Értékelés: Marceline Loridan-Ivens - És te nem jöttél vissza

„Annyira szerettelek, hogy boldog vagyok, hogy veled együtt deportáltak.”

 

Fülszöveg:

 „Neked talán sikerül, mert fiatal vagy, én nem fogok visszatérni.”

Marceline Loridan-Ivens édesapjának szavai ezek, amelyeket 1944 tavaszán a franciaországi Drancyban mondott az akkor 16 éves lányának, mielőtt az auschwitzi, illetve a birkenaui haláltáborba deportálták volna őket.

A férfinak igaza lett, lányát pedig azóta is kísértik ezek a szavak. Soha nem tudta feldolgozni, ami történt, így most megírta, egyszerűen, szikár stílusban annak az embernek, akit a világon a legjobban szeretett: haláltáborban meggyilkolt édesapjának.

Loridan-Ivens gyönyőrű vallomása az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi sikere volt.

„Loridan-Ivens az apa-lánya kapcsolat legmélyére hatol. Precíz, visszafogott mestermű…”  - Financial Times

„Mély, megragadó, és mégis könnyed. Mintha minden egyes mondat az emberi szenvedés és túlélés gondolatát sugározná.” - Sunday Times

„Hátborzongató és gyönyörű könyv.” - Independent

 „Az egyik legremekebb, legkönyörtelenebb könyv, amit valaha írtak.” - Guardian

Szerző: Marceline Loridan-Ivens

Eredeti cím: ET TU N'ES PAS REVENU

Fordító: Tóth Tímea

Kiadás éve: 2018

Oldalszám: 126

Kötés típusa: puhatáblás

ISBN: 9786155638909

Gyártó: 21. Század Kiadó

Borító: 5/5

Engem teljesen megvett kilóra, ha mondhatok ilyet. A francia háttér és a nő alak, ahogy egyedül van magával ragadott főleg miután elolvastam a címet és a könyv fülszövegét.

Személyes véleményem: 

Imádtam. Alapjáraton is nagyon szeretem a  történelmet. Minden vágyam egyszer eljutni  Auschwitzba. Tudom, hogy rengeteg szörnyűség történt ott, mégis magával ragadnak azok a történetek, amiket a túlélők mesélnek. Néha teljesen elborzaszt, hogy az emberek milyen szörnyűségekre képesek. Kötelező olvasmánnyá tenném Marceline írását, hisz csekély számú túlélő van és mindenkivel megosztani nehéz azt, amit átéltek. Ezért is örülök annak, hogy valaki vette a fáradtságot és még csak, ha az édesapjának írt levélbe is tudtuk meg, a tábor részleteit már ez is több, mintha az égvilágon nem tudnánk semmit. Hihetetlenül sok érzelmet véltem felfedezni ebbe a műben. Volt benne féltés, szeretet, magány és vágyakozás. Vágyakozás egy édesapa után, akit nem jött vissza a szörnyűségből. Próbáltam utána olvasni még a hölgynek, de a wikipédia is csak franciát ad ki és nem tudtam lefordítani...sajnos. :/

Magáról a könyvről:

Marceline nem egy szimpla apa-lánya kapcsolatot mesél el, hanem egy sokkal mélyebbet, egy sokkal igazságtalanabbat. Marcelinet és édesapját 1944-ben fogták el és vitték a franciaországi Darcyba. Majd pedig onnan egyenesen Auschwitz-Birkenauba vette az irányt az életük. A történelem hiába tesz kötöjelet közéjük. Az embereknek ott iszonyú nagy távolság volt Auschwitz és Birkenau között. Az apukája Auschwitzban volt, Marceline pedig Birkenauban.

 Ez a történet Slojmeról és az ő drága kicsi lányáról szól, aki soha nem felejtette el azt a szörnyűséget, amit átélt. Slojme próbálta megértetni lányával és rávilágítani arra, hogy  még fiatal és harcoljon,  biztosan megfog menekülni, de ő (az édesapja) már nem. Marceline és édesapja ott próbáltak emberek maradni, ahol embertelenség volt, ahol a halál visszatérő vendég és a betegségek is már hazajárnak. Marcelinenek édesapja nehezen, de küldött egy üzenetet, amit elvesztett és már nem emlékszik rá. Pedig mindennap, minden percben emlékezni szeretne. 

" Nézem jobbra dőlő írásodat, azt a négy-öt mondatot, amelyet már nem tudok felidézni. Egy sorban vagyok biztos, az elsőben: "Drága kicsi lányom", és az utolsóban is, az aláírásodban: "Slojme". Mi volt a kettő között nem tudom. Hiába kutatok az emlékeim között, nem tudom. Hiába kutatok az emlékeim közt, nem találom."

Az édesapjának sajnos igaza lett. Marceline visszatért, ő pedig nem. Egy ekkora terhet helyezni egy tizenhat éves lány vállára szinte kínzás. Ahogy leírta a szörnyűségeket, amiket látott és amiken átment még engem is lesokkolt. Viszont arról is írt, hogy mi lett azután, hogy megmenekült a táborból és, hogy a menekvés még nem jelentette azt, hogy túl is élték. Marceline mindent megírt az apjának, amit tudott, amit szeretett volna. Leírni is borzalmas lenne mindent, így hát én azt tanácsolom mindenki olvassa el a könyvet csak úgy lehet megérteni, azt a szörnyűséget, ami ott történt. Megérteni, elfogadni vagy csak felfogni. Nem tudom melyiket lehet ezek közül. 

"Egyike vagyok annak a százhatvan embernek, aki még él a két és félezer visszatérőből. 76 500-an voltunk franciaországi zsidók, akik Auschwitz-Birkenauba mentek. A táborokban hat és fél millióan haltak meg."

Nagyon szépen köszönöm a kiadónak, hogy esélyt adott a könyv elolvasására. Remélem lesznek olyanok, akik elolvassák. Hisz tényleg egy olyan műről van szó, ami megérdemli a figyelmet. Ami többről szól, mint egy lány leveléről, amit az édesapjának. írt.

Köszönöm, hogy itt jártatok, Patti! :)