Miután az általa ismeretlen erők visszasodorták az időben, Claire olyan intrikák és veszélyek közé pottyan, amelyekre az élete is rámehet...továbbá a szívét is összetörhetik. Mert találkozik Jamie Fraserrel, egy lovagias, ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben.
Oldalak száma: 912
Borító: KARTONÁLT
Súly: 710 gr
ISBN: 9789634574590
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2018
Árukód: 2717316 / 1176845
Sorozat: ARANY PÖTTYÖS
Fordító: Farkas Veronika

Borító:

Mivel nálam a negyedik változatlan utánnyomás van egyértelmű, hogy filmes borítót kapott. Valahogy ez szokása a kiadóknak, hogy ha kijön belőle egy film vagy sorozat, akkor új borítót is kap a könyv. Ami néha elég szomorú most viszont nem bánom. Ne értsetek félre ránéztem a másik borítójára és az is tetszik, de annyira imádom, ezt a párost, hogy én örülök, hogy ők rajta vannak. Nélkülük már olyan hiányérzetem lenne.




Személyes véleményem:



Eddig bármennyire is nem akartam elolvasni, ezt a könyvet vagy könyvsorozatot mégis meggyőzött. Egyszerűen kíváncsivá tett, hogy miért van ekkora rajongó tábora és mire ez a nagy hype. Mikor megérkezett a könyvem már volt olyan kollégám, aki nézett nagyokat, hogy ilyen vastag. Hát egy kicsit én is megrökönyödtem most meg ülök itt bambán, hogy csak ennyi? Hol a folytatás és én úgy olvastam volna már a második részét annak ellenére, hogy jelenleg hat könyvem várat magára. Viszont ahelyett, hogy elkezdtem volna a soron következő könyvet inkább belekezdtem a sorozatba. Ebből kifolyólag jó lenne, ha valaki megírná, hogy meddig nézhetem pontosan az első évadot, hogy ne kerüljek kapcsolatba a második évad spoilerével. De egy szó és száz a vége: nagyon szerettem ezt a részt. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy Frank nagyon idegesítő volt, és amíg szerepelt a könyvbe egyáltalán nem élveztem, így már alig vártam, hogy elérjem az a részt mikor Claire lelép. Tudom, gonosz vagyok, de fogalmam sincs, hogy mehetett hozzá egy ilyen idegesítő emberhez. Aztán végre eltűnt, én pedig élveztem a könyvet. Hatalmas mázli, hogy szabadság alatt kezdtem el, így nem igazán kellett letennem és nyugodtan kalandozhattam a 18. században. Érdekes, hogy az írónő nem történész, ebből kifolyólag gondolom rengeteg utánajárással írta meg a könyvet. Eszméletlenek a leírásai és élvezhetőek. Minden oldalon valami új információra bukkanunk.



Magáról a könyvről:

1945-ben járunk. Véget ért a második világháború és Claire Randall (hadi ápoló) és férje Frank Randall a második nászútjukat töltik Skóciában. Nincs is ennél romantikusabb ugye? Bár, ha az nézem, hogy Frank csak az ősei felkutatásával volt elfoglalva eléggé kiábrándító, így hamar meg is utáltam. Mondhatni eléggé el tudja rontani az úriember a könyv olvasásának élvezetét. De hál istennek hamar eltűnt, mint a kámfor, vagyis inkább fordítva, hisz Claire egy virágot szeretett volna gyűjteni, hogy megtudja micsoda is valójában, mert így kinézetről nem tudott rájönni. Neki pedig ez volt a hobbija. A lány a kőkörök környékén gyűjtögetett, amikor figyelmes lett valamire és fura hangokat zajokat kezdett hallani, majd kétszáz évet visszament az időben. Ugye milyen hihetetlen? Számomra is az volt. Sokszor elképzeltem, hogy milyen lenne, ha egyszer visszamehetnék, Mátyás udvarába vagy ott lehetnék az orosz cári birodalom bukásánál, hátha megmenthetnék valakit, de mindig féltem attól, hogy egyszerűen nem találnám meg a helyem. Én nem vagyok járatos az orvostudományba, maximum az olvasáshoz értek. Az pedig nem biztos, hogy előnyömre válna, de Claire talpraesett lány volt és kis szerencsével volt köze az orvosláshoz is. A lány pedig már az első percbe beleütközött férje egyik ősébe, pont abba, aki után nyomozott. Randall kapitány pedig egyáltalán nem olyan volt, mint Frank. Erőszakos és ijesztő. A lány pedig harcias. De jött Murtagh a megmentő, bár Claire nem így gondolta. Elvitte a lányt a csapathoz. Őszinte leszek volt egy kis részem, aki idegesítőnek találta őt. Mármint elhiszem, hogy nem akarta felfogni, hogy a múltba került, de miért kell azokkal is hadakoznia, akik megmentették a biztos haláltól? Egyszerűen úgy megvertem volna, hogy észhez térjen. Én mindent megértek. Biztos számomra is hihetetlen lenne bár én egy kicsivel álmodozóbb vagyok, így hamar elfogadtam volna a helyzetet. Viszont itt kezdődött Claire kalandja. Méghozzá micsoda egy kaland te jó isten.



