Értékelés: Sienna Cole - Lefelé a folyón

Fülszöveg:

Te hiszel a sorsszerűségben?

2002 májusában megdöbbentő vallomás söpört végig az Egyesült Államokon. A fiatal és mélyen megsebzett Alice Carrington olyan titkot hozott nyilvánosságra, mely felbolygatta és felháborította az egész országot. Alice megrettent a felelősség súlyától, és a szökést választotta, de elképzelni sem tudta, hogy tettei milyen események láncolatát indítják el. Olyan sorsokat csomózott össze, melyeknek sosem kellett volna találkozniuk.

Lynn Walker pincérnőként dolgozik Hohenwaldban, egy isten háta mögötti tennesseei településen, és egyetlen célja, hogy valóra válthassa lánya álmait. Frank Carrington újságíró és családapa, aki megszállottan küzd gyermeke igazáért. Jeffrey Mills zseniális tehetséggel megáldott, ám nehéz sorsú festőművész, akit egy személyes tragédia pályája feladására késztet. Az egyetlen közös nevező hármuk életében Alice titka, melyet csak az idő és hármuk külön-külön kibomló, majd egymásba kapcsolódó élete oldhat meg.

Sienna Cole, a hatalmas sikerű Négyszáz nap szabadság című regény szerzője páratlanul izgalmas, mély drámával átitatott lélektani thrillerében végigkalauzol a tizenöt éves rejtély kibogozásán.

Kiadó: ÁLOMGYÁR KIADÓ

Oldalak száma:424

Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT

Súly: 398 gr

ISBN: 9786155763410

Nyelv: MAGYAR 

Kiadás éve: 2018 

Árukód: 2713046 / 1173409

Borító: 5/5*

Már az elején is nagyon figyelemfelkeltő volt. Nagyon tetszett. Egyszerre volt titokzatos és csodálatos. Mindenáron azt sugallta, hogy meg kell fejteni a titkát, amit ez a folyó rejt. Szóval már az első másodpercben mikor kezembe fogtam szerelmes lettem belé. Hatalmas pacsi a borító tervezőnek. Igen jól látjátok, ez az első csillagos borító. Nálam eddig kiemelkedik a többi könyv közül.

Személyes vélemény:

Ez az első könyv, amit az írónőtől olvastam és teljesen biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem az utolsó. Elég sokszor mondtam már egy könyvre, hogy számomra letehetetlen. De ez teljesen magába szippantott. Mivel a négynapos hétvégén már nem jutott időm a befejezésére teljesen kivoltam attól, hogy nem tudom, mi lesz ezután, ahol épp jártam. Ez az első olyan könyv, ami fizikai fájdalommal járt, hogy nem tudom, mit rejt a következő oldal. Egyszerűen ilyet még nem éreztem. Olvastam jó könyveket, sablonosakat, de olyat, ami ennyire felcsigázott még sose.

Volt, akit kedveltem, majd 20 oldallal később a pokolba kívántam, majd újra megdobogtatta a szívem, aztán már lerúgtam volna inkább egy hatalmas szikláról. Így elég változatosra sikeredett az a lista, hogy kit szeretek és kit nem. Viszont előfordult olyan is, hogy valakit az elején már magáért a személyiségéért utáltam, de viszont azért, amennyire szerette a lányát és harcolt érte becsültem. Tényleg nagy hatással van az érzelmi világunkra. Igazából mindenkiben megtaláltam a jót és a rosszat egyaránt. Nem lett kimondott kedvenc személyem, mivel hiába sajnáltam valakit, van, amit nem lehet csak úgy megbocsátani. Ha pár nap múlva kérdeztek lehet, elfogadóbb lennék, de még nagyon frissek a sebek, amiket okoztak a szereplők, hisz tegnap 11kor sikerült befejeznem azzal a kijelentéssel, hogy addig nem alszom, amíg a végére nem járok a dolgoknak.

