Értékelés: Anne L. Green - Csábító-sorozat




„Amikor egy barátot képzelek el magamnak, akkor olyasvalaki jelenik meg a lelki szemeim előtt, aki szeret engem és törődik velem. Áldozatokat is hajlandó hozni értem. Meg lehet bízni benne, a gondolataimat és az érzelmeimet megoszthatom vele, és nem hagy cserben akkor sem, ha le vagyok eresztve.”







Személyes véleményem:

Végre én is elkezdtem az írónő könyveit. Rengeteg tervezés, hátrébb sorolás, de végre hozzám is elért. Mivel a sorozatot részeit egymás után olvastam, ezért úgy gondoltam jobb, ha egybe értékelem őket. Ezenkívül mégegy okom volt az egybe értékelésnek, még pedig a második rész. Alapjáraton nekem tetszett a sorozat, persze voltak oldalak, amiket átlapoztam volna, de ezek inkább csak a második részben volt jelen. Az írónő egy izgalmas történetet hozott, melyet erotikával fűszerezett meg, sőt szerintem az Arcátlan csábítóból kimaradt jeleneteket is odarakta át. :D

Magáról a könyvről:

Arcátlan csábító:

Nagyjából fél nap alatt sikerült elolvasnom, úgy, hogy közben még migrénem is volt, így elhihetitek, hogy mennyire izgalmas volt számomra a könyv. A történet egyik főszereplője Olivia, aki behajtóként dolgozik, na nem a maffiának, hanem egy behajtó cégnek, akik a tartozások nemfizetése után látogatnak meg téged. A lány eléggé önfejű és olyan magának való. Nagyon tetszett, hogy egy olyan szakmája van a lánynak, amit az emberek nagyrésze gyűlöl. De őszintén ki szeretné őket? Hisz mindenki azt hiszi nincs szívük, mert szegény nem fizető emberektől már az utolsót is elvették, de ők még mindig jönnek és jönnek. Mi csak ennyit hallunk és látunk, majd jött ez a könyv, ahol megismertük Livit, aki próbálta mindenkinek a lehető legjobb megoldást találni, órákat ült 1-1 eset felett, hogy segíteni tudjon. Szerintem ebbe mivel még soha nem láttunk bele még egyszer se gondoltunk bele, hogy nekik milyen lehet. Livi nagyon erős, tele van szívvel, harcias, bátor és mindent megtesz, hogy a legjobbat hozza ki magából. Tény rengeteg hibája volt, hisz nagyon sok szabályt megszegett a munkája során és táncolt az idegeimen mikor tök feleslegesen veszélybe sodorta magát, de hát mindenért én se nyírhatom ki fejben. Bár egyszer kétszer hozzávágtam volna a könyvet. Komolyan, erre nem sajnálom. Hisz az ő hibája. Na, de itt a másik szereplőnk Niko.
Niko az elején nagyon ellenszenves volt. Főleg a „munkája” miatt, bár tény, hogy sokkal precízebb volt, következetesebb és a legapróbb hibát sem engedhette meg magának. Mert, ha egyszer hibázik akkor mindennek vége…talán még az életének is, ami talán már nincs is.
Iszonyú izgalmas lett onnan a sztori, hogy Olivia és Niko két külön élete találkozott egymással. Ahogy próbálták kideríteni mi van a másik szeme mögött, egyszerűen hihetetlen volt, bár mivel Livit sokszor megcsapkodtam volna, szerintem egyértelmű, hogy Niko részeit imádtam a legjobban. A vége pedig…te jo isten….Konkrétan sírva fakadtam.
Az egyetlen szerencsém az volt, hogy már nálam volt a folytatás is.

Értékelés:
100/90%

Érzéki Csábító:

Az elején említettem, hogy a második rész miatt szerettem volna mindenképp egyben hozni az értékelést. Ezzel a résszel rengeteg problémám volt. Alapjáraton, ha erotika van egy könyvben az nem szokott zavarni, kivéve akkor mikor már teljesen hátrébb szorul maga a történet. Itt viszont pont ez történt és mivel nem ismertem alapjáraton az írónő munkásságát, nem tudtam, hogy mikor mire kell figyelnem, így egyszerűen átlapozni sem tudtam. Szóval szenvedtem, de nagyon. Amennyire szerettem az első részt, pont annyira borultam ki a folytatás miatt. Nagyon sokáig gondolkodtam rajta, hogy fojttassam-e a harmadik részt vagy tegyem félre, de Brigi azt monda neki az volt a kedvence, így erőt adott a folytatáshoz. Ebből kifolyólag ezt a részt nem szeretném értékelni. Az biztos, hogy ez a rész nem az én műfajom volt, de ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy sok embernek tetszett és még tetszeni is fog. :)

Végzetes csábító:

