A múltunk részei| Pfeiffer Gábor - Lábnyomok a sárban
„Valahonnan elindulunk, aztán sok-sok harc árán, előbb-utóbb ugyanoda megérkezünk.”
Fülszöveg:
A
történelmet, ha száraz tényekre és adatokra támaszkodunk, könnyen meg lehet
hamisítani, félre lehet magyarázni. Egyedül személyes történetek tehetik
hitelessé. Ilyen történeteket oszt meg velünk könyvében Pfeiffer Gábor saját
családjának tagjairól és egy kicsit önmagáról is. Így válnak élővé a második
nagy háború évei, átélhetjük a zsidótörvény és a kitelepítés, a hadifogság
megrázkódtatásait, majd ízelítőt kapunk a korai szocializmus légköréből,
miközben bejárjuk Csolnokot, Budakeszit, Budapestet, Ukrajnát, Brno-t és az
egykori NSZK városait. Az izgalmas családregény fontos helytörténeti
dokumentum, de ennél sokkal több. Egyszerre tud hatni az értelemre és az
érzelmekre. A mű hús-vér emberi sorsokon keresztül kelti életre a megidézett
korszakokat. Születés, szerelem, betegség, küzdelem, halál zajlik a szemünk
előtt, s bizony szívesen átadnánk magunkat az illúziónak, hogy ez
"csak" irodalom, de a szerző a legváratlanabb pillanatokban
kegyetlenül visszaránt a valóságba, metsző, józan pontossággal idézve fel a
nagyon is realisztikus politikai és szociokulturális körülményeket. A
szubjektív és objektív nézőpontot tehetséges érzékenységgel váltogatva nem
engedi feledni, hogy ezek a történetek valódiak. Az élményt a kiadvány eredeti
fotói koronázzák meg.
Kiadó:
Szülőföld Könyvkiadó Kft.
Oldalak
száma: 352
Borító:
FÜLES, KARTONÁLT
Súly:
300 gr
ISBN:
9786156172136
Nyelv:
MAGYAR
Kiadás
éve: 2020
Árukód:
2738976 / 1192846
Borító:
Őszintén,
az elején nem fogott meg mikor megláttam, de miután elkezdtem a történetet
egyre jobban kezdett megtetszeni a borítója is és most már imádom. Alig várom,
hogy ő legyen a polcom legújabb lakója.
Személyes véleményem:
Elsősorban
szeretné megköszönni, hogy lehetőséget kaptam az előolvasásra. Ez egy
bloggernek mindig megtiszteltetés, viszont most itt egy csolnoki íróról beszélünk,
ami még inkább megtisztelő. Szóval köszönöm.
A
könyv eleje nálam nehezen indult be, de később ehhez a részhez már hozzászoktam
és kellett is bevezetésnek, onnantól pedig, hogy megismertük a múlt
hőseit/emberei egyszerűen valami csodálatos volt. Nekem kevés emlékem van
ezekből az időkből, hisz csak 1-2 családi szóbeszédet tudok, de igaza van
Gábornak, muszáj megosztanunk a jövő generációival a történeteinket, hisz a
múltunk az életünk része és a jövőnk lehet bármikor. Fontos megőrizni minden
emléket. Imádtam a képeket, amikkel feldobta a könyvet. Kicsit beengedett minket
az életükbe, történetükbe. Ez pedig nagyon közvetlen benyomást keltett és még
jobban imádtam miatta a könyvet. Megnyílt nekünk, mesélt és néha még könnyeket
is csalt a szemünkbe. Egyszerűen csodálatos „élményeket” kaptam általa.
Magáról a könyvről:
Az
első, ami szembetűnő volt, hogy az elején volt a köszönetnyilvánítás, amit én
általában már nem olvasok el, mivel a végén szoktam belefutni. Viszont így,
hogy az elejére tette még én is elolvastam. Majd kapunk egy felvezetőt egy nyaralásról,
ami az elején zavaros volt, de tetszett és utána kezdünk neki a
történeteknek/múlt idézésnek.
Visszamegyünk
az író családjában egészen a második világháború éveibe. A Pfeiffer család már
akkor is Csolnokon élt és a fiúk közül ketten is úgy döntenek, hogy a frontra
mennek. A szülőknek ezzel pedig szomorúságot, aggodalmat és közben büszkeséget
is hoznak, de csak remélni tudják, hogy épségben viszont látják gyermekeiket.
Franz és Georg nagyon hamar különválnak, így keveset tudnak egymásról, de
szüleiknek próbálnak levelezni és képeket küldeni mindig. Nem szeretném
elmondani mi lett a két suhanccal és, hogy miként fognak kapcsolódni a többi
történethez, de azt elárulom, hogy nagyon szívbemarkoló történetet is kaptunk
bele. Imádtam, hogy az elején elmesélte, hogy milyenek voltak még a háború
előtt, majd megpróbálta kicsit kiszínezve a részletek teljes pontosságát nem
tudva, de elmesélni az ő történetüket. Volt, hogy mosolyogtam, örömködtem és
volt, hogy könnyeimet törölgetve sírtam.
A
második történet egy csolnoki leányzóról szólt. Rosaról, aki Budapesten a Böhm
családnál szolgált cselédlányként. Megismerjük őt és kapcsolatát a családdal.
