Értékelés: Sienna Cole - Reményszimfónia

„… igenis van még miért küzdeni, van még miért továbbmenni, és soha nem feladni a reményt, hogy ha elég erősek vagyunk, megváltoztathatjuk a sorsunkat.”

Zene és szerelem Bécs szívében

Patrick Byrne, a nagyreményű zongorista-zeneszerző sötét múltja elől menekülve Bécsben próbál új életet kezdeni. Egyetlen dolog hajtja: hogy befejezze és színpadra állítsa élete fő művét, ám eközben nemcsak a lehetetlen feltételekkel, de saját démonaival is meg kell küzdenie.

Carla Kimmel tehetős üzletember férjével érkezik Bécsbe. Egy művészeti alapítvány vezetőjeként felajánlja Patricknek a támogatását, de cserébe ő is kér valamit: zongoraleckéket szeretne venni a zseniális művésztől.

Közös munkájuk során nemcsak Patrick küzdelmei állítanak eléjük akadályokat, de Carla rég eltemetett titkai is felszínre kerülnek. Vajon a zene képes rá, hogy begyógyítsa a sebeket? Van-e remény két összetört szív számára, hogy újra megtalálják a boldogságot?

Sienna Cole, az Aranykönyv-díjra jelölt Négyszáz nap szabadság és a páratlanul izgalmas Lefelé a folyón szerzője új, drámai, romantikus regényében is az emberi lélek legsötétebb mélységeibe tesz lebilincselő utazást.

Kiadó: ÁLOMGYÁR KIADÓ

Oldalak száma: 400

Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT

Súly: 356 gr

ISBN: 9786155875083

Nyelv: MAGYAR

Kiadás éve: 2018

Árukód: 2716367 / 1176126

Személyes véleményem:

Őszinte leszek, hisz a bloggerektől szerintem ez elvárt is és nem csak úgy áradozni egy-egy írónőről vagy íróról. Siennával én a második regénye kapcsán ismerkedtem meg és azt nagyon szerettem. Egyszerre volt szomorú, lehangoló és csodálatos. Majd megjelen a Reményszimfónia, ami, mint kiderült kötődik a Négyszáznap Szabadsághoz, így hát az volt a cél, hogy elolvasom azt, majd a Reményszimfóniát és akkor tök jól egyben lesz a fejemben a sztori. De ember tervez isten végez. Hiába vettem meg a Négyszáznap szabadságot egyszerűen talán a könyv második feléig jutottam és igazából ott félre is tettem. Valamikor be is fejezem, de nem hiszem, hogy mostanában lesz, hisz annyira nem fogott meg, de talán kicsit később jobban rátudok hangolódni. Viszont a reményszimfóniára kíváncsi voltam, hisz rengeteg pozitív vélemény volt én pedig kételkedtem. Nagyon. Hisz olvastam az írónőtől egy elsőosztályú könyvet és egy kevésbé elsőosztályút. Így kétkedve vágtam neki az olvasásnak, de megfogadtam bármilyen is lesz a viszonyunk akkor is befejezem, így mikor hazamentem vidékre neki is álltam. Bevallom kétszer letettem a trónok harca végett és az elején kicsit nyögvenyelően ment, de mikor átjutottam a holtponton egyszerűen faltam a lapokat. Szóval most úgy állunk, hogy két elsőosztályú könyvet olvastam eddig az írónőtől. Azt hiszem ez már jó jelent valamit, ha valaki ennyire remekül ír.

Borító:

Nekem nagyon tetszik. A sötét borító olyan drasztikus megjelenést kölcsönöz neki, hogy már ezzel megnyert magának. Egyszerűen tudni akartam, hogy mi van e mögött. Hisz egy művészlélek mindig bonyolult, mindig máshol jár a feje. Nemcsak egyszerűen elbambulnak, hisz bármikor jöhet egy ihlet, amit megkell örökíteniük. Én pedig annyira tudni akartam, hogy mit rejt magában.

Magáról a történetről:

A címből és a borítóból nem olyan nehéz rájönni, hogy előtérben a klasszikus zene lesz, ennél pontosabban pedig a zongora vagy épp zongorista. Azt említettem, hogy tavaly nyáron már tudomást szereztem róla, hogy kapcsolódni fog a Négyszáznap szabadsághoz, viszont most mikor olvastam teljesen kiment a fejemből csak annyi maradt meg bennem, hogy valamiért csak azután akartam volna elolvasni, de ahogy haladtunk előre a történetben egyre ismerősebb lett az egyik főszereplő, aki nem mást, mint Patrick.

