Értékelés: K. A. Tucker - One ​Tiny Lie – Egyetlen kis hazugság (Tíz apró lélegzet 2.)



„– Az életnek megvan az a vicces szokása, hogy megteremti a saját tesztjeit. Csavart labdát dob neked, amitől kénytelen vagy úgy cselekedni, gondolkodni és érezni, ami szöges ellentétben áll azzal, amit terveztél, és ami nem hagyja, hogy fekete-fehérben gondolkodj.”

Fülszöveg:
Menekülés a hazugságok elől.

Livie Cleary mindig is maga volt a tökéletesség – de hamarosan rá kell jönnie, hogy a tökéletesség nem is olyan nagyszerű, mint amilyennek beállítják, és az ember bizony néha hibázik, miközben próbálja kideríteni, ki is ő.

„Hadd legyek rád büszke!” Ezek voltak Livie apjának a hozzá intézett utolsó szavai. A szülei tragikus halála óta eltelt hét évben Livie minden tőle telhetőt megtett, hogy minden egyes döntésével, szavával, tettével eleget tegyen ennek, miközben hatalmas erővel és érettséggel gondoskodott a nővéréről. De most, hogy elkezdődnek az egyetemi évei, váratlan kihívások teszik próbára a kitartását – és a szívét.

Livie sziklaszilárd tervvel érkezik a Princetonra, és ezt végig is akarja vinni: remek eredményeket érni el az óráin; bejutni az orvosira; és találkozni egy rendes, tiszteletre méltó sráccal, akihez egy nap majd hozzámehet. Tervében egyáltaln nem szerepelnek vodkabombák, sem egy imádnivaló, bulikirálynő szobatárs, akinek nem tud nemet mondani, sem Ashton, az evezőcsapat arrogáns – és hihetetlenül vonzó – kapitánya, aki eddig sosem látott dühkitöréseket vált ki Livie-ből. Ami ennél is rosszabb, hogy Ashton a legjobb barátja és lakótársa annak a Connornak, aki viszont tökéletesen megfelel Livie elvárásainak. De akkor meg miért Ashton jár folyton a fejében?
 Könyv adatai:
Oldalszám: 384
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: One Tiny Lie
Fordító: Szujer Orsolya
ISBN: 9789634572053
Elit start: 2018.11.20
Országos megjelenés: 2018.12.07
Termékkód: 7765


Borító:

Ha az első rész borítója is igazán csodaszép volt, akkor a másodiké egyszerűen káprázatos. Ez a történet teljesen más, mint az első mégis mélyen szántó gondolatai vannak szerintem.

Személyes véleményem:

Volt egy olyan rossz érzésem, hogy nagyon soka elfogják ítélni Liviet, hisz mást várnak majd tőle. Bár nem akartam egy értékelésbe sem belenézni, akarva akaratlanul egyet kidobott a facebook kezdő oldal mikor pörgettem és bár a linkre nem mentem rá valahogy éreztem, hogy mi szúrja majd sok embernek a szemét. Ez pedig valamilyen szinten nagyon rossz, hisz pont ez miatt volt a lány pszichológusnál. De mindenki véleményét elfogadom és remélem nem csak pár vélemény miatt fogjátok megítélni a könyvet, hanem többet is elolvastok, hisz csak akkor tudtok meggyőződni arról, hogy milyen is valójában.

Magáról a könyvről:

A második rész már nem teljesen Kaceyről szól bár felbukkan benne ő is, de itt már a főszereplő a kishúga. Akit, mint ahogy mindenki szerette volna felvettek a Pricetonra. Ez volt a lány minden álma, de vajon tényleg ezt szerette volna, vagy csak mindenkinek a tökéletes Livie akart lenni?
Az első részben megtudhattuk, hogy szó szerint kitűnő tanuló, hogy soha semmit nem csinál. Nem mászkál el, gyerekekre felügyel és szinte tökéletes. De mindenki volt fiatal és szó szerint ennyire tökéletes gyerek nagyon nem létezik. Nem voltak se barátai, se kapcsolata, se élete. Ezekután néhányan még ezt a Liviet sírják vissza... Most komolyan?
Mikor Kacey először mondta a húga szemébe, hogy elcseszett valahogy megtudtam érteni, hogy miért mondja, hisz már az első részben kételkedtem abba, hogy a valódi Livie ilyen lett volna tininek. Bár lehet nem fogalmaztam volna ennyire durván, de mint tudjuk, ami Kacey szívén az a száján is és mindent kertelés nélkül kimond.