Egyben az egész:


Imádtam, egyszerűen nem tudtam letenni és annyira bánt, hogy mostanában nem tudom beszerezni a második részt, de megpróbálom beszerezni minél gyorsabban, hisz tudnom kell, mi történik ezután. Egyszerűen tudnom kell. Szóval én a helyedben beszerezném a folytatást is mielőtt elkezdeném olvasni, mert egyszerűen hiányod lesz miatta. Komolyan. Nem viccelek. Izgalmas, kalandos, teli ármányokkal, boszorkákkal, féltékenységgel. Minden oldal tartogat valami újat és izgalmasabbat. Biztos vagyok benne, hogy nem fogsz unatkozni az olvasása közben. Ez egy hatalmas utazás, méghozzá nem is akármilyen utazás. Remélem te is csatlakozol majd ehhez a kalandhoz, hisz ez egy kihagyhatatlan utazás.




Értékelés:

   

Kedvenc idézetek:

 

“– Ellenállás, szökés majd rablás. Veszélyes alaknak tűnsz.
(..)
– Az is vagyok – jelentette ki. – Csoda, hogy biztonságban érzed magad velem egy szobában, te angol leány.
– Nos, pillanatnyilag elég ártalmatlannak tűnsz.
(..)
– Ártalmatlan vagyok, mint egy fészkelő galamb.”

“– Örömömben sírtam, sassenach – mondta Jamie lágyan. Lassan odanyúlt és a két keze közé vette az arcom. – És hálát adtam Istennek, hogy két kezem van. Hogy két kézzel ölelhetlek. Hogy két kézzel szolgálhatlak, két kézzel szerethetlek. Hálát adtam Istennek, hogy neked köszönhetően ép ember vagyok.”


“Hirtelen eszembe jutott, mit mondott Jamie aznap éjjel, amikor megszületett Jenny kisbabája: én el tudom viselni a fájdalmat, de a tiédet nem bírnám. Ahhoz nem lenne elég erőm. Igaza volt; ehhez tényleg sok erő kellett. Reméltem, hogy mindkettőnknek van elég.”

“– És te sassenach? Te mire születtél? Hogy egy udvarház úrnője legyél, vagy hogy a földeken aludj, mint egy vándorcigány? Gyógyítónak, klánvezér feleségének, vagy egy törvényen kívüli asszonyának?
– Én neked születtem- feleltem egyszerűen, és kinyújtottam felé a kezem”


“Akarlak Claire- mondta elcsukló hangon. Egy pillanatra elhallgatott, mintha nem tudná, hogy folytassa. – Annyira akarlak..hogy alig kapok levegőt.- Nyelt egyet, majd megköszörülte a torkát. – El….elfogadsz engem?
Ekkorra megtaláltam a hangom. nyikorgott és remegett, de működött.
– Igen- feleltem. – Igen, elfogadlak.”


“Hogyha-sziszegtem összeszorított fogamon át- még egyszer kezet emelsz rám, Jamie Fraser, akkor kivágom a szíved, és megsütöm reggelire.”

“– Egy töltetlen fegyverrel törtél be ide?- károgtam hisztérikusan.
– Ha töltött lett volna, akkor rögtön lelőttem volna, nem?- sziszegte Jamie.”

“Valami rejtett büszkeség nem engedte, hogy eláruljam, mennyire rettegek nélküle. De azt hajlandó voltam elmondani neki, hogy őt féltem.”

Ha megszeretnéd vásárolni akkor:

Libri

Könyvmolyképző Kiadó



Köszönöm, hogy benéztetek.


Patti



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.