Interjú egy sikeres Magyar írónővel, aki nem más, mint Tomor Anita. :)


Sziasztok.

Már régóta készülök egy interjút készíteni Anitával, hiszen nagyon szeretem a könyveit. Mivel még se olyan egyszerű egy ennyire sikeres és népszerű írónővel interjút készíteni (mint, ahogy gondoltam), ezért picit késtem vele. De nagyon szépen köszönöm, hogy Anita szánt rám és a kérdéseimre időt. Tényleg nagyon hálás vagyok neki érte.



1.      Az elején gyerekkönyveid voltak. Mi motivált, hogy tiniknek – felnőtteknek is írjál regényeket?

Bármilyen furcsán hangzik az első regényem, az Álmodtam már rólad sokkal előbb ott lapult az asztalfiókomban, mint a gyerekkönyvek. Akkoriban, amikor elindultam az írói pályán, picik voltak még a gyerekeim. Folyamatosan készítettem nekik a mesekönyveket és a foglalkoztató füzeteket, ezért sokkal kézenfekvőbb volt először azokkal elindulni. A felnőtteknek szóló regények írása már a gyerkőceim születése előtt is szenvedélyem volt, csak egy időre szunnyadni hagytam ezt a hobbimat, legalábbis addig, amíg kellően nagyok nem lettek ahhoz, hogy újra napi szinten tudjak saját magammal, a szenvedélyemmel is foglalkozni.


2.      Eddig mindegyik könyved egy részes. Látsz rá esélyt, hogy sorozatokat is írj?

Igen, tervben van, hogy írok majd folytatásos történeteket is. Épp a napokban adtam le a szerkesztőmnek az első regényemnek, az Álmodtam már rólad-nak a folytatását, mely Még mindig rólad álmodom címmel fog megjelenni idén júniusban. Úgy alakult, hogy ennek a történetnek lesz majd egy harmadik része is, de ez majd csak jövőre fog megjelenni. Az, hogy a többi regényemet, a Helló újra, kedves exem!-et és a Nyolc éjszakát folytatni fogom-e valamikor, azt még én magam sem tudom. Ha fogadnom kellene, azt mondanám, igen, egyszer biztosan folytatom majd őket, de előbb még sok-sok új történetet is szeretnék hozni nektek.

3.      Mind a három regényed külföldi helyszíneken játszódik. Ezeket te is bejártad már vagy volt olyan, ami még csak tervben van?

Szinte csak olyan helyszínekről írok, ahol már jártam. Ez alól kivételt képeznek a fantasy helyszínek, amelyek egyébként sem létező helyek, ilyen például az Álmodtam már rólad című regényemben Indora.

4.      Van olyan író, akinek a művei közel állnak hozzád, akik inspiráltak?

Szerintem valahol minden olyan könyv hatással van ránk, amit már valaha elolvastunk. Az olvasóim tudják, hogy nagyon szeretem a New York Times bestsellereket olvasni. Jojo Moyes Mielőtt megismertelek című regénye különösen közel áll a szívemhez.

5.      Milyen álmaid, terveid vannak a jövőre nézve?

Ha most nagyon vad dolgot kellene mondanom, biztosan azt mondanám, milyen szuper lenne egyszer New York Times bestseller szerzőnek lenni, vagy az milyen klassz lenne, ha valamelyik könyvemből egyszer film készülne :D, de ha a realitás talaján maradok, akkor csak annyit mondok: nagyon szeretnék még sok-sok izgalmas, romantikus, lebilincselő könyvet írni. Olyat, amit az olvasók nem tudnak majd letenni. Ha ez utóbbi megvalósul, én már boldog leszek.

6.      Mi inspirálta, hogy írni kezdj?

A magyar szak az egyetemen a végtelen hosszú olvasmánylistákkal. :D Rengeteg szép- és szakirodalmat kellett olvasnunk az öt év alatt, ezért az államvizsga után az első utunk a barátnőmmel a könyvesboltba vezetett. Az egész nyarat romantikus regények olvasásával töltöttük. Így pihentük ki magunkat. Ez a pihenés olyannyira jól sikerült, hogy egy idő után függő lettem. Aztán elfogytak a jó könyvek, legalábbis így éreztem. Ekkor gondoltam egyet és azt mondtam magamnak, na, akkor majd én írok egy olyan regényt, amit én magam sem fogok tudni letenni. Így született meg az első regényem.

7.      Véleményed szerint kell valamilyen speciális képzés ahhoz, hogy valakiből író lehessen?

Az biztos, hogy rengeteg könyvet kell olvasni ahhoz, hogy valakiből jó író váljon. Az, hogy ezen kívül kell-e speciális képzés, azt nem tudom. Én magam magyar-történelem szakon végeztem az egyetemen. Nekem rengeteget adtak az egyetemi tanulmányok. Fogalmam sincs, milyen regényeket írnék, ha például érettségi után megálltam volna és más területen kezdtem volna dolgozni.

