Értékelés: Nicole Williams - Crash (Zuhanás)



"Még nem álltam készen, hogy elbúcsúzzam tőle. Jobb volt a közelében lenni és vitatkozni vele, mint elmenni mellette anélkül, hogy rám nézne."


Fülszöveg:
Lucy nem éppen arról álmodott, hogy új iskolában kezdje az utolsó évet. Arról pedig pláne nem, hogy a gimi rosszfiúja, Jude Ryder leribancozza az első napon. De csak a céljára összpontosít. Balerina szeretne lenni, s nem hagyja, hogy bármi az útjába álljon ennek megvalósításakor. Egészen addig, amíg újra Jude-ba nem botlik.

Jude-nak priusza van - igazi priusza - ami hosszabb, mint egy végzős záró dolgozat, és hangulatingadozása, ami kellemes társaságból hirtelen veszélyessé változtatja. A nevét isten tudja, hány lány sóhajtotta, kiabálta és átkozta. Olyan, mint egy halálos betegség, amit arra teremtettek, hogy tönkretegye a Lucy-féle lányok életét. És ezt el is mondja neki. De míg a pletykák féktelenül terjednek, és jó hírnevek tipródnak a sárba, Lucy nem figyel Jude figyelmeztető szavára. Tragédia készülődik?





Oldalak száma: 328
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly: 400 gr
ISBN: 9789633990179
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2014
Árukód: 2568395 / 1139458
Sorozat: RUBIN PÖTTYÖS
Fordító: Sándor Alexandra Valéria


Borító: 5/5


Nekem kimondottan tetszik a borító. Figyelemkeltőnek csak azért mondanám, mivel nagyon szeretem a romantikus könyveket. Így a lány és a srác a épen teljesen következtet arra, hogy milyen témája lesz a könyvnek. A szürke háttér tökéletesen tükrözi Jude személyiségét és belső lelkivilágát. Főleg mivel ő is mindig szürkét hord. Én viszont kicsit másképp képzeltem el a szereplőket, ami nem annyira baj, hisz ez a lényege az olvasásnak is valamilyen szinten és mindenki képzelete mást mutat. 




Személyes véleményem:  
         
Én igazából ezt a könyvet már olvastam akkor mikor megjelent. Azóta eltelt négy év és most jelent meg év elején a folytatása. Igen nekem április még év elejét jelenti. Így szeretetcsomagban megrendeltem az első és a második részt mivel úgyse volt még a polcomon és felakartam frissíteni az emlékezeteimet mire belekezdek a folytatásba, hisz az nem épp a legjobb, ha csak foltokban emlékszem a történetre. Viszont azóta annyi időm nem volt, hogy neki kezdjek...ezt nézhetjük úgy is, hogy van olyan karácsonyra kapott könyvem, ami ott ül a polcomon é csak néz rám szomorúan, hogy ő mikor követezik végre. De egyszer csak a sor végére érek legalábbis remélem. Szóval alapjáraton véve ez egy érdekes könyv. Szerelemről szól, de nem hatotta meg a szívemet. Ha jól emlékszem mikor először olvastam akkor teljesen oda és vissza voltam érte. De most valahogy már nem igazán pedig mindenem a romantikus és fantasy művek... Igaz ez romantikus kategória, de annyira gyorsan halad minden, hogy elrontja az egészet. Ebbe a háromszáz oldalba egy teljes évet dolgoz fel, amivel nincs is gond. De annyi cselekményt és fordulatot vitt bele az írónő, hogy már én magam sem hitte el, hogy lehetséges. Nem mondom, hogy nem tetszett, hisz egyszeri olvasásnak tökéletes, de nem vagyok benne biztos, hogy leveszem még egyszer a polcomról. Maximum akkor, ha véletlenül lesz egy harmadik rész négy év múlva és nagyon szeretnék emlékezni az első kettő részre. Persze a második részről még nem mondhatok véleményt, hisz csak most kezdek bele, de az első kicsit lejjebb vitte az elvárásaim és persze a kedvemet is.

