Októberi bukások és novemberi célok




Mint ahogy azt tudjátok októberben kitűztem magamnak 12 könyvet, amit majd én szépen lassan el is fogok olvasni. Hát ez nem egészen jött össze. Kettőt sajnos még nem sikerült megszereznem, a Hibátlanokat pedig otthon hagytam mikor utoljára otthon voltam, hisz épp az volt az aktuális olvasmányom, így az is erre a hónapra fog maradni. Viszont volt más könyv, amit közben olvastam, de így sem lett meg a kívánt cél. Szóval most nézzük meg miket sikerült elolvasnom előző hónapban. :)



Ludányi Bettina: Meghasadt valóság

Anna L. Green: Arctalan csábító







Sara Shepard: Hibátlanok

Kristen Calliman: Idol

 


Mint ahogy láthatjátok négy darab könyvhöz nem került link. Ezek közül kettő biztos, hogy átkerül novemberre. Viszont a két hiányzóm nem biztos. Hisz fogalmam sincs mi az amit be fogok tudni szerezni magamnak. De remélem fogom tudni frissíteni ezt az apró listát. Jelenleg nincs sok kitűzött célom, hisz kevés könyvem van, amit még nem olvastam el. De lássuk akkor mik lesznek ezek.




Igaz a képen csak 7 könyv van, de mint mondtam a Hibátlanok otthon vannak vidéken. Szóval ők lennének az e hónapi terveim. Kicsivel kevesebb, mint ami az előző havi célom volt, de mivel november végén jönnek meg könyveim, így remélem még azok is beleférnek.

Sienna Cole - Négyszáz nap szabadság

Sienna Cole - Reményszimfónia
Budai Lotti - Nugati szerető
Julie Buxbaum - Három dolgot mondj
Leisa Rayven - Hitvány Rómeó
Kristen Callhan - IDOL
Lisa Renee Jones - Ha én lennék te
Sara Shepard - Hibátlanok


Jó most lehet kicsit csalok mivel ezek közül egyet már elolvastam lassan hozom is az értékelést. Egyből már csak olyan 50 oldal van és azt még októberben kezdtem el. De mivel még nem fejeztem be, így bőven idefér. :)



Remélem ti is olyan kíváncsiak vagytok rájuk, mint ahogy én.

Xoxo, Patti. 👀💕

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.