Bár a lány nem hiszi el, hogy nővérének igaza van, de a veszekedések elkerülése miatt hajlandó Dr. Stayner-rel beszélgetni telefonon, aki különböző feladatokat ad neki, hogy végre éljen egy kicsit. Mert, hogy eddig nem élt, de tényleg. Gondolom itt mindenki nyáron beszokott zárkózni és ki se teszi onnan a lábát, amíg végre szeptember nem lesz és el nem kell mennie suliba. Ez még viccnek is rossz. Na szóval Livie végre élt egy kicsit, így az egyetem előtt, de ez még nem volt elég. Azt szeretnék végre, hogy igazi amerikai tini legyen. Aki bulizik és kicsit elengedi magát még a tényleges suli előtt. Így, mikor elérkezett a tanítási napok előtti első egyetemi bulija a nővére is vele tartott és gondoskodott róla, hogy meglegyen Livie első kirúgása a hámból. Ami egy olyan lánynak, aki most iszik először alkoholt elég durván sikerült. De azért, azt mindannyian tudjuk, hogy az, aki egyáltalán nem iszik az 2-3 üveg alkoholtól is bőven berúg. Ebből kifolyólag megtörtént a lány első csókja és a részegség mámorában elengedte magát, majd egy fogadás révén még tetoválása is lett. Másnap pedig egy kiadós fejfájása. Lehet nekem is Livie után kellene csinálnom, hátha részegen lenne bátorságom tetkót csinálni, mivel nem vagyok barátságba a tűvel.

Livienek ezekben nem volt eddig része és senki nem megrontani akarta, hanem csak azt szerették volna, ha egyszer elengedi magát. Ha végre hibákat követ el, mint minden fiatal.
Majd még egy csapást kapott és megingatták abban, hogy tényleg az szeretett volna lenni, ami. Hisz kilenc évesen én állatorvos akartam lenni, de később rájöttem, hogy nem bírom a vért. Livie beakart jutni az orvosira és rákos gyerekeknek szeretne segíteni. Ehhez pedig már most az kell, hogy önkénteskedjen egy kórházba. Két kisfiút kap maga mellé, akikkel játszania kell, de már első nap tudja, hogy valami nem stimmel, hisz nagyon megérinti őket a sorsuk, mint ahogy megérintene mindenkit. De egy orvos, aki folyamatosan olyan gyerekekkel foglalkozik, akiknél nagy az esély arra, hogy meghalnak nem lehet ennyire érzékeny. Hisz neki erősnek kell lennie különben, ha ő is elsírná magát, hogy várhatná el, hogy a szülők és a gyerekek erősek legyenek?
De ez még nem mindegy, hisz a srác, akit megcsókolt az első bulin az Ashton, aki az evezőcsapat kapitánya, akiről mindenki álmodozik és mint kiderül egy hatalmas seggfej. Már elnézést. De aztán ott van ő, aki tökéletes lenne számára, akit a szülei is biztosan elfogadnának, aki nem más, mint Connor, de valami mégsem stimmel. Mégsem olyan tökéletes. Valahogy nekem nem jött át, hogy mennyire szereti Liviet, hisz tettetek inkább a lakótársától Ashtontól láttunk.

A második rész számomra izgalmas volt és minden oldalról megmutatta, hogy egy baleset máshogy is trauma lehet számunkra, hisz Livie számára apja szavai azok voltak, hogy „Hadd legyek rád büszke”. Miután ők elmentek azt szerette volna, hogy a szülei büszkék legyenek rá. Így ő neki is az lett az álma, ami a szüleinek is volt a Pricetonra menni és orvosnak lenni. Soha nem hibázni és mindig érettnek lenni. Igazi gyerekkora nem nagyon volt onnantól kezdve, hogy a szülei már nem voltak, de ez csak egy mások által megtervezett út, egy másik élet. Ami valljuk be sokszor különbözik attól, amit harmadikos fejjel kitalálunk magunknak. De ő így dolgozta fel a traumát és nagyon örülök, hogy Kacey rájött, hogy valami nem stimmel a húgával, hisz, ha erre későn jön rá akkor össze is roppanhat a lány. Ez egy igazán vidám néhol szomorú regény, de tökéletesen leírja, hogy nem elég megtervezni egyszer a céljainkat, hisz az fokozatosan változik. Nagyon sok tanulságos dolog volt benne és Ashton titka egyszerűen szívbe markoló volt.
Én bátran ajánlom mindenkinek.



HA megszeretnéd vásárolni a könyevt akkor kattins Ide


Köszönöm, hogy benéztetek.
Xoxo,Patti 👀💗

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.