Értékelés: Anita Boza -Az éjszaka színei

 



„– Nem azt mondtam, hogy nem zavart, csak azt, hogy elfogadtam. Annak ellenére, hogy zavart. Erről szól a szerelem.
Toleráljuk a párunk dolgait, nem?”



Személyes véleményem:

Ez volt az első könyvem az írónőtól, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó. Egyszerűen imádtam. Folyamatosan fenntartotta az érdeklődésem, egy percre sem volt olyan érzésem, hogy oké inkább félreteszem, mert annyira még sem köt le. Imádtam, hogy nem írt az elején 60 oldalt, amibe jó esetben megtudtuk, hogy a fű zöld és kék az ég, hanem egyből ténylegesen beindult a cselekmény és a mozzanatok alapján ismerünk meg mindenkit, akiről tudnunk kell. Nagyon szerettem Veronica karakterét és azt, ahogy a barátnőjét védelmezte. A borító pedig már az elején megfogott, szóval az 5/5.

 

Magáról a könyvről:

A könyv, a két főszereplőnk váltott szemszögéből íródott. Veronika, akit már említettem is

éppen csajos estére készül a legjobb barátnőjével Sarah-val. Viszont az este nem úgy alakul, ahogy a lányok tervezték. Veronica hiába gondolja, hogy ez egy szép nap, hisz végre zuhog az eső, amibe ő nagyon szeret sétálni mégis az utolsó pillanatban valaki belerohan az utcán. A férfinek rettentő sötétszürke aurája van, amit a lány lát is, ez az egyik képessége, amiről senki nem tud. A férfi feláll és tovább szalad, de lányt kicsit letaglózta az ütközés és miután bemegy Sarah házába az is sokként hat rá, ami ott fogadja. Barátnőjét megtámadták és megerőszakolták. Miután kórházba szállítják megismerkedik Jack-kel a gyilkossági nyomozóval, aki megkapta a lány ügyét.

Jack szemszögével akkor találkozunk először mikor kapják a hívást, hogy egy új ügyet kaptak. Az ügy pedig nem más, mint Sarah megerőszakolása. A férfi éppen egy pocsék vacsorán van a barátnőjével és annak szüleivel, így valószínűleg örült is neki, hogy végre elmehet.

Veronica és Jack már  legelső perctől kezdve érzik, hogy valami vonzza őket a másikban, de a lány nem mer erre gondolni, hisz a kikérdezés közben elmondja a nyomozóknak, hogy Sarah sztriptíztáncosként dolgozik és látja a férfi szemében a megvetést és ugyanezt érzékeli az aurájában is. Mivel ő is ebben a körben mozog, így fél, hogy mi lesz, ha a férfi erre rájön. A fő száll mellett, így izgulhatunk egy alakulóban lévő szerelem miatt is, így tényleg folyamatosan fenntartja az érdeklődését az olvasónak.

Egyben az egész:

A könyv sok témát feldolgoz. A kiemelt szempont a szexuális bántalmazás, mely köré épül a könyv. Nagy hangsúlyt fektet a barátságra és arra, hogy bármi is történik a barátaink mindig mellettünk állnak. Ezenkívül helyet kap az önkéntesség, az LMBTQ és nem utolsósorban a család. A család mely mindig ott van, mint egy védőháló. Mindkét főszereplő nagyon a szívemhez nőtt. Bár kicsit csökönyösek voltak, végül maguk is belátták, hogy a szívnek nem lehet parancsolni, szerencsére. Veronica testvére már az elején unszimpatikus lett, így hamar feltudtam írni az utálom szereplők listájára.

Örülök neki, hogy Anita is Könyvmolyképző Kiadós írónő lett, hisz így én is megtudtam ismerkedni a munkásságával. Remélem nagyon hamar jön majd a következő könyve, amit biztos vagyok benne, hogy ugyanennyire fogok szeretni.

Kedvcsináló idézetek:

„Elkezdtem figyelni a kórházba ki-be siető emberek auráját, igyekeztem mélyeket lélegezni. Ki-be. Ki-be. Kavarogtak előttem a színek. Obszidián. Vérnarancs. Vanília. Malachitzöld. Langyosbarna. Halvány menta. Színek és emberek. Sorsok és életek. Olyan volt, mint egy nagy kaleidoszkóp: színesen kavargó minták gyors egymásutánja.

„-Ittam tegnap – motyogtam […]
-Gyászoltál? A regény végén meghalt a főhős? […]

„Szerettem volna, ha átölel. Ha vigasztal.
Sokszor a tettek többet érnek ezer szónál, és nekem most nagy szükségem lett volna egy gyengéd érintésre.

„Tudtam, hogy a harag rossz tanácsadó. Elgyengít, és kimondat olyan dolgokat, amiket hamar megbánsz.

„– Akarod, fogadjon el úgy, ahogy vagy? Láttam Bridget Jones film – vigyorodott el, és megint nevetnem kellett. – De az csak film. Valóság minden sokkal bonyolultabb.
[…]
Bízni… Talán nem is csak az előítéletei miatt hagytam ott a keréknél Jacket, hanem a saját félelmeim okán is. És nem csak neki kell legyőznie az ellenérzéseit, nekem is le kell győznöm a bizalmatlanságomat.


 Ha megszeretnéd rendelni a könyvet akkor Katt Ide! 😊

Köszönöm, hogy benéztetek.

Xoxo, Patti 😊

 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.