Interjú R.Kelényi Angelikával! :)




Sziasztok! :) 

Ma egy nagyszerű Magyar szerzővel készült interjút hoztam nektek. Aki az Álomgyár kiadónál tevékenykedik. Ő pedig nem más, mint R. Kelényi Angelika.





1. Mi motivált abban, hogy író legyél? Gyerekkorodban is írtál vagy később kezdtél el kacsingatni az írás felé?

Már 9 évesen is írtam, de nem azért, mert író akartam lenni, hanem egyszerűen imádtam saját történeteket kitalálni. Az író számomra ma is Móricz Zsigmond, Émile Zola… Ugyanakkor most, hogy már hivatásszerűen gyártok történeteket, kénytelen vagyok magamnak is beismerni, hogy kvázi az írásból élek, tehát nincs a munkámra megfelelőbb meghatározás, mint az író vagy szerző.

2. Különböző témákban írsz könyveket. Van, ami hétköznapi, néha kritikus helyzeteket írja le humorosabban (pl. Egy hajszálon múlt, Váláshelyzet), viszont vannak történelmi regényeid is. Itt gondolok az Ártatlan sorozatra vagy a Szulejmán - sorozat és történelem című könyvedre. Honnan jött az ötlet, hogy két teljesen különböző tartalmú könyvet írj?

Ez a két világ bennem van és néha felcserélődnek. Rajongok a letűnt korokért, de nem elsősorban a történelem, hanem az akkori életmód érdekel. A történelmi események inkább csak támpontok számomra, és persze az olvasó számára is, a fontos a történet, a kaland, a romantika. Ahogy a humoros, csajos könyvekben is, azzal a különbséggel, hogy azok korunkban játszódnak. Valójában az egyik zsánert a másikkal pihentetem, így újult erővel tudok koncentrálni. Nem véletlen, hogy most ugyan történelmi zsánerben dolgozom, mégis kibővítettem az első regényemet, és ezzel nincs is vége a sornak. :)

3. Van olyan zsáner, amelyik hozzád közelebb áll?

A történelmi romantikus és a könnyed, humoros romantikus regények egyaránt a szívem csücskei, nem tudok választani közöttük. Inkább lelkiállapot függő.

4. Van olyan szereplő, amelyik szívedhez nőtt? Ha igen melyik az és miért?

Minden szereplőm a szívemhez nő, de elengedem őket, különben nem tudok koncentrálni a következőre. Képes vagyok elengedni, bár Lorenzo Marianit nehéz lesz…



5. Van olyan szereplő a regényeidben, amelyik kicsit hasonlít rád?  Ha igen akkor megtudhatjuk melyik az? :D



Az Egy hajszálon múlt Emmája valójában én vagyok. A sztori fiktív, de a karakter szinte egy az egyben az én jegyeimet viseli. 

6. Van olyan műfaj, amiben ki szeretnéd még próbálni magad?  Ha igen melyik az? 

Nincs. Bőven elég ez a kettő. :) 

7. Jelenleg az Álomgyár kiadónál vagy. Ez tudatos volt? Mármint a kéziratodat csak hozzájuk küldted be vagy megpróbálkoztál több kiadónál is? 

Nem. Több helyre beküldtem. Addig, míg nem jelentkeztek, fogalmam sem volt, hogy létezik Álomgyár Kiadó. Akkor még annyira kicsi volt a cég, hogy ezen nincs mit csodálkozni. Ők ajánlották a legjobb feltételeket, nem akarták 600 oldalasra bővíttetni velem a naplómat, és ők voltak a legszimpatikusabbak.

8. Örülnél neki, ha valamelyik regényedet megfilmesítenék? Mondjuk az Ártatlan sorozatot? :D Én személy szerint kíváncsi lennék rá. :D

Hát arra én is. :D Persze, hogy örülnék. De csak akkor, ha a film megkapná azt a színvonalat, amit szívesen látnék a vásznon.

9. A könyveid közül van olyan, amelyiket jobban szereted, mint a többit?

Mindig az utolsót szeretem a legjobban, hisz mindig az utolsó a legkiforrottabb szerintem. Az írás folyamatos fejlődés, tanulás. Aki nem hajlandó tanulni, megreked egy szinten és unalmassá, egysíkúvá válik. Én úgy érzem, hogy pillanatnyilag Az ártatlan a csúcs, egy hónap múlva már az új, őszi regényemre fogom ugyanezt mondani.

10. Szabadidődben van olyan kimondott műfaj, amit szívesen olvasol? Vagy kifejezetten olyan író/írók, akik művei imádod? 

A kedvenc könyvem Émile Zola Hölgyek öröme című regénye, de felsorolhatnék legalább száz írót, akiknek szeretem a történeteit. Mostanában nem nagyon olvasok regényeket, nincs időm, inkább a szakirodalmat forgatom, hogy minél pontosabb képet fessek arról a korról, amelyről éppen írok.

11. Az ártatlan sorozat a 17. században játszódik. Honnan jött, hogy pont erről a történelmi korról írj?

A történetek szembejönnek velem, nem én választom őket, hanem ők választanak engem. Nem tudom, miért éppen Báthory Erzsébet lett a központi történelmi figurám, nyilván azért, mert szeretem az összeesküvés elméleteket, és ez az asszony nagyon csúnya cselszövés áldozata lett. Szerintem. Mások szerint meg nem. Én viszont meg akartam írni a saját verziómat.

12. Az ártatlan sorozat 3. része még csak most fog kijönni. Viszont van már új regény ötleted? Vagy belekezdtél már valami másba?

Igen, belekezdtem. A regény 1860-ban játszódik, Rómában. Izgalmas, romantikus, megdöbbentő és kalandos lesz, ráadásul egy igaz történet ihlette.

13. Nagyon sokan véleményezik a könyved. Nyomon szoktad követni a véleményeket vagy csak néhányat?

Igen, minden véleményt elolvasok. Már, ami az orrom elé kerül, nem keresgélem a kritikát.

14. Ha például kritikát írnak, azt meg szoktad fogadni?

Nem írnak kritikát. :D De ha mégis, az, hogy odafigyelek-e rá, attól függ, ki írta, és hogyan. Egyébként senki kedvéért nem változtatok semmin, nem befolyásolnak a kritikák, csak szeretem olvasgatni őket. :)

15. Van bármiféle tanácsod kezdő íróknak?

Nem nagyon, hisz aki akar, úgyis írni fog, akár tehetséges, akár nem, de én senkit nem beszélek le róla. Ha mégis mondanom kell valamit, akkor azt mondom, először olvassanak nagyon sokat, extrém sokat, és mindent. Ne csak verseket, szépirodalmat, szórakoztató irodalmat is. Itt kezdődik a tanulási folyamat. És számítsanak rá, hogy ez az igazi lifelong learning. Közben pedig írjanak. Meg fogják látni, hogy minél többet olvasnak, annál jobb történeteket, annál jobb stílusban sikerül majd lejegyezni.





Köszönöm, hogy itt jártatok és elolvastátok., Patti. :) 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.