Értékelés: Marceline Loridan-Ivens - És te nem jöttél vissza
„Annyira szerettelek, hogy boldog vagyok, hogy veled együtt deportáltak.”
Fülszöveg:
„Neked talán sikerül, mert fiatal vagy, én nem
fogok visszatérni.”
Marceline
Loridan-Ivens édesapjának szavai ezek, amelyeket 1944 tavaszán a franciaországi
Drancyban mondott az akkor 16 éves lányának, mielőtt az auschwitzi, illetve a
birkenaui haláltáborba deportálták volna őket.
A
férfinak igaza lett, lányát pedig azóta is kísértik ezek a szavak. Soha nem
tudta feldolgozni, ami történt, így most megírta, egyszerűen, szikár stílusban
annak az embernek, akit a világon a legjobban szeretett: haláltáborban
meggyilkolt édesapjának.
Loridan-Ivens
gyönyőrű vallomása az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi sikere volt.
„Loridan-Ivens
az apa-lánya kapcsolat legmélyére hatol. Precíz, visszafogott mestermű…” - Financial Times
„Mély,
megragadó, és mégis könnyed. Mintha minden egyes mondat az emberi szenvedés és
túlélés gondolatát sugározná.” - Sunday Times
„Hátborzongató
és gyönyörű könyv.” - Independent
„Az egyik legremekebb, legkönyörtelenebb
könyv, amit valaha írtak.” - Guardian
Szerző:
Marceline Loridan-Ivens
Eredeti
cím: ET TU N'ES PAS REVENU
Fordító:
Tóth Tímea
Kiadás
éve: 2018
Oldalszám:
126
Kötés
típusa: puhatáblás
ISBN:
9786155638909
Gyártó:
21. Század Kiadó
Borító: 5/5
Engem teljesen megvett kilóra, ha mondhatok ilyet. A
francia háttér és a nő alak, ahogy egyedül van magával ragadott főleg miután
elolvastam a címet és a könyv fülszövegét.
Személyes véleményem:
Imádtam. Alapjáraton is nagyon szeretem a történelmet. Minden vágyam egyszer eljutni Auschwitzba. Tudom, hogy rengeteg szörnyűség
történt ott, mégis magával ragadnak azok a történetek, amiket a túlélők
mesélnek. Néha teljesen elborzaszt, hogy az emberek milyen szörnyűségekre
képesek. Kötelező olvasmánnyá tenném Marceline írását, hisz csekély számú
túlélő van és mindenkivel megosztani nehéz azt, amit átéltek. Ezért is örülök
annak, hogy valaki vette a fáradtságot és még csak, ha az édesapjának írt
levélbe is tudtuk meg, a tábor részleteit már ez is több, mintha az égvilágon
nem tudnánk semmit. Hihetetlenül sok érzelmet véltem felfedezni ebbe a műben.
Volt benne féltés, szeretet, magány és vágyakozás. Vágyakozás egy édesapa után,
akit nem jött vissza a szörnyűségből. Próbáltam utána olvasni még a hölgynek, de a wikipédia is csak franciát ad ki és nem tudtam lefordítani...sajnos. :/
Magáról a könyvről:
Marceline nem egy szimpla apa-lánya kapcsolatot
mesél el, hanem egy sokkal mélyebbet, egy sokkal igazságtalanabbat. Marcelinet
és édesapját 1944-ben fogták el és vitték a franciaországi Darcyba. Majd pedig
onnan egyenesen Auschwitz-Birkenauba vette az irányt az életük. A történelem
hiába tesz kötöjelet közéjük. Az embereknek ott iszonyú nagy távolság volt
Auschwitz és Birkenau között. Az apukája Auschwitzban volt, Marceline pedig
Birkenauban.
Ez a történet Slojmeról és az ő drága kicsi lányáról szól, aki
soha nem felejtette el azt a szörnyűséget, amit átélt. Slojme próbálta
megértetni lányával és rávilágítani arra, hogy még fiatal és harcoljon, biztosan megfog menekülni, de ő (az édesapja)
már nem. Marceline és édesapja ott próbáltak emberek maradni, ahol
embertelenség volt, ahol a halál visszatérő vendég és a betegségek is már
hazajárnak. Marcelinenek édesapja nehezen, de küldött egy üzenetet, amit
elvesztett és már nem emlékszik rá. Pedig mindennap, minden percben emlékezni
szeretne.
" Nézem jobbra dőlő írásodat, azt a négy-öt mondatot, amelyet már nem tudok felidézni. Egy sorban vagyok biztos, az elsőben: "Drága kicsi lányom", és az utolsóban is, az aláírásodban: "Slojme". Mi volt a kettő között nem tudom. Hiába kutatok az emlékeim között, nem tudom. Hiába kutatok az emlékeim közt, nem találom."
Az édesapjának sajnos igaza lett. Marceline
visszatért, ő pedig nem. Egy ekkora terhet helyezni egy tizenhat éves lány vállára
szinte kínzás. Ahogy leírta a szörnyűségeket, amiket látott és amiken átment
még engem is lesokkolt. Viszont arról is írt, hogy mi lett azután, hogy megmenekült
a táborból és, hogy a menekvés még nem jelentette azt, hogy túl is élték. Marceline mindent megírt az apjának, amit tudott, amit szeretett volna. Leírni is borzalmas lenne mindent, így hát én azt tanácsolom mindenki olvassa el a könyvet csak úgy lehet megérteni, azt a szörnyűséget, ami ott történt. Megérteni, elfogadni vagy csak felfogni. Nem tudom melyiket lehet ezek közül.
"Egyike vagyok annak a százhatvan embernek, aki még él a két és félezer visszatérőből. 76 500-an voltunk franciaországi zsidók, akik Auschwitz-Birkenauba mentek. A táborokban hat és fél millióan haltak meg."
Nagyon szépen köszönöm a kiadónak, hogy
esélyt adott a könyv elolvasására. Remélem lesznek olyanok, akik elolvassák.
Hisz tényleg egy olyan műről van szó, ami megérdemli a figyelmet. Ami többről
szól, mint egy lány leveléről, amit az édesapjának. írt.
Köszönöm, hogy itt jártatok, Patti! :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése