Értékelés - Fazekas László - Ébredés az alkonyatra

 


„– Evan! A szerelem bolondság. Önök mind a ketten bolondok, és pont ettől lesz szép ez a sivár élet! Megkeressük azt a személyt, aki ugyanolyan bolond, mint mi magunk. Majd nekivágunk az ismeretlennek, hogy aztán kalandok ezrein át, a pályánk végére érve, elengedjük a kormányt és mosollyal az arcunkon fejezzük be ezt a küldetést, amit az élet szabott ránk”


Fülszöveg:

Evan vakító fényre ébredt, forgott vele a világ. Madárcsicsergést hallott.

-Madárcsicsergés?-nem hitt a fülének. Bár még meglehetősen homályosan látott, de egészen biztos volt benne, hogy felhőket lát.

-Felhők? Hol vagyok? – kérdezte mintegy magától, miközben órájához kapott.

-Letti, Letti! Válaszolj! Áhh, lemerült…

Masszírozta meg a sajgó vállát, rettenetesen szédült. Pár pillanaton belül azonban összekapta magát és felült kényelmes ágyából. Arcát meleg szellő csapta meg. Maga elé nézett.

-De hiszen ez a szarkófág! – Látása egyre élesebb lett.

-Ez pedig a Föld! – vágott bele a felismerés. – Jaj ne! Már emlékszem!

Evan Chase az űrhaderő pilótája ekkor még nem tudta, hogy átaludt egy, az egész világot sújtó katasztrófát és talán ő az egyetlen még értelmes ember a Földön. Ám a hamarosan már az életéért kell küzdenie az ősemberekké visszafejlődött emberiséggel szemben. Mikor már minden reménye tovaszáll, váratlan segítséget kap. Méghozzá a világűrből.

Sáfár Sándor, KIRRDA a békés bolygó regényéből megismert Tobion Forranti parancsnok és legénysége már a naprendszer küszöbén vannak, mikor értesülnek a Földi katasztrófáról. Mindent megtesznek, hogy megmentsék az emberiséget, ám ahhoz kellene a földi kutatók munkája. Az egyetlen reményük, hogy találnak egy embert, aki még tud gondolkodni és bejuttatja őket a hatalmas SkyCity űrállomásra.


Személyes véleményem:

Meg is érkeztem április első értékelésével, ami nem más, mint Fazekas László- Ébredés az alkonyatra című könyve, de ezt már tudjátok a címből. Az író neve sokak számára ismeretlen lehet, így tervezek vele egy interjút is készíteni, ami remélhetőleg felkelti majd a ti figyelmeteket is. A könyv szerintem önmagában is olvasható, de persze sokkal izgalmasabb, ha a többi részt is elolvassátok a Kirrda universumból.

Nem igazán szoktam sci-fi könyveket olvasni. Nagyjából évi egy könyv és én már megyek is tovább más műfajba, mintha jól végeztem volna dolgom, így nem biztos, hogy mostanában a többi rész is helyet kap a blogon. De akik szeretnek, ebben a témában olvasni azoknak nagyon ajánlom őket, ha csak fele olyan jók, mint Laci könyve akkor már megérte. Ebből pedig leszűrhető, hogy imádtam. Tényleg. Nagyjából két nap alatt olvastam el, ami mostanában nem kis teljesítménynek számít nálam. A történet érdekes volt és magával ragadott, ami a sci-fi könyveknél nálam ritka, ezért is olvasom őket ennyire elvétve. Viszont itt tényleg megfogott a történet.

Magáról a könyvről:

Mivel alapjáraton nem egy túl vastag könyv, így nem fogok szerintem róla oldalakat írni, hisz akkor felesleges is lenne a kezetekbe venni. Emiatt maximum az elejéről teszek említést.

Főszereplőnk Evan Chase Hadnagy, aki az Evok 2-n szolgált Safard Kapitánnyal és Briannel. Safard kapitánynak volt egy érdekes elgondolása, hogy mitől van klímaáltozás, miért alakultak ki újfajta vírusok és, hogy ezt hogyan lehetne megakadályozni. Viszont ahhoz megkellene szegni az összes szabályt, melyeket éveken át betartott és szentírásként kezelte. Természetesen ebbe az egész őrültségbe bele kellett rángatnia Evant, akit fiaként szeretett és Briant is, aki minden parancsot feltétlenül követ, amit a kapitány kiad. Így hárman vagyis négyen, hisz csatlakozik hozzájuk Violett Evan jegyese. Szóval ők négyen indulnak neki az útnak, mely lényege, hogy a Nap mellett lévő idegeneket felrobbantsák. Mivel az egész akciót valakinek végig figyelnie kell, ezért Safard kapitány magára vállalja a hős szerepét, hogy ő az űrhajón marad és a többiek a hajón lévő szarkofágban hazamennek. Ez a szarkofág egy hibernáló folyamatot hajt közben végre, ami azt jelenti, hogy a benne fekvő személy mély álomba merül, és amíg a program biztonságosnak nem érzi a légkört addig az alvó személy nem kel fel. Evan mindenre gondolt kivéve arra, hogy csak két szarkofág lesz a hajón. Az első probléma itt kezdődött, a második pedig azzal, hogy Safard kapitány is elkapta a vírust és teljesen megőrült. Evannek ebben a kritikus helyzetben kellett megállnia a helyét és közben kitalálni, hogy hogyan jutnak le a Földre hárman két szarkofággal. Sajnos Safard kapitány kicsit változtatott a felálláson, dehogy mi is volt ez pontosan azt nem árulhatom el nektek, hisz az izgalmas részeket nem akarok lelőni. De annyi biztos, hogy Evan lejutott a Földre. Ötévet lebegett a világűrbe és közben a nanorobotok minden egyes sérülését meggyógyították. Amúgy egy ilyen nekem is kellene, amilyen szerencsétlen vagyok, csak mondom. 😊

Miután felébredt rákellett döbbennie, hogy a világ megváltozott és ebben az új felállásban kellett helytállnia úgy, hogy ideje sem volt igazán megemésztenie, hogy kimaradt az életéből öt év. Konkrétan ez egy elpocsékolt idő volt a számára. Jelezném, hogy ugyanezt én is átéltem pedig hibernálva sem voltam, bár nevezhetjük annak is. Elég egy rossz kapcsolat. :D Sajnos erre Evan is rájött másodpercek alatt mikor a rendszer elmondta neki az adatokat, így gondolkodás nélkül nekivágott az ismerősnek hitt ismeretlennek. Azután pedig, hogy mi történt sajnos nem mondhatom el. Rajtatok múlik, hogy elolvassátok. 😊

Egyben az egész:

Először is szeretném megköszönni Fazekas Lászlónak, hogy lehetőséget kaptam elolvasni megjelenés előtt az első könyvét. Tényleg jól esik, hogy engem keresett meg ezzel. Másodszor pedig anélkül, hogy figyelembe venném, hogy elsőkönyves író tényleg jó volt a könyv. Fenntartotta az érdeklődésemet. Volt olyan szereplő, aki a szívemhez nőtt és a végén kicsit Dean Winchesternek néztem Evant, akik látták a Supernaturalt azok tudni fogják, hogy miről beszélek. :D

Szóval srácok, aki szereti a sci-fit és persze az is aki nek bátran olvassa el ezt a könyvet. Imádni fogjátok.


Köszönöm, hogy benéztetek,

Xoxo, Patti 😊


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.