Értékelés - Laura Dave: Az utolsó szavai

 

„Így vagy úgy, erre szerződünk, amikor szeretünk valakit. Jóban-rosszban. És ezt a szerződést újra és újra alá kell írnunk, ha meg akarjuk őrizni ezt a szerelmet. Nem fordítunk hátat azoknak a részleteknek, amiket nem akarunk látni. Bármennyi időbe is telik, míg a felszínre bukkannak. Ha elég erősek vagyunk, el tudjuk fogadni őket. Legalábbis annyira, hogy ne ezek a részletek határozzák meg a lényét annak, akit szeretünk.


Személyes véleményem:

Még mindig imádom azt a műfajt. Egyszerűen néha a romantikus könyvek után jól esik egy női pszichothrillert olvasni. Imádtam, ahogy két szálon futott a történet. Egyszerre tudtuk, hol tart éppen a jelen nyomozása és mi történt a múltba, hogy mik lehettek volna azok az apró jelek, amiknek fel kellett volna tűnni. A cím volt az első amire felfigyeltem, majd később jött a sztori, bár az inkább azután mikor már a kezemben volt a könyv. A cím sokesetben beszédes, hisz itt is az volt. De erről majd csak később.

Magáról a történetről:

Az egyik főszereplőnk Hannah, aki boldog házasságban él Owen-nel és a férfi tinédzser lányával

Bailey-vel. Bár az ő kapcsolatuk elég döcögős, még is nemsokára egymásra lesznek utalva. A meghitt életüket felborítja Owen munkahelye körüli botrány és egy cetli, melyet a férfi küld feleségének. Amiben az áll csak, hogy védd meg őt. A könyv címe nagyon hangzatos, hisz ezek voltak Owen utolsó szavai Hannah-hoz. A nő nem tudja mi történik körülötte, nem tudja, hogy mit csinált a férje és azt sem, hogy valaha látni fogja-e még. Viszont itt van neki Bailey, aki a háta közepére sem kívánja a mostohaanyját.

A feleség egy rendkívül érdekes és feszült helyzetben találja magát, hisz szerető nőként aggódik a párjáért és közben titok lengi körbe azokat a szavakat, melyek arra sarkallják, hogy mindenáron védje meg a férje lányát. Bailey igazi tinédzser és bár éppen idegesítő kamasz ezenkívül is ellenszenves számára Hannah, hisz az apjával amióta az eszét tudja mindig csak ketten voltak. Erre jön egy nő, aki beköltözik az otthonába és az életükbe. Rettentő kíváncsi voltam, hogy mi lesz ebből, hisz ennél szokatlanabb helyzetbe még nem igazán kerültek szereplők.

Viszont a várakozásaimat felülmúlták. Nagyon gyorsan egymásra hangolódtak és bár nem értettek mindig egyet, voltak súrlódások még is egy volt a cél. Rájönni arra, hogy Owen miért menekül és mi van valójában a háttérben. Ami pedig kiderült róla azt álmaimban sem gondoltam volna. Persze a visszatekintésbe voltak morzsák, amik engem is teóriákra csábított, de kicsit más vonalon gondolkodtam. :D

Egyben az egész:

Én egyszerűen imádtam. Az írónő fantasztikusan csavarta a dolgokat. Alapjáraton a teóriák és a nyomozós rész tetszett a legjobban. Mégis rettentő érdekes volt az is, ahogy a két szereplőnk egymással való viszonya fokozatosan javult. Bár ez egy thriller mégis rettentő sok mondanivalója van. Az egyik pedig, amit már ti is sejthettek, hogy mindegy mennyi ideje ismersz valakit, sose ismered meg igazán. Pont ezt láttuk Owen és Hannah esetében. A férfit körül lengő titok végig ránehezedett a kapcsolatukra és bár a nő nem figyelt fel a jelekre mégis mikor ez kiderült, hatalmas választás elé állította őt. Laura Dave ezzel a könnyvel beírta magát azon szerzők listájára, akiknek munkásságára figyelni kell.

Ha megszeretnéd vásárolni:

Libri

Könyvmolyképző

Bookline

Köszönöm, hogy benéztetek,

Xoxo, Patti 😊


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.