Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

„A barátaidnak megmutatod az igazi arcod? Bár lehet, hogy könnyebb nem megmutatni. Mert mi van akkor, ha valakit beengedsz a világodba? Ha mindent lát, mégis otthagy? Ki hibáztathatja őt, ki akarna a benned lakó zűrzavarral bajlódni?”

Fülszöveg:

Én nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem.

Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött.

Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött.

Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról.

Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot.

Sarah J. Maas New York Times bestseller szerző lélegzetelállító fantasy-sorozatának második kötete.

A szerelemért még a halált is kicselezte.

A világ megmentéséért maga lesz az élő fegyver.

Vizes kép egy csodaszép kék könyvhöz

Kötéstípus: kartonált

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Eredeti cím: A Court of Mist and Fury

Fordító: Hetesy Szilvia

ISBN: 9789634570943

Elit start: 2017.12.15

Országos megjelenés: 2017.12.15

Termékkód: 7709

Visszatért a Könyv pont jókor csapata egy újabb könyvet veséztem ki nektek viszont most a csavar az, hogy nem ugyanazt olvastuk. Nézzetek be majd a többiekhez is. Jó olvasást drágáim. J

Borító: 5/5

Engem továbbra is lenyűgöznek Sarah J. Maas könyveihez készült borítók. Szóval nem is tudnék rá mást adni, mint 5 pont. Szóval teljes mértékben emelem a kalapom a borító tervezők előtt. Viszont nagyon-nagyonfájó pont, hogy egy évet kell várni a részekre, de ezen most az egyszer szemet hunyok, hiszen én is 7 hónappal később olvastam el pedig december óta a polcomon csücsül. De ez már az én személyes hibám meg persze az időmé, mi mostanában egyre kevesebb van. Pedig annyira hiányzik, hogy még többet olvassak, de hát ez van akkor, ha felnő az ember. Vagy valami ilyesmi.

Személyes véleményem:

Én azt hiszem szerelmes lettem. Igaz eddig is az voltam, de egyszerűen ez a rész azon kívül, hogy sokkal jobb volt, mint az első rész és nem kellett magam átszenvednem megint száz oldalon. Itt végre beindultak az események és teljesen jól és gyorsan tudtam vele haladni, ami azért is jó, mert így még több könyvet tudtam kezembe venni a szabadságom alatt. Mondjuk ez volt az egyetlen jó választásom, a többi teljes szenvedés volt, de ezekről olvashattatok az előző posztokban. Szóval egy újabb Sarah sorozat, ami teljes szerelem lett a számomra. Most pedig megint izgalommal várom, hogy december legyen és kijöjjön a folytatás. Megint elkezdődnek a kínkeserves hónapok, amíg a folytatást várom. Most pedig lásunk hozzá ahhoz, amiért ide jöttetek és nézzük meg mi volt a második részben. Megpróbálom nem túl sok spoilerrel, de ott jelölni fogom úgyis.

Magáról a könyvről:

A történet az első rész után három hónappal játszódik miután Feyre legyőzte Amaranthát és megtörte az ötven éve tartó átkot. Eközben ő meghalt, majd tündérként újjáéledt és kiszabadult Hegyaljából. Tamlinnal pedig hazatért a Tavasz udvarába. De mégsem ennyire szép kerek a történet, hisz nem tudta túl tenni magát azon, ami ott történ. Folyamatosan rémálmok gyötrik, mikor felébred, akkor sem múlik el. Minden kijön belőle és teljesen lesoványodót. Mára már csak árnyéka önmagának. Ez pedig még nem minden, hisz Hegyalja teljesen megváltoztatta már nem szeretne bent ülni a lakásban és a védelemre szoruló kislányt játszani. Már meg tudja magát védeni és nem viseli el egyáltalán a bezártságot. Viszont Tamlin folyamatosan a birtokon tartja bezárva. Nem mehet sehova, ha pedig mégis akkor legalább 8-10 ember kiséri. Szerintem senki nem szeretne így élni. Hiába van rengeteg pénze, csinos ruhái, ha egy dolgot elvettek tőle: a szabadságot.