Magáról a történetről:

Az elején megismerjük Lucyt, aki eddig magániskolában tanult és most iratkozott át a Southpointe's gimnáziumba. Lucy mellett megismerjük Jude-ot is, amikor Lucy kint ül a parton és tini lány módjára próbálja felhívni magára a figyelmet. Ez annyira jól sikerült, hogy másnap reggelre épít Lucynak egy kennelt, hisz titkon a lány kutyusokat fogad be, akiket később örökbe fogadnak. De sajnos a kennelt felgyújtják Jude "barátai" ekkor derül ki, hogy a nagy Ő-nek már priusza van és a helyi rendőrségen ismerik, mint a tenyerüket. Annyira sok kérdés merült fel bennem, hogy az valami hihetetlen. Értem én, hogy Lucy magán suliba járt és még az is elhiszem, hogy mióta összeomlott a családja azóta egyáltalán nem ment emberek közé, de az iskolatársai sem? Mármint Jude-nak elég nagy hírneve van a lányok körében szóval hihetetlen, hogy még soha nem hallott róla és még csak nem is látták egymást egyszer sem. De próbálok ezen túl lenni és nem nagyon belegondolni. Jude az elején már megmondja Lucynak, hogy ő egy rákos daganat és nem kéne belemenniük ebbe az egészbe, de a szerelem ugye nem ismer határokat. Szóval belevágnak. Néhol szakítanak, néhol összejönnek. Becsúszik egy-két rendőrségi ügy és néhány fordulatos cselekmény. Előkerül a múlt, de csak, hogy tönkrevágjon mindent. Vannak titkok, amiket nehéz megemészteni, de mégnehezebb rájönni, hogy mi az igazság valójában.
 Az a baj,hogy sokat nem írhatok róla, hisz akkor mindent elmondanák a könyvről és lehet van még olyan, aki nem olvasta. Mondjuk mivel az én könyvem második kiadás így ritka az ilyen, de biztos előfordul.
A történet a maga módján érdekes és szerethető, ha nem akarok túl sokat belegondolni. Viszont bármennyire is akartam oda meg vissza lenni tőle nem túlzottan nyerte el a szívemet. Ha valakinek ajánlani szeretném akkor azoknak, akik szeretik a romantikus könyveket, amiket nem kell túlbonyolítani. Persze van benne pár csavar, de itt meghal  a sztori.




Kedvenc Idézetek:


"– Kétféle csaj létezik, Al – állapította meg olyan hangosan, hogy a fél tornaterem hallotta. – Olyan, akit megdugsz, és olyan, akit elveszel feleségül. A világ így működik, szóval ne Luce-on töltsd ki a haragod. amiért te az első vagy, ő meg a második."

"– Nem lehetsz a barátja annak, aki mellett az életedet kellene leélned – sötétült el a pillantása. – Úgyhogy éld az életedet, az enyémet meg rohadtul hagyd békén."

"– Szívem, egy nő nem tarthat ilyen férfit barátként. Szerető vagy ex, de sosem barát. Az ilyen pasikat nem arra találták ki, hogy a csajok barátai legyenek. Hanem arra, hogy elérjék, hogy egymás után háromszor sikítsd a magas cét."

"– De nem számít, ki a hibás és ki nem, amikor rólad meg Jude-ról van szó, szívem. Csak az számít, hogy ti ketten mit akartok. Mindketten egyszerű kiutat kerestek ebből a helyzetből, mert megijedtetek tőle – nézett a szemembe olyan érzelmekkel és jelenléttel, amiről azt hittem, már a múlté. – Ijesztő törődni a másikkal, mert mindketten tudjátok, milyen egy szempillantás alatt elveszíteni valakit. Viszont nem hagyhatjátok, hogy a félelem irányítsa az életeteket, mert úgy fogjátok végezni, mint én. Ne éljetek úgy, hogy a múltatok mögé bújtok! Éljetek a pillanatnak! Ha találsz valakit, akivel örökké együtt szeretnél maradni, ne engedd el! Akár egy nap, egy év vagy ötven év lesz az az örökké – tette a másik kezét John sírjára. – Ne hagyd, hogy a veszteségtől való félelem megakadályozza, hogy szeresd!"

"– Bocsáss meg nekem, ó, a komédia legfőbb istene! Oldalba bökött a lépcsőn felmenet, és olyan selymán vigyorgott rám, hogy egyszerre a torkomban kezdett dobogni a szívem. – Jó tudni, hogy beismered: isten vagyok. – Jaj, istenem… – ráztam meg a fejem. – Pontosan – nyugtázta tárgyilagosan. – Így kell hivatkoznod rám."


Köszönöm, hogy benéztetek, Patti. :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.