Persze voltak egyértelmű dolgok, hisz a Doktor Csont, Gyilkos elmék, Döglött Akták trió elég sok mindenre megtanít. Így mindig belegondolok a helyzetekbe és az emberekbe, átgondolom én mit tennék a helyükben. Talán magamba egy gyors pszichológiát is legyártok rájuk.  Ezért is ritka, ha valaki meg tud lepni, bár előfordul, de mondom annak ellenére, hogy valami teljesen egyértelmű volt, attól még ott voltak a miértek, amikre választ szerettem volna találni. Viszont most már nem húzom, tovább a dolgot jöjjön a könyv. :D

Magáról a könyvről:

Ugyebár arra már a fülszövegből rájövünk, hogy több szemszögből láthatjuk a történéseket. Eredetileg háromra gondolnánk, de nem csak az ő hármuk szemükkel látunk. Aminek kifejezetten örültem, viszont, ha belegondolok abba, hogy az írónőnek milyen nehéz lehetett ennyi ember szemével látni a dolgokat. Kicsit elborzaszt, szóval kalapom az írónő előtt. Legelsőnek megismerjük Alice Carrington levelét, amit elküldött az összes híradónak, újságnak szóval mindenhova, ahol esélyt látott arra, hogy felkapják a sztoriját és leközlik. Ezt jól is gondolta. A titok, amit elárult elég nagy súlyú volt és embereket vagy éppen családokat tehet tönkre és állíthat szőnyeg szélére.

Kicsit azért szeretném, ha róla is szó esne, mert igazából miatta találkozott az a három fő személy, akik majd több időt kapnak a könyvben, hogy kibontakozzanak. Ally frissen érettségizett leányzó, orvosira készült legalábbis a szülök szerint . Volt két testvére, egy húga és egy öccse. Mindig jó tanuló volt, nem keveredett bajba. Egyszer meglátta az apját, amint egy másik nővel enyeleg, amit soha nem tudott neki megbocsátani, hisz az apja volt a mindene. A példaképe. Viszont volt egy titka, amit senki nem tudott, majd egy idő után elmondta egy barátnőjének, aki több ezer km-re lakik tőle. De csak, mert tudta, hogy tőle soha senki nem fogja megtudni. Majd hirtelen összeomlott az élete. Vagyis csak ő gondolta így. Talán, ha egy kicsit gondolkodott volna mielőtt cselekszik minden máshogy alakult volna. Viszont akkor a könyv se lenne. Valahogy nekem a hibái ellenére még mindig ő a legszimpatikusabb karakter.

Az elején megismerjük Lynn Walkert, aki egy kocsmába dolgozik, és egyedül neveli lányát. Igazából őt kedveltem. Arról nem tehetnek az emberek, hogy mindig rossz pasiba szeretnek bele, arról már inkább, ha még azután is kitartunk mellette, miután rájövünk, hogy hatalmas hiba. De minden egyedülálló anya szeretne egy apafigurát a lányának, aki, ha nem mondja is vágyik rá. Csak gondoljunk bele az összes olyan családban, ahol csak egy szülő van ott mindig ott lesz egy árny, hogy másnak miért lehet ott mindkét szülője, neki mért nem. Ezt viszont bármennyi szeretett is ad, az egy megmaradt szülő sajnos nem tudja kárpótolni. Közben megismerjük a titokzatos idegent Jeffrey Mills, aki teljesen el van a maga kis világában és próbál mindig egy lépés távolságot tartani..hm mindnekitől Nem akar kötöttségeket, nem akar letelepedni viszont a szeme mindent, elárul, hisz mindenkinek van egy múltja, de vajon mi az ő sötét titkos kísértete? Ez a legelső kérdés, amire elég sokat kell várni, ha olvasás közben átgondolod és megpróbálod összeraknia képeket, akkor úgy a 300.oldal környékén már lehet sejtésed, de csak a végére lesz százszázalék. Látjátok, ezért mondom, hogy felcsigáz. Nem adja meg azonnal a válaszokat, hagyja, hogy érleld magad, gyötörd és kínozd, de persze megtanít arra is, hogy gondolkodj.