8.      Melyik a kedvenc könyved? (Persze a sajátjaidon kívül :D )

Jojo Moyes Mielőtt megismertelek című regénye.

9.      A Nyolc éjszaka című regényednél nagyon sokan folytatást szeretnének. Látsz rá esélyt, hogy lesz folytatása?

Igen, megfordult már a fejemben a folytatás lehetősége. Ryan egy hihetetlenül érdekes, sokszínű karakter. Az ő világa, a sztárság, a színészet, Hollywood egy kifejezetten izgalmas folytatás lehetőségét rejti magában. Elképzelhető, hogy egyszer valóban folytatom majd ezt a történetet.

10.  Szeretnéd, ha megfilmesítenék valamelyik regényed? 😊

Igen. Nagyon. Bár tudom, hogy annak az esélye, hogy ez megtörténjen egészen parányi, de azért fantasztikus lenne egyszer úgy beülni a moziba, hogy az egyik regényemből készült filmet nézem. Nagyon kipróbálnám ezt az élményt.

11.  Ki az általad teremtett legkedveltebb szereplőd?

Mindegyik szereplőm valahol nagyon közel áll hozzám, ezért nagyon nehéz választani. Érdekes módon a Nyolc éjszaka című regényemben Ryan szerepét sokkal jobban szerettem írni, mint Trishét, pedig eleinte féltem attól, hogy nőként belebújjak képzeletben egy pasi fejébe. Ryant például kifejezetten kedvelem. Ha női szereplőt kellene mondanom, akkor a Helló újra, kedves exem!-ből Nora-t mondanám.

12.  Milyen könyveket olvasol előszeretettel?

Romantikus könyveket, amelyeket nem tudok letenni.

13.  Szerinted mi kell ahhoz, hogy valakiből jó író lehessen? 😊

Az, hogy ki jó író és ki nem, az nagyon relatív. Mindig akadnak olyan olvasók, akik még a legnevesebb írókról is tudnak rosszat mondani. Hogy mi kell ahhoz, hogy valaki jó író legyen? Hm. Talán a titok a személyiségben rejlik, és abban, hogy valaki elég kitartó-e, végig tudja-e csinálni az utat addig, amíg azt mondják rá az olvasók, hogy igen, ő jó író. Úgy gondolom, a kitartás és az önfegyelem elengedhetetlen kelléke az írói pályának. Én soha nem gondolkodtam azon, hogy mi kellhet ahhoz, hogy jó író legyek. Egyszerűen csak írtam, írtam és írtam. Csináltam azt, amit szeretek. Mindig azt szoktam mondani, ha már rajtam kívül három embert megfogok a történeteimmel az már jó, akkor meg pláne, ha az a három olvasó úgy teszi le a könyvemet, hogy igen, ez egy szuper jó könyv volt. Ha tetszik az olvasóknak a könyvem, az a legnagyobb elismerés. Tulajdonképpen az olvasók döntik el, hogy ki lesz jó író.

14.  Végül, mit tanácsolnál azoknak, akik szintén írói pályára készülnek?

Azt, hogy sose adják fel az álmaikat! Még akkor sem, ha úgy érzik, túl nehéz az indulás. Ahogy már mondtam, a kitartás és az önfegyelem elengedhetetlenül szükséges az írói pályán. A kitartás ahhoz kell, hogy következetesen haladj és az elejétől az utolsó soráig befejezd a regényedet, az önfegyelem pedig akkor kell, amikor közelít a határidő és neked tudatosítanod kell magadban, hogy nem, most nem mehetsz kirándulni, most be kell fejezni a történetedet. Ha igazán szereted, amit csinálsz és hiszel magadban, bármire képes vagy. Mindent meg tudsz valósítani, csak akarni kell és kellőképpen hinni kell benne.



Íme, pár kép Anita könyveiről. J





Remélem ez a rövidke interjú nektek is meghozza a kedvet ahhoz, hogy a kezetekbe vegyétek a könyveket. J

Köszönöm, hogy benéztetek, Patti. J

Megjegyzések

  1. Én nem rég fejeztem be a Helló újra, kedves exem!-et. Annak ellenére, hogy volt benne számomra pár zavaró dolog, kellemesen csalódtam a történetben. :) Biztos fogok még az írónőtől olvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök. Nekem nagyon tetszett a Helló újra, kedves exem! :) Bízom benne, hogy én is tudok még olvasni az írónőtől, mert tényleg zseniális.

      Törlés
    2. Én egy Városi Könyvtárban dolgozom és személyesen is sikerült találkoznom Anitával. Nagyon kedves, szimpatikus, azóta is tartjuk a kapcsolatot. Az összes könyvét olvastam és nagyon tetszett mindegyik, alig várom a Még mindig rólad álmodom című könyvet.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.