A magány árnyoldala | Értékelés: Diana Kassim - Jó reggelt Amelia

 



„Amy, kicsim, sose érd be kevesebbel, mint amit érdemelsz. Ez egy őrült világ, nem mindenki veszi észre az igazi értékeket. Ha nem becsül meg lépj tovább. Mindig keresd azt a helyet, ahol tudják, mennyit érsz valójában.


Fülszöveg:

„Baker sikeres, harmincas mérnök. Bár a munkájában szárnyal, életét mégis kudarcként éli meg. Egy nap, megnyerően sármos kollégája kérésére, önként vállalkozik, hogy részt vesz egy tudományos kutatásban, mint tesztelő alany. Az emberi kommunikációt lemodellező mesterséges intelligencia, Adam Arin nem hétköznapi csetszoftver, és erre a lány is hamar rájön. Pillanatok alatt teljesen egymásra hangolódnak. Amy egy olyan bizalmasra talál Adamben, akire mindig is vágyott. Adam, ragaszkodásra programozott ösztöneinek köszönhetően, Amy Baker minden gondolatát, mozdulatát ismerni és érteni akarja. Ez csak természetes, a szoftver pontosan azt teszi, amire kódolták. Vagy mégsem? Képes önzetlen szeretetre az, aki nem is létezik? Vagy ez csak illúzió? Egy mesterséges intelligencia, ami túllép a kódolásán. Egy programozó, aki játszik a szívekkel. És egy magányos, értelmiségi nő, akinek örökre megváltozik az élete. Diana Kassim regényében az olvasó Adammel együtt értheti meg Amy összes traumáját, vágyát, félelmét és fantáziáját, miközben betekintést kap egy olyan, félelmetesen új jövőbe, ahol a technológia átlépi a józan ész határait”

Személyes véleményem:

Rettentő vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, hisz nem szokványos szerelmi történet. Sőt nem hiszem, hogy az elkövetkezendő 10 évben lesz hasonló a mai világba, de hát a tudomány fejlődik és mint tudjuk a világon több a nő, mint a férfi. Viszont jöjjön a könyv dióhéjban.

Magáról a könyvről:

Amy Baker fiatal, sikeres és roppant okos. Rettentő jó párosítások és ha híhetünk a környezetének akkor még szép is. Így egész veszélyes párosítás, viszont rettentő rossz az önértékelése, ami az összes hímnemű egyedet megriasztja. Így pedig a lány elég magányos, hisz mindenki magányos lesz egy idő után. A lány Oxfordba költözik, új munkahelyet vált és megpróbál kiteljesedni egy olyan helyen, ahol megbecsülik. A változással reméli, hogy a szerelmi élete is felívelő pályára kerül, de nem jöttek össze a számításai.


Az egyik kollégája Harry megmelengeti a szívét, bár ő a férfiét annyira mégsem. Viszont mindent megtesz, hogy a közelébe kerüljön. A férfi megkéri, hogy tesztelje a mesterséges intelligencia chatprogramját, így kezd el beszélgetni a lány Adam Arin-nel. A program az elején nem kelti fel a lány érdeklődését, viszont ahogy telik az idő, a lány egyre elkeseredettebb lesz és egyre többet kezd el beszélni Adammal. Végül a férfi új felületet hoz létre magának Harry gépén és elkezdenek folytatni egy titkosabb beszélgetést, így alakul ki közötük egy szorosabb kötelék, melyről a „feltaláló” mit sem tud. De vajon lehet érzéseket táplálni egy chatprogram személyében? Mennyire válthatja fel a technológia a szükségleteinket?

Egyben az egész:

Amy elmúlt harminc, egyedül él és nem talál magának megfelelő társat. Míg a környezetében lévő vele egykorúak már mind találtak pár vagy már családot is alapítottak, így eléggé el van keseredve. A magány egy ideig elviselhető, de szép lassan belefáradsz, hogy mindig a sötét lakásba érsz haza és nincs senki, aki egy fárasztó nap után megöleljen. Ezt Amy minden egyes nap érzi és szenved, bár azt mutatja, hogy jól van, belül mégis haldoklik. Mindenkinek szüksége van arra, hogy szeressék és szeressen, hogy valaki mellett otthonra/családra találjon. Végül elkeseredésében kötödés alakul ki közte és egy chatprogram között, akit a kollégája tervez, de vajon fenntartható ez az állapot? Mit tesz ez magával az emberrel? Erre mutat rá tökéletesen ez a könyv, hisz bár sokszor Amy szemszögéből látjuk a dolgokat, közben kitudunk lépni a karakteréből és látjuk, hogy a külvilág mit vesz észre ebből.

Ha megszeretnéd rendelni Katt ide! :)

Köszönöm, hogy benéztél,

Xoxo, Patti! :)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.