Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2019

Értékelés: K. A. Tucker - One ​Tiny Lie – Egyetlen kis hazugság (Tíz apró lélegzet 2.)

Kép
„– Az életnek megvan az a vicces szokása, hogy megteremti a saját tesztjeit. Csavart labdát dob neked, amitől kénytelen vagy úgy cselekedni, gondolkodni és érezni, ami szöges ellentétben áll azzal, amit terveztél, és ami nem hagyja, hogy fekete-fehérben gondolkodj.” Fülszöveg: Menekülés a hazugságok elől. Livie Cleary mindig is maga volt a tökéletesség – de hamarosan rá kell jönnie, hogy a tökéletesség nem is olyan nagyszerű, mint amilyennek beállítják, és az ember bizony néha hibázik, miközben próbálja kideríteni, ki is ő. „Hadd legyek rád büszke!” Ezek voltak Livie apjának a hozzá intézett utolsó szavai. A szülei tragikus halála óta eltelt hét évben Livie minden tőle telhetőt megtett, hogy minden egyes döntésével, szavával, tettével eleget tegyen ennek, miközben hatalmas erővel és érettséggel gondoskodott a nővéréről. De most, hogy elkezdődnek az egyetemi évei, váratlan kihívások teszik próbára a kitartását – és a szívét. Livie sziklaszilárd tervvel érkezi

Értékelés: K. A. Tucker - Ten ​Tiny Breaths – Tíz apró lélegzet (Tíz apró lélegzet 1.) + sodrás

Kép
„Érzem a jelenlétét, mintha a kezébe fogná a lelkemet, a tenyerében ringatná, minden bajtól védelmezve, és ettől megrémülök. Félek, mert nem akarom, hogy ez az érzés valaha is véget érjen.” Négy évvel ezelőtt Kacey élete borzalmas fordulatot vett, mikor egy részeg sofőr miatt elvesztette szüleit, a barátját és a legjobb barátnőjét. A baleset emléke még mindig kísérti, még mindig hallja édesanyja utolsó lélegzetét, és nem akar mást, mint hátrahagyni a múltat. Kacey és tizenöt éves húga, Livie, két buszjeggyel felfegyverkezve maga mögött hagyja a michigani Grand Rapidsot, hogy mindent újrakezdjen Miamiban. Először alig tudnak megélni, de Kacey nem aggódik. Ő mindennel elbír - kivéve titokzatos szomszédjával az 1D lakásból. Trent Emersonnak ragyogó kék szeme van és mély gödrécskéi az arcán, mikor nevet. És hibátlanul egyensúlyozik a jó fiút a veszélyestől elválasztó, ellenállhatatlan vonalon. Tragikus múltja miatt Kacey eldöntötte, hogy senkit sem enged közel magához,

Értékelés: Laurelin Paige - Szabadíts meg! (Találkozások 1.)

Kép
„Minél többet szeretsz, és minél több szeretetben van részed, annál erősebb vagy.” Fülszöveg: Gwen Anders sebhelyekkel, kérges szívvel élte túl a nehéz gyerekkort. Elégedetten végzi a munkáját: a menő New York-i klubot, az Eighty-Eighth Floort menedzseli. Az ő története nem azzal ér véget, hogy "boldogan éltek, míg meg nem haltak". Fenébe a tündérmesékkel! Amúgy sem hisz az ilyesmiben. Amíg meg nem ismerkedik JC-vel. A gazdag, megnyerő playboy a legszexisebb férfi, akit Gwen valaha látott, de őt nem érdekli az éjszakai kalandor. Ám amikor egy családi tragédia kis híján az összeomlás szélére sodorja, JC az, aki új túlélési trükköt tanít neki, mely elemi ösztönökre és vágyakra épül. JC kötöttségektől mentes leckéi arra kényszerítik Gwent, hogy lemondjon az irányításról. A gondosan felhúzott falak lassan összeomlanak körülötte. Gwen csodálatos világot fedez fel a börtönén túl. A szabadság megrészegíti - és halálra rémíti. Amikor rájön, hogy érez valamit JC ir

Értékelés: Brittainy C. Cherry - Gravitáció

Kép
„Levegő felettem, föld alattam, víz, te lebegő, tűz, te lobogó, négy élem, légy velem. A kezedbe teszem a lelkemet. Mindenestül a tiéd vagyok.” Fülszöveg: Engem az érzelmeim vezéreltek, ő fásult volt és közönyös. Én álmodoztam, ő rémálmokban élt. Én gyakran sírtam, neki nem voltak könnyei. Bár jégből volt a szíve, voltak röpke percek, amikor összekapcsolódott a pillantásunk és megláttuk egymás lelkében a titkokat, és amikor az ajka megízlelte a lelkemet mardosó félelmeket, én pedig magamba szívtam az ő fájdalmát. Néha még azt is elképzeltük, milyen lenne egymást szeretni, de a közénk furakodó, csúf valóság rendre a földre kényszerített minket. Nem tudta, hogyan kell szeretni, és ugyanezt rólam is el lehetett mondani. Mégis... ha esélyt kapnék arra, hogy újra szerethessek, ismét őt választanám. Még akkor is, ha tudnám, hogy fájni fog. Még akkor is, ha újra és újra földhöz vágna bennünket a gravitáció. Lucy és Graham szívbe markoló története megmutatja, milye