Könyvheti beszámoló 2022

 

Sziasztok.

Ma egy Könyvheti bejegyzéssel jöttem a részetekre. Igen tudom, hogy tegnap még csak az első nap volt, de sajnos a kevés szabadidőm miatt csak tegnap tudtam elmenni.

Így bár egésznap azt hangoztattam az irodába, hogy álljon el az eső. Az egyik kollégámmal közöltem, hogy kezdje el énekelni a süss fel napot, de közölte, hogy jobban szeretem, hogy rendesen hallok :D

De a szerencsének betudható vagy valaki meghallotta a fohászaimat és délután ötkor mikor vége volt a munkaidőmnek az eső is elállt és tartotta magát egész végig míg a barátnőmmel kincs mászkáltunk a standok között. Mi sorban szeretünk menni és nem kifejezetten 1-1 kiadóhoz elmenni mivel így biztos minden kiadó választékát látjuk, de már az elején sikerült 3 könyvet és egy táskát bezsákmányolni, hisz a Dream válogatás standjánál 2+1 akció volt és 10.000 felett lehetett kapni vászontáskát. Viszont annyira jófejek voltak az ott lévő dolgozók, hogy mivel közel voltam a 10.000-hez engem is megörvendeztettek egy táskával.

A három könyv pedig:

Melanie Benjamin: A Ritz úrnője

Kristen Ciccarelli: A hatalom tőre

Rebecca Ross: A királynő felemelkedése

Az ajándéktáskám mosásban van, de természetesen arról is lesz képem. :)

Az ajándékkönyv pedig A királynő felemelkedése volt. Nagyon gondolkoztam, hogy melyiket válasszam mikor mondták, hogy a 2+1 akció miatt válasszak egy könyvet, hisz volt még egy, amivel nagyon szemeztem, de ugye nálam is volt egy keret, amit nem léphettem túl és még a standok 95%-ka hátra volt.

Meglátogattam a Gabo Kiadó részét, Az Édesvíz kiadót, ahol volt egy Skót tündérmesés könyv, ami nagyon tetszett, így a beszerzendők listájára mindenképpen felírtam. A kettő között jártam az Álomgyár Kiadónál, ahol 30-50 % kedvezménnyel várták a kedves olvasókat. A Könyvmolyképző Kiadóhoz is bekukkantottam ott 20 % kedvezmény volt a könyvekre és voltak bögrék és vászontáskák, amik 3000 Ft-ba kerültek, viszont, ha 15.000 fölött vásárolsz akkor, ha jól emlékszem 1200-1500 körül van. Remélem valaki olvassa a kiadótól és pontosítja az árat nekem, hogy ne rossz infót adjak. Sajnos a barátnőm sem emlékezett pontosan, hogy pontosan mennyi. De ekörül van akkor a bögre és a vászontáska ára.

Nem emlékeztem, hogy az Olvasóshop kint volt-e már máskor is viszont nagyon örültem neki, hogy láttam őket. Tetemes listát írtam már arról, hogy mit szeretnék szóval én mindenképp a rendelőjük leszek, ha tegnap végül nem vettem semmit. Pedig a bögrék nagyon vonzóak voltak és az egyik vászontáska is. De próbáltam erős lenni.

Ezenkívül akik kellemes csalódást okoztak az a Menő Könyvek. Ott volt egy nagyon aranyos hölgy, aki segített választani a könyvek között és ajánlott is. Elmondta, hogy mi nagyjából miről szól, miért különleges, így már tudtam, hogy melyiket válasszam. Természetesen a Ki a legszebb továbbra is érdekel, de hát azok a fránya költségek, amiket most egy táblázatba jegyzetelek, hogy mit nem léphetek túl. :D Persze ne felejtsük el, hogy bár kiírva nem láttam vagy már tényleg nagyon fáradt voltam, de itt is volt 20 % kedvezmény. Ezenkívül kaptam egy 15%-kos kupont is, ami 2022.07.15-ig érvényes. :)

Így végül a frissen megjelent Mészáros Dorka könyv jött velem, ha ami a #Filter nélkül címet viseli és a borítója egyből megfogott.

Szóval két kiadó volt, akik megnyertek maguknak a Dream válogatás és a Menő könyvek kiadó. 😊 Így végül 4 könyvvel jöttem haza, ami 10.992 Ft-ba került és egy vászontáskával, így úgy érzem ez egy sikeres nap volt. 😊

 Köszönöm, hogy benéztetek.

Xoxo, Patti 😊

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.