Olivia Wildenstein - Verdeső szárnyak

„Egy mosollyal kényeztet el, amelynek az a célja, hogy elrabolja a sötét szívemet, én pedig minden egyes dobbanását kiélvezem.”

Vannak könyvek, amelyek már az első oldalon magukkal rántanak. És vannak olyanok is, amelyeknél türelem kell, mire igazán megmutatják magukat. Számomra a Verdeső szárnyak inkább a második kategória volt.

Már nagyon régóta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet, és körülbelül egy hónapja végre sikerült is. Azóta viszont annyit voltunk betegek, hogy egyszerűen nem jutott időm leülni és összeszedni a gondolataimat róla. Pedig bőven van mit mondani.

 

Őszintén? Az eleje nehezen ment. Kicsit lassúnak éreztem a történetet, és sokáig nem igazán találtuk meg egymást. Aztán egyszer csak elkezdett működni. Ahogy jobban megismertem a szereplőket és a világot, egyre inkább beszippantott a könyv. De mire teljesen belelendültem volna, újra lelassult. Olyan volt az egész olvasási élmény, mint egy hullámvasút – egyszer izgalmas és lendületes, máskor pedig hosszú percekig csak vártam, hogy történjen valami.

A történet középpontjában Fallon áll, aki egész életében kívülállónak érezte magát. Félvérként él egy olyan világban, ahol ez önmagában bélyegnek számít. Az édesanyja Tünde, az apjáról azonban senki sem tud semmit. Emiatt a családja elvesztette a király bizalmát, még annak ellenére is, hogy a nagyapja a király tábornoka.

Fallon karaktere számomra nagyon vegyes érzéseket váltott ki. Néha kifejezetten szerettem őt, máskor pedig legszívesebben megráztam volna. Naiv, makacs, önfejű és sokszor meggondolatlan, ugyanakkor ott van benne az a fajta sebezhetőség, ami miatt mégis érdekelni kezdett a sorsa.

A történet akkor kezd igazán izgalmassá válni, amikor kiderül, hogy Fallon gyerekkorában beleesett egy kígyókkal teli vízbe, mégsem bántották az állatok. Sőt, megvédték őt. Ez az esemény csak tovább mélyíti a körülötte lévő bizalmatlanságot, viszont itt éreztem először azt, hogy a könyv tényleg elkezd valami különleges irányba haladni.

És pontosan ezért maradt bennem hiányérzet.

Mert a történet alapja elképesztően erős lehetne. A világ érdekes, a háttérben meghúzódó titkok izgalmasak, és érezni, hogy rengeteg minden lapul még a felszín alatt. De az írónő mintha folyamatosan csak apró morzsákat adna az olvasónak. Egy kevés lore itt, néhány információ a királyságról ott, egy-egy elejtett részlet az átokról… de semmi sem bontakozik ki igazán.

Folyamatosan azt éreztem, hogy „na most végre többet megtudunk”, aztán a könyv újra visszafogta magát. Mintha csontokat dobálnának elénk, de a valódi lakoma mindig elmaradna.

Összességében nem mondanám, hogy rossz könyv volt. Sőt. Élveztem az olvasást, és a világában abszolút van potenciál. Viszont a végére maradt bennem egy erős hiányérzet, mert úgy érzem, ez a történet sokkal többet is adhatott volna.

 

Talán majd a folytatás.

Ha megszeretnétek vásárolni akkor katt IDE! 😊

 

Köszönöm, hogy benéztetek,

Xoxo, Patti 😊