Értékelés: Laurie Halse Anderson - Shout: Hadd kiáltsak!
„Ez egy történet egy lányról, aki elveszítette a hangját, majd újat írt magának.”
Fülszöveg:
Egy áldozat igaz
története, aki nem hagyta,
hogy elhallgattassák.
A Hadd mondjam el... szerzőjétől.
Laurie Halse Anderson bestsellerszerző jól ismert a rendíthetetlenségéről,
ahogy a szexuális zaklatás áldozatairól ír, és ugyanilyen erővel áll ki
mellettük. Rajongói ösztönzésére és dühében, hogy a világunk alig változott a
húsz évvel ezelőtt megjelent úttörő regénye, a Hadd mondjam el... óta, most
verses memoárral jelentkezik.
Egyszerre sebezhető és erőt adó, időszerű és időtlen. Szabad versben osztja meg
gondolatait és érzéseit, egyben buzdít változtatásra a megrázó személyes
történetekkel, amiket most először tár olvasói elé. Ez a hevesen bíráló, önvizsgálatra
sarkalló, fontos visszaemlékezés leleplezi társadalmunk hibáit, és egyben
kifejezi az író szeretetét mindazok felé, akik bátran kimondják: #metoo és
#timesup, akár fennhangon, online vagy csak a szívükben.
A Hadd kiáltsak! egy hangos, világos kiállás - amit ha egyszer meghallunk, nem
hagyhatunk figyelmen kívül.
Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.
Oldalak száma: 256
Borító: KARTONÁLT
Súly: 304 gr
ISBN: 9789633993927
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2021
Árukód: 2753522 / 1204051
Fordító: Benedek Dorottya
Személyes véleményem:
Őszinte leszek és meg kell, hogy mondjam már egy ideje olvasom a könyvet. Egyszerűen nem bírtam az egészet egy-ültömben elolvasni annyira erős a mondanivalója. Mikor a fülszövegét elolvastam a könyvnek egyből tudtam, hogy ezt be kell szereznem és bár számítottam rá, hogy sok minden lesz a versekben mégis valahogy egyszerre sok lett volna. A Hadd mondjam el-t nem olvastam, de ezek után biztos, hogy sort kerítek rá.
Magáról a könyvről:
A könyvet vehetjük egy életrajzi verses műnek is, hisz az írónő bemutatja a gyerekkorában fellépő problémákat, munkájáról ír és mások történetei alapján társadalmi problémákat is boncolgat. Ezenkívül végül a lezárás is megtörténik. Így leírva mintha nem is egy versről írnék pedig vers ez csak más felépítésben és kicsit szabadabb, slamesebb formában. Hisz nem csak az számít versnek, amit a suliban tanultunk, hanem ezek is.
„a nem kezelt fájdalom
a lélek rákja,
ami meg is ölhet.”
Amit első résznek tekinthetünk az valószínűleg még most is megállja a helyét, hisz a gyerekkora keretein belül szót ejt az iskolai társadalmi rendszerről. Hisz bármit is gondolnak a szülők sajnos hierarchia még most is van. Nálunk is volt és nem volt túl jó érzés valahol alul lenni a láncban. Emiatt pedig Magyarországon is rengetegen szenvednek. Ezenkívül szó esett a szülői szeretet hiányáról, ami a mai világban egyre több problémát okoz. Én is látom ismerősök által, hogy pl.nem foglalkoznak igazán a gyerekkel és erre az a válasz, hogy napközben dolgoznak, emiatt este már fáradtak, hogy minőségileg foglalkozzanak a gyerekkel és idővel egy idő után a gyerekekbe kialakul egy olyan kép, hogy mindegy mit csinálnak a szülőnek mindegy úgyse foglalkozik velük. Szó esik a függőségről és minden egyes lépcsőfokát leírja, ami viszont rendkívül fontos, mert belemegy a részletekbe is. Majd jön az, hogy a szüleinknek könnyebb volt, de itt a bizonyíték, hogy az írónő a 60-70-es években volt fiatal és az ő idejében is fel lelhetőek voltak azok a problémák, amik a mai fiatalokat is terhelik. Csak változott a technika és most több helyen lehet elkövetni a bántalmazás formáit.
„Otthon még mindig pokoli volt, minden
lángolt a fájdalmas felismeréstől, hogy
mindegy, mennyire szeretem a szüleimet,
a szeretetem nem hozhatja helyre őket
[…]
csak magamat tudtam helyrehozni.
A
középső szakasz volt talán a legnehezebb, mert itt újra elővesszük a bántalmazást
viszont sokkal erősebben kapjuk meg. Ezeknél a verseknél tettem a legtöbbször
félre a könyvet, mert egyszerűen sok volt ez az egész. Itt jött képbe a MeToo mozgalom is, aminek az írónő nagyon örül, hisz talán megértik majd az emberek mind a fiúk és mind a lányok, hogy a Nem az nemet jelent és ezt el kell fogadniuk. A problémákkal pedig foglalkozni kell. A fiatalok hangját a felnőtteknek meg kell hallaniuk.
A harmadik szakaszt, egyben az utolsó szakaszt vehetjük egyfajta lezárásnak. Hisz a szüleivel lévő kapcsolatát és egyben az ők problémáit, majd egy új utat mutatott magának.
Egyben az egész:
A könyvnek rettentő sok mondanivalója van, így én betenném a kötelező olvasmányok közé, de csak akkor, ha őszintén kitudják beszélni valakivel és ha egy olyan biztonságos közegben vannak, ahol a saját dolgukat is később megtudják beszélni ez alapján. Hisz fontos témákat forszíroz, viszont teljesen érthetően és nem virágnyelveken beszél, ahol azt kell kitalálnunk, hogy vajon mire gondolt a költő. Ez a könyv egy rendkívül fájdalmas, hangos kiáltás volt, ebben a néma, csendes verses világban.
„De sosem láttam elsősegélydobozt a lélek bajaira,
sosem hallottam a „trauma” szót, ami leírta volna,
hogyan bújok el, surranok végig a napokon láthatatlanul,
vagy kiáltok bele a párnáimba a szekrényem alján,
zárt ajtó mögött, még akkor is, ha senki sincs otthon.”
Én teljesen megértem az írónőt, hogy versben írta ki a fájdalmait. Azokat, amiket talán máskor nem tudott elmondani. Nem tudott megfogalmazni hangosan. Emlékszem én 17 évesen csináltam ugyanezt. Volt egy Pattie nevű oldalam a Facebookon és oda írtam ki magamból az érzéseimet vers/slam formájában. Aki ismer az tudja, hogy a szüleim elváltak és apuval nem nagyon tartottam a kapcsolatot, de sose felejtem el mikor megtalálta az oldalam, amiről még a barátaim se tudtak és írt, hogy mi a baj, mert nagyon szomorúak a verseim. Az én hangom azokban volt. Amit kimondani nem tudtam azt leírtam. Néha a beszéd legjobb módja, ha leírod vagy kiírod magadból. Természetesen az oldal már réges-rég nem élt, de nem akkor sokat segített. Bár néha még írok verseket, de most már csak a páromnak és semmi szomorúság. :D
Ha megszeretnéd rendelni:
Köszönöm, hogy itt jártatok. 😊
Xoxo, Patti. 😊
Megjegyzések
Megjegyzés küldése