Élménybeszámoló a debreceni Virágkarneválról :)


Sziasztok!

Ez most egy ilyen kis mini bejegyzés lesz az 50. debreceni Virágkarneválról, mellyen tegnap részt vettem.
Most voltam kint először, így fogalmam sem volt, hogy lehetett rá jegyet venni és lelátóról nézni, de ebből is tanultam. Igen én voltam a buta, hogy nem néztem utána. De üröm az örömbe, hogy a Stadion showra már vettem jegyet.

De jöjjön az én kis sztorim aznapról.  Irtó korán keltem, bár tudom, hogy ez még nem mindenkinek az.
Szóval hajnal 4-kor felkeltem és készülődtem a hosszú napra. Olyan fél 7 körül szedtük fel két barátunkat és indultunk neki Debrecennek. Gondolom ebből kitalálhatjátok, hogy nem a kocsik indulására értünk le, ami nem baj mivel a rengeteg lezárás miatt előre sétáltunk körülbelül 3-4 lelátónyit és simán elértük az első kocsit, mely a Szent Koronát ábrázolta. A konferáló szerint ez a kocsi minden évben szerepel és reméli, hogy még sokszor látni fogjuk.


A kocsikról lentebb fogtok képeket találni. Minden kocsi között táncosok, zászló dobálók voltak, akik egytől-egyig nagyon ügyesek és tehetségesek voltak. Szépen dolgoztak együtt és látszott, hogy mennyit gyakoroltak, hogy ezt elénk hozzák. Ezenkívül le a kalappal, hogy minden „állomáson” ugyanolyan lelkesen műsoroztak nekünk. Sajnos minden kocsiról nem lett képem, mivel mosdóba is elkellett mennem, innivalóért stb, de próbáltam minél több képet készíteni és ezenkívül videózni.

A szervezéssel viszont voltak problémák. Ugye a jegyemen arról volt szó, hogy 13:30-kor fog kezdődni a stadion show, amit azért is vártam nagyon, hogy a kimaradt kocsikat itt letudom majd fotózni, de sajnos nem sikerült. A történet, hogy körülbelül fél egykor beért az utolsó kocsi viszont az emberek ugyanúgy kint várakoztak a tűző napon, mindenféle ülőhely nélkül gyerekek, fiatalok, felnőttek és idősek. Akkor már az volt a hír, hogy kettő után leszünk beengedve, majd fél kettőkor közölték, hogy csúszás van. Így mi úgy döntöttünk, hogy mivel a jegyünk nem visszaváltható, így továbbadtuk olyannak, aki tovább szeretne várni. Sajnálom nagyon, hogy lemaradtunk, hisz láttam felvételeket biztos jó volt, de nagyon gyatra volt a szervezés pedig várható volt, hogy sokan lesznek.

Most pedig jöjjenek a képek és a videók. :)
























A videókat sajnos nem engedi feltölteni, így azt megpróbálom egyből a blog facebook oldalára tenni. :)

Viszont, ami tetszett, hogy láthattam a debreceni egyetemet belülről. Mivel belehetett menni mosdóba, így voltak olyan helyek, amiket meglehetett nézni és valami hihetetlenül szép épület és persze a környéke is Pazar látvány.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.