Már a közelgő esküvője sem izgatja annyira és egyre többször jut eszébe Rhysand, akivel egyességük volt, ami arról szólt, hogy havi egyszer egy hetet nála kell töltenie. De egyszer se jelent meg érte, mintha teljesen elfelejtette volna, hogy létezik. Feyre már árnyéka önmagának. Nem fest, nem eszik, és alig alszik is valamit. Viszont továbbra sem értem, hogy ezzel mért nem foglalkozik az, aki elvileg mindennél jobban szereti, hisz Tamlin feleségül akarja venni. De nem tesz semmit azért, hogy Feyre jobban legyen. Ami számomra elég kiábrándító volt pedig az első részben mindenkivel szemben és Tamlin párti voltam. Igen csak voltam, mivel a második részben teljesen megutáltam. Mily meglepő, hogy itt is megutáltam valakit, akit eddig szerettem. Viszont Rhys, akit az első részben mindenki imádott sajnos vagy nem sajnos az én szívemet is elhódította, ami valami oknál fogva nem került olyan sok időben. Pedig ritka az ilyen. Szóval Rhys tud valamit. Egyáltalán nem lankadt le a figyelmem egy percre se pedig ettől nagyon féltem az első rész után, hisz az elég nehezen indult be. De itt csak úgy pörögtek az események és derültek ki titkok.

„Jó. Én nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, a halhatatlan lelkem el van átkozva… mintha a tüdöm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem. De nem kellett kimondanom, mert mögöttem akkora dörrenés hallatszott, mintha két hegy ütközött volna egymásnak. Az emberek kiabáltak, hátráltak, néhányan eltűntek a hirtelen sötétségben. Megpördültem, mire az éjszakai sötét úgy úszott tova, akár a füst a szélben. Rhysandet pillantottam meg, aki a fekete zakója hajtókáját igazgatta.

– Üdv neked, drága Feyre! – dorombolta.”

 

És aztán megjelent végre az, akit kicsit hiányoltam, hogy még semmi hír nincs róla. már azt gondoltam, hogy ő csak egy túl hypolt szereplő. De tökéletes belépőt csinált magának és kicsit örültem, hogy pont ekkor lépett be, hisz teljesen jogosnak éreztem Feyre érzései és kíváncsi voltam nagyon az éjszaka udvarára. Ami lenyűgöző volt főleg miután egyre több részét ismertük meg. Számomra mindent vitt főleg a város, amit Rhys minden áron védeni akart. Ezzel pedig nekem teljesen elnyerte a szívemet. Viszont azt is megértem, hogy miért nem mutatja meg ezt az oldalát másnak.

„Rájöttem, hogy egy olyan titkot mondott el, amit talán ötszáz évig titokban tartottak, és ez a titok táplálta Rhysand és az udvara álmait. Egy ország, ahol két ember, akik mertek nagyot álmodni, rátaláltak a népeik közötti békére. Ott nincs fal, nem használnak vasat a védelemhez, se berkenyenyilakat.”

 De én örültem, hogy Feyreval kivételt tett mondjuk, a teljes okát csak nagyon későn tudjuk meg. De ezzel jár, ha iszonyúan pörögnek az események és a legjobbkor akarod ledobni a bombát.

Itt viszont lesz egy kis spoiler szóval óvatosan, aki még nem olvasta és nem szeretne olyat tudni róla, ami fontos.

Megismerjük Rhys belső körét, a legfontosabb bizalmasait, azokat, akiket az élete árán is megvédene.

Mor, aki már az elején rokonszenvesebb volt nekem, mint maga a főszereplő. :D

Azriel, aki mindig csendben volt és néha ijesztő volt, de miután egyre jobban megismertem annál jobban imádtam.

Cassian a melák védelmező. Valamiért magas, izmos embernek képzelem el. Aki ölne is a társaiért.

A végére pedig jöjjön Amren, akitől szerintem még maga Rhys is fél. Hát nem ő a legjobb szereplő akkor? :D

Spoiler vége innen már olvashatjátok tovább. :)

Most pedig jöjjön a végére hagyott szereplő bagázs. Lucient szintén megutáltam. Értem én, hogy Tamlin a barátja és nem szerette volna cserbenhagyni vagy ellene szegülni, de néha ki kellett volna állnia Feyreért. Viszont egyszer sem tette meg. Pedig a barátja volt, a védelmezője, de milyen védelmező az ilyen? Szóval az én szememben elásta magát ő is jó mélyen.

Ugye a másik csalódásom Tamlin volt, akiről annyi minden kiderült a múltban, hogy azon belül, hogy egy hatalmas idióta, ami a végén is kiderült és nyomatékosítottak mindenkiben. Szóval ezen kívül egy balfék, egy világi gyökér és teljesen megutáltam. Ennél rosszabb „emberrel” még nem találkoztam. Amit tett az egyszerűen megbocsáthatatlan pedig én próbáltam védeni az első részben, hisz szerettem és szerettem volna, ha itt bizonyít, de nagy csalódást okozott.

Rhysand pedig elnyerte a szívemet és szerintem soha nem is adja vissza.

„Amikor a tekintetünk találkozott, úgy mosolygott, ahogyan csak kevesen láthatták. Valódi vidámságot láttam rajta, talán egy kevés boldogság elegyedett némi megkönnyebbüléssel. A főúr álarca mögött megláttam a férfit.”

A második részben bebizonyította, hogy miért imádják annyira a rajongók. Nem mesélek sokat az eseményekről mivel akkor nagyon spoilereznék azt pedig nagyon-nagyon nem szeretnék, mivel ez egy 750 oldalnyi csoda, amit a kezemben foghattam.

Sarah még mindig kiváló író. Tökéletesen ábrázolja az eseményeket, embereket és a fájdalmukat, amiket én is érzek, ezért sem viseltem el jól mikor Feyre szenvedett hisz én is szenvedtem vele együtt. A végén pedig egyszerre dobogtatta meg a szívemet és tört össze apró darabokra. Mikor befejeztem sokként ért ez az egész és nem tudtam hova tenni magam. Másik könyvbe bele se tudtam kezdeni egészen addig, míg túl nem jutottam a dolgon. Sarah tökéletesen ért ahhoz, hogy kínozza az olvasóit és a kiadó pedig ahhoz, hogy fokozza a kínlódást, hisz a folytatása csak decemberben jön ki.

Kedvenc idézetek:

„– Hát ezért festettél csillagokat a fiókodra.”

 „-És neked vannak különleges képességeid? – kérdeztem. – Olyasmi, mint nekik? – Az állammal Azriel és Rhys felé böktem. 

„-Az nem ide tartozik, hogy irtó gyorsan felkapod a vizet – szólt Mor, amikor Cassian válaszra nyitotta a száját.”

„– Szabad vagy – mondta Mor feszülten. – Szabad vagy.

Nem biztonságban. Nem védelem alatt.

Szabad.”

„Csak ez járt a fejemben, amikor kiabáltál, és amikor megpróbáltam megölni őt: a társam vagy, te vagy az én társam.”

 

 „Helyrejöttem, annyira legalábbis, hogy meg akartam próbálni. Ha ő is akarja. Ha nem lépne le, amikor én kimondom, hogy mit akarok: őt. Nem a főurat, nem Prythian történetének legerősebb harcosát, hanem őt, aki zenét küldött a zárkámba, aki felvette a kést Amarantha tróntermében, hogy harcoljon értem, amikor senki más nem mert, aki azóta minden áldott nap küzdött értem, és nem nyugodott bele abba, hogy megtörjek és elsorvadjak.

Rá vártam a hűvös, holdfényes kertben.”

Köszönöm, hogy itt jártatok, Patti. :)