De térjünk a könyv elejére és erről majd beszélek később. Már a legelső lapokon körbevesz minket a zene, hisz a bécsi Razumovszkij-szalonba repít minket az írónő, ahol egy csodálatos zongoristát hallhatunk játszani. Alapjáraton nem tartozik a napi zenehallgatásaim közé a klasszikus zene, viszont néha olyan jól esik meghallgatni egy Schuber, Mozart vagy Beethovent. Szóval ott ültem az egyik páholyba és gyönyörködtem a zenében legalábbis képzeletben. A könyv lapjai az elején elvarázsoltak, majd egy ideig csak tengődtünk a másik főszereplővel együtt, aki nem más, mint Carla Kimmel.

Carla az elején nem vált a szívem csücskévé, hisz csak azt gondoltam róla, hogy egy pénzéhes, elkényeztetett nő, aki mindig megkapja, amit akar és most épp Patrick volt az, hisz felakarta bérelni, hogy legyen a zongora tanárja. Szóval idegesített nagyon, ahogy Patrick is. Még most is csodálom magam, hogy ilyen érzéseket váltottak ki belőlem az elején, de valahogy Patrick sem volt a szívem csücske, a sok olyan dolog miatt, amivel tönkretette a saját és környezetében lévők életét. Bármennyire is elvarázsolt a játéka nagyon nem bírtam, mint ember. Viszont teljesen élethűek voltak. De ugye megfogadtam, hogy bármi lesz is végig olvasom. Szóval, ahogy haladtam előre a történetben és beleláttam a két főszereplő életébe teljesen megváltozott minden.

Carla nem az, akinek az elején hittem. Hisz rettentő nagy akaratereje van, kitartása és tonnányi szeretet a szívébe. Nem élt mindig fényűzésben rengeteg mindenen ment keresztül, de mindig talpra állt. Néha a könyveknél is bekéne látnom, hogy a felszín nem minden, hisz egy házasság kívülről lehet csodálatos, ha belül rothad. Egy nő mosolyoghat mondhatja, hogy minden tökéletes, hisz az erős nő sosem vallja be, hogy minden rémálom.

Patrick, oh drága Patrick, hogy te is mennyire más vagy, mint az elején hittem. Igaz néha nem értettem a tetteidet, de ahogy beengedtél a saját kis világodba minket egyre jobban értettettelek, Persze sokka jobb lett volna, ha pontosan tudom mit tett veled Dena a Négyszáznap szabadságban, de így is tökéletesen átjöttek az érzések.

Nagyon vékony annak a határa, ami egy jó könyv és a többi utánzat könyvek között vannak. Kevés olyan könyv van, ami maradandó élményt is tud biztosítani az olvasónak, viszont Sienna könyve pont ilyen volt, bár sokszor a perem szélén táncolt, végül megnyert magának. Nem volt elcsépelt bár voltak olyan dolgok, ami miatt néha elgondolkodtam, hogyha tovább is hasonló mederbe megyünk akkor nem leszünk barátok, de az írónő mindig tudott újat mutatni ahogy kezdett volna rossz irányba sodródni a könyv. Ezt pedig nagyon szerettem benne. A könyv olvasása közben olyan csodálatot éreztem, mint még soha. Egyszerűen túlcsordult benne az érzelem a könyv olvasása közben. Mikor pedig befejeztem a könyvet egyszerűen megkellett írnom a véleményem az írónőnek, pedig ilyet még nem csináltam. Általában csak megírom a blogom a véleményemet és néha kommentelek, ha úgy érzem jól.

Viszont sok mindent megmutatott a könyv, hisz ahogy az elején fogalmaztam Patrick nem bánt kesztyűskézzel a körülötte lévőkkel, nem könnyítette meg az életüket, de mégis mellette álltak. Ők voltak azok, akik a rengeteg hiba mellett is szerették őt, akik kiálltak érte és az álmaiért. Ezek az igaz barátok, akikre minden embernek szüksége lenne. Hisz nélkülük nem igazán tudnánk valóra váltani az álmainkat, hisz hányszor gondoltuk egy-egy tervünk közben, hogy elég volt és feladjuk? Soha nem értünk volna el semmit, ha nem lett volna mellettünk egy támogató közeg, akik bár lehet kételkedtek bennünk soha nem engedték, hogy feladjuk.

Ilyen tanítás volt az is, hogy milyen az igaz szerelem. Mindegy milyen rétegből jöttél, milyen ember vagy, ha találsz valakit, aki önmagadért szeret, akkor soha ne engedd el. Persze megtennél érte bármit, hogy megvédd, hogy ne tedd tönkre és azt gondolhatod, így lesz biztonságban. De vajon, hogy élhetne valaki a másik fele nélkül? Anélkül, hogy tudja jól van és minden jól megy az életében?

Sok mindent adott a könyv. Többet is, mint hittem volna és ezt nagyon köszönöm az írónőnek.

Ez nem csak egy egyszerű szerelmes regény, ez sokkal több annál. Ha pedig egy kiemelkedően jó könyvet szeretnél olvasni, akkor bátran ajánlom a Reményszimfóniát, hisz biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódni.

Köszönöm, hogy benézetetek.

Xoxo, Patti.