Nagyon örülök neki, hogy hallgattam egy nagyon jó barátnőmre és elkezdtem ezt a részt. Azt tudjuk, hogy az előző könyv végén végre történt valami és szakítottak. Őszinte leszek, de ennyi erotika után én már azt is imádtam volna, ha valamelyiket felfalja egy medve, szóval szerintem én vagyok az egyetlen, aki örült ennek a fejleménynek. Tény, hogy Niko rengeteg mindent feladott a lányért, sőt még a saját biztonságát is és ez volt az oka, annak, hogy Livi ilyen nehéz döntésre jutott. Viszont innentől kezdve pedig rohamosan haladtunk előre a történetbe. Egyszerűen már csak azt vettem észre, hogy túl mentem a könyv felén. A két turbékoló galambunknak be kellett épülnie, méghozzá egy olyan személy maffiájába, aki túl közel áll Nikohoz. Egyszerűen a csontvázak a szekrényből most kiestek és egyszerre borul rá minden. Ezekután pedig nagyon kíváncsi voltam, hogy hol van az a bizonyos határ, amit már nem bírnak elviselni. Annyi minden zúdult rájuk és egyszerűen nagyon sokszor izgultam kettejükért, pedig én örültem a legjobban, hogy végre vége van közöttük mindennek. Ehhez képest hatalmas változáson mentem át a harmadik részben, így pedig gratulálok az írónőnek véghez vitte a lehetetlen, hisz én kinyírtam volna őket, erre megszerettette velem a két főszereplőnket. Ne felejtkezzünk el Dmitrijről sem a titokzatos orosz pasinkról, aki nagyon közel áll Nikohoz. Én őt is megcsapkodtam volna, hogy lehet valaki ennyire béna? Őszintén, aki egyszer elárult azt te még hajlandó vagy visszavenni? Komolyan ennyire béna manapság a maffia? Én lepuffantottam volna, jó lehet kicsit agresszív lettem, de akkor sem értettem a dolgot. Vagy ennyire vágyott arra, hogy Nikot csicskáztassa vagy tényleg idióta. Még nem tudtam eldönteni.

Értékelés:
100/95%
Egyben az egész:

Alapjáraton, ha egybe nézem a sorozatot, akkor én szerettem. Tény és való, hogy örültem volna kevésbé idegesítő szereplőnek, de hát fejlődésre azért képes a lány. A végén egész tűrhető lett. Nagyon kíváncsi vagyok az írónő új sorozatára és olyan mázlista vagyok, hogy a Bűnös-viszonyok mindkét része megvan. Remélem nincs harmadik része, mert ha ugyanígy fogok állni, mint a Csábító-sorozattal akkor nagyon mérges leszek. :D
De már várom, hogy elkezdhessem. :)

Értékelés:
100/61,66 %
(Itt a három részt néztem egybe)




Idézetek:


„– Ne áltasd magad. Igenis minden ember ösztönlény. Az érzelmeink, a vágyaink motiválnak. A legnagyobb vétkek oka maga az ösztön.”

„Néha az emberek eltűnnek az életünkből, és soha nem térnek vissza, így nem hagyva mást, mint keserű szenvedést.”


„Ő a testem akarta, én a lelkére is vágytam. Mégis éheztettük egymást. Nem vallottuk volna be, de szükségünk volt a másikra. De vajon mi történne, ha mindketten megkapnánk, ami után áhítozunk? Nem kérdés. Kihunyna a szenvedély, lerántanánk a titokzatoság álcáját, és elszállna a varázs.”


„Az a férfi, aki szerint a nőnek a konyhában a helye, nagy valószínűséggel nem tudja, mit kezdjen vele a hálószobában.”


„– Az a baj az élettel, hogy ami fontos számunkra, az magában hordozza a fájdalom lehetőségét, így szinte bármitől félhetünk.”




„Ez a vonzalom ellenállhatatlan, megfékezhetetlen erő volt, amely úgy tartott össze bennünket, mint bolygókat a gravitációs mező.”


„Adok neked egy jó tanácsot: hogy megtalálhasd a férfias férfit, akit keresel, ahhoz először csalogasd felszínre a benned rejtőző nőies nőt.”


„Egy nő csak akkor szürkül el, mint egy hamu, ha nem lehet a férfi vágyának tárgya.”


„Az ő ártatlanságából elvett, az én romlott lelkemhez pedig hozzá tett. Így tette lehetővé, hogy egy közös úton haladjunk tovább.”




„Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a jövő nem fontos, mert a jelenben kell élnünk. Itt kell boldognak lennünk. Csak a most számít”


„Sosem tudhatjuk, mikor találkozunk a végzetünkkel és milyen külsőt ölt. Egy a lényeg, hogy ne sétáljunk el mellette.”


„Soha nem voltam gyenge ember, de most megtörtnek és erőtlennek érzem magam. Ő egy olyan dolgot adott nekem, amiről nem tudtam, hogy létezik. Szerelmet!”


Ha megszeretnéd vásárolni:


Arcátlan csábító



Érzéki csábító



Végzetes csábító





Köszönöm, hogy benéztetek.

Xoxo,
Patti 😊

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.