2017. december 14., csütörtök

ÉRTÉKELÉS - Pachmann Péter : Misu háborúja

Fülszöveg:
Misunak már a születése sem volt egyszerű. Talán nem is szerették igazán. Ő pedig rúgott, csípett, harapott már a méhen belül is. Ki ez a különös kisgyerek? Miért nem tudja őt igazán elfogadni az édesanyja, és miért mézesmázos vele az apja? Vajon mit keres a család közelében Ábrahám, az édesapa barátja?
Hat évvel később, a délszláv háború idején Misu, a halálos beteg kisfiú a Drina völgyébe utazik. Steril szobára lenne szüksége a túléléshez, édesanyja mégis ápolónői feladatokat vállal egy táborban. Misu végignézi, ahogy útban a tábor felé, az ellenőrző pontoknál folyamatosan megalázzák a félholdat viselő nőket. Az édesanyának és Misunak sokszor víz sem jut. A túlélésért küzdenek. Vajon miért kellett a völgybe jönniük? Mi lehet az utazás valódi célja? Mi az, amiért a megaláztatásokat is büszkén el kell viselniük?
Pachmann Péter meglepő fordulatokban gazdag regénye egy furcsa világba vezet bennünket. Itt mások a szabályok, mindenki különösen viselkedik. Vagy minden furcsa döntés egy jól felépített stratégia része?

Kiadó: Athenaeum
Oldalak száma: 206
Kiadás éve: 2017

Jó pár napot vártam, hogy megírjam az értékelést, annyira a hatása alatt voltam a könyvnek. Hihetetlen lelkierő kell, hogy könnycseppek nélkül végig tudd olvasni. Ezért is tettem azt, hogy szakaszosan olvastam, s mikor olyan részhez értem, amiről már éreztem, hogy ez így egyben nem fog menni, inkább vártam pár percet (vagy épp órát, attól függ mennyi idő kellett) és utána folytattam tovább.
Mindig is imádtam a háborús történeteket, de ez annyira az érzelmekre hatott, hogy ennyire még egyiktől se borultam ki. Már Misu születése is érdekes volt, és be kell valljam: az anyukája iránt néha ellenszenvet éreztem.
"Az asszony váratlanul szólalt meg.
– Csak a szemét kell nézni – mondta. – Abban le van írva minden. A szeme a középpont. Ha a szívéről vagy a lelkéről akar megtudni valamit… Minden ott mutatkozik meg."
De ahogy haladtunk előre, (és sokszor hátra is) egyre jobban megértettem, hogy mit miért tett. Az utazás, amire az édesanya azért indult el a beteg fiával, hogy megmentse őt, maga volt a pokol.
" – A testvér nem megoldás?
Dühös lett a kérdésre. Szikrát szórt a szeme. Felállt és az ablakhoz lépett. A keret kiálló végéből lepattintott egy fadarabot, és kettétörte.
– Ha ezt visszaszögelik, keret lesz újra? És vajon ugyanaz a keret lesz-e, mint fél perccel ezelőtt volt? – Ráztam a fejem. – Na látja! – mondta. "
 Lehetett volna akár valami hasonló is a címe: Utazás a pokolban, és egyéb változatai. Ebben nemcsak a keresztények vettek részt, hanem más vallásúak is - a „félholdasok”.
Ezeket a nőket rengeteg bántalmazás érte, nagyon sokszor össze is rezzentem olvasás közben. A szörnyűségnek viszont nemcsak a nők voltak az elszenvedői hisz mindegyikükkel ott volt a kislánya (vagy éppen kisfia) is. Nekik végig kellett nézniük, hogy milyen kínszenvedésen megy át a számukra egyik legfontosabb személy az életükben: az édesanyjuk.
„Vajon képes leszek majd odalenn a völgyben megmenteni Misut? Lesz elég erőm és tartásom? Ez lehet az én bizonyosságom. A döntés maga. Ha megteszem, esélyt adok Misunak, hogy éljen. Ha nem teszem meg, akkor nem vagyok anya.”
Azt nem akarom elmondani, hogy mi lett végül befejező pont, mert nem szeretnék spoilerezni - de meg kell mondjam, nem kapnak szegény nők ezután se felmentést. Még ők maguk sem tudják, hogy milyen helyre mennek.
Pachmann Péter tudósított a délszláv háború ideje alatt a helyszínről, azonban teljesen más, ha valamit nézel (természetesen akkor is szörnyű), mint ha olvasol. Ez a könyv kitépte a szívem és kicsinyenként szaggatta a szemem láttára apró darabokra - és azt hiszem, még most sem jött helyre teljesen.



Az íróban viszont kellemeset csalódtam. Tényleg. Tévén keresztül máshogy ítéljük meg az embereket, de ez a könyv minden mást háttérbe szorított.
Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd tőle olvasok egy olyan regényt, ami ennyire az elevenembe hatol, ami egyszerűen fojtogat, és nem enged el.
A szörnyűségek ellenére minden szavát imádtam. Köszönöm Péternek, hogy részese lehettem ennek a történetnek, a legjobban pedig azt, hogy papírra vetette mindezt.
Köszönöm, hogy itt jártatok és elolvastátok, Patti. :)

2 megjegyzés:

Megtaláltok a Facebookon :)

Mit olvasok most?

Instagramon is követhettek ;)