 Megismerjük Ally családját is, hisz Frank Carrington, aki az édesapja szintén bepillantást ad a világába. Őszintén utáltam, azért, ahogy játszotta ő is meg a felesége is a mintapárt. Pedig valahol mélyen elfolytot indulatok próbáltak a felszínre törni. Talán kellett Alice vallomása, hogy felnyíljanak a szemek. Frank árulása is kiderült, amit a feleségével szemben elkövetett, amivel igazából a felesége szembesítette. Hisz mielőtt Ally abba a rémes kapcsolatba kezdett a tudjuk kivel (próbálok nagyon nem spoilerezni) látta az apját egy idegen nővel enyelegni, amit elmesélt a húgának, mikor már nem tudta magába tartani, aki mivel jobban szerette az anyját, mint az apját egyértelműen továbbadta. De nem történt semmi, egyszerűen ment tovább az élet, mintha semmi sem történt volna. El tudjátok azt képzelni, hogy mekkora erő kell egy nőnek ahhoz, hogy inkább egybetartsa a családját, minthogy megvédje a saját önbecsülését?

Alice robbantotta a bombát és eltűnt. Senki nem találta. A feszültség amit generát minden próblémát előhozott, már nem voltak mintacsalád. Már mindenki a másik szemébe mondta a hibákat, de Franket semmi sem érdekelte, amíg nem tudja hol a lánya és ezért nagyon becsültem. Számomra ritka, hogy egy apa ennyire szeresse a lányát.

 Közben bepillantást kapunk Jeff gyerekkorába. Tisztelem az édesanyját, amiért felnevelte a fiát egyes egyedül, de teljességgel rosszul voltam attól, ahogy nevelte. Értem, hogy egy elárult nő volt, de sokszor amilyen undorral tekintett a saját fiára… Istenem fel tudtam volna pofozni és utána még valami rendkívül mély szakadékba bedobni, hogy ki se tudjon jönni. Hm. lehet agressziót vált ki belőlem ez a könyv, nembaj majd lerendezzük ezt Siennával. :D

Közben persze történtek időugrások és visszataláltunk mindig valakihez, hogy jobban megismerjük, hogy ezek miatt megkedveltünk-e valakit vagy nem, azt mindenki saját maga döntse el.

Megpróbáltam nem túl spoileresre írni vagy olyan morzsákat beletenni, amivel még nem teszem tönkre az olvasni vágyó kedveket. Allyvel is találkozunk, láthatjuk mit érzett és mit gondolt az eltűnése utáni napokban vagy órákban. Megismerjük a dolgok hátterét, hogy mennyire összetört, azért, mert elárulták és, hogy megbánta, hogy ekkora felhajtást okozott. Persze ennek is van oka és ki is derül, hogy micsoda. A neve viszont pár év múlva már a feledés homályába merült. A családja éli az életét kivéve az apja, ő folyamatosan próbálja megtalálni azt a személyt, akit a legjobban szeretett.

Sötét titkok lengik körbe az eseményeket, olyanok melyek csak hosszú évek után látnak majd napvilágot. Viszont, ha van időd, akkor egy délután alatt mindent kiderülhet számodra. Tényleg azt mondom, hogy bátran olvassátok el a könyvet, mert megéri. Köszönöm az írónőnk, hogy megírta nekünk a könyvet. Ezzel egy hatalmas kincset adott a világnak és nekünk olvasóknak.

Kedvenc Idézetek:

„Ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak: hátat fordítani. Ha nem látom a szörnyet, az nem is létezik.”

„A magány mindig velem volt, nem utasított el, nem nevetett ki és nem szégyenített meg. Sötét, de hűséges démonként állt az árnyékba húzódva, és mikor már én magam is magam ellen fordultam, előlépett, hogy gyengéden magához öleljen.”

„Senki sem gondol bele, hogy a gyerekek egyszer csak felnőnek, öntudatukra ébrednek és kérdéseket tesznek fel olyan dolgokról, melyeket minden igyekezetünkkel szeretnénk a szőnyeg alá söpörni.”

„– Sokszor előfordul, hogy nem ismerjük azokat, akiket szeretünk… Olyan természetessé válik a jelenlétük, hogy nem igazán fordítunk rájuk energiát.”

„– Nem értem, miért kell azt mondani valakinek, hogy szereted, ha nem gondolod komolyan…"

Köszönöm, hogy itt jártatok, Patti. :)