Meglepődtem, hogy ilyen fiatalon is remekül süt, főz, ami valljuk, be a mai
világban ritkaságnak számít. Kedves volt, szeretetteljes, odaadó és házias. Egy
jólelkű leányzót ismertem meg a személyében, de a háború őt és a családot is
elérte, akiknél szolgált. Mint ahogy kiderült mikor a törvényekről volt
diskurzus a Böhm család zsidó volt. A világháború pedig számukra sokszor a
véget jelentette. Bele se merek gondolni, hogy milyen érzés volt minden egyes
törvény kinyilvánítása, a rettegés, hogy mi lesz a következő ellenük elkövetett
tett, majd a levél, ami szerint menniük kell. De nem ez volt az egyetlen
igazságtalanság, amit ezekben az évtizedekbe elkövettek. Ebbe pedig egészen
mostanáig nem is gondoltam bele igazán, hisz Rosa, akinek közben férje és
családja lett pedig svábok voltak. A világháború után pedig kezdődött a
lakosságcsere. Mindenüket hátrahagyva ugyanazokban a vagonokban, mikben egykor
a zsidókat vitték, most őket szállították át az akkor már két részre szakadt
Németországba. Iszonyú volt olvasni a félelmet, a rettegést és a bánásmódot,
amit kaptak. Ezekből az időkből mindig csak a zsidók élete, viszontagságai
vannak leírva. Nem szoktunk bepillantást kapni a következő idők történéseibe.
Most pedig hidegzuhanyként kaptuk ezt a borzalmat is, ami szegény lánnyal
történt. Ezzel a jólelkű, kedves, aranyos akkor már felnőtt családanyával.
A
harmadik történet egy párról szól, akik valamilyen formában kapcsolódnak az
első két történethez. Ők már később éltek, mint Rosa, Franz és Georg mégis az ő
történetük is számít. Róluk nem szeretnék sokat mesélni, hisz mindenki döntse
el, hogy mit tart belőle fontosnak. Én megismertem egy világot, ahol nem mehet
egy család ki rokonlátogatóba, hisz félnek attól, hogy többet nem költöznek
vissza. Mégis egy jólelkű, kötelességtudó családot ismertem meg a személyükbe.
Egyben az egész:
Mindhárom
történet sokat adott nekem. Kicsit más lett a szemléletem. Kicsit elvesztem és
kicsit minden történetbe belehaltam. Remélem, még többen lesznek, akik mesélnek
nekünk, hisz a múltunk fontos, ha tanulni szeretnénk belőle. Egyszerűen imádtam
és bátran ajánlom mindenkinek, aki egy cseppet is, de szeretne a második
világháború előtti, közbeni és utáni időkbe belecsöppeni. Hisz ezek a
történetek is mi vagyunk. Bármikor újra megtörténhet, és csak remélem, hogy
tudni fogjuk kezelni őket emberileg. Elfogytak a szavak, csodálatos könyvet
olvashattam. Hálás köszönet az írónak, hogy elhozta, nekünk olvasóknak az ő múltjuk egy részét.
Értékelés:
Idézetek:
„Sosem sírt, bár valami szomorúság mindig ott bujkált a szemében. Legfeljebb ha elérzékenyült, nagy ritkán, olyankor könnybe lábadt a szeme.”
„– Csak olvasgass, te mamlasz! Azt hiszed, abból megtanulsz udvarolni?
– Hamarabb, mint tőled!
– Aztán hány menyecskét sikerült már behálóznod a könyvekkel?– Tudod, Franzi, a mennyiség nem mindig minőség.”
„De te ezt nem értheted. Ez plátói szerelem. Míg élek, szeretni fogom azt a nőt. Tudom, sosem lehet az enyém, de itt belül akkor is mindig az enyém lesz.
– Drága testvérem, a plátói szerelem több” „Úgy érezte, elvettek tőle valakit úgy, hogy az sosem volt az övé.”
„– Olyan, mint ő biztosan nincs. De olyan férfi sincs még egy, mint te. De talán van valahol egy másik, aki ugyan más, mint ő, de ugyanúgy, vagy még jobban is tudnád szeretni. „
„– Jobban? Hát lehet, jobban vagy kevésbé jobban szeretni? Szerintem csak egyféleképpen lehet. Vagy igen, vagy nem. A nagyon szeretlek kifejezésnek semmi értelme. Hát lehet kicsit szeretni? Aztán szerinted mégis hol találok egy olyan lányt, akit jobban szerethetnék? –hangsúlyozta ki a jobbant Georg. – Itt a gyárban? Vagy a lágerben?”
„Talán csak az tudja igazán, mit jelent egy ilyen mosoly, akinek már nagyon régen volt része ebben a csodában.”
„Olyan érzése támadt, mintha megérkezett volna valahová, mintha otthon lenne. A félszeg fiú pedig rögtön tudta, a lány a veséjéig lát. Szavak nélkül értették egymást.”
„Mert mindig a nő irányít, még ha a férfi az ellenkezőjéről is van meggyőződve”
„Eddig nem hittem benne, de úgy látszik, mégiscsak igaz a mondás, hogy akiknek dolguk van még egymással az életben, azokat előbb-utóbb összeboronálja a Jóisten.”
Ha megszeretnéd rendelni az alábbi linkeken megteheted:
Köszönöm,
hogy benéztetek,
Xoxo, Patti J
Megjegyzések
Megjegyzés küldése