Értékelés: Aurora Lewis Turner - A lélekdoboz

 




„Azt mondtad, sokszor az érzelmek teszik széppé a nőket. Most határozottan szebb vagy – csillogott lelkesen a kislány szeme, majd kézen ragadta Zimát, és a folyosóra vonta őt.




Fülszöveg:

Nincs fény.

Nincsenek érzések...

Csak halál és háború uralja a földeket, amióta ellopták és elfordították A Világ Kerekét. A Kerék eltűnt, egyedül Xí, egy nyolcéves kislány tudja, merre lehet. Hépíng, a Vörös Birodalom császára tolvajokból, gyilkosokból verbuvál köré csapatot azzal a céllal, hogy megkeressék és visszafordítsák a szerkezetet. Ha sikerrel járnak, megmentik a háború sújtotta világot. Ehhez viszont az aranyló Lepel mögé kell merészkedniük, amely gyilkos fenevadként zabálja fel a földeket és rajta az életet.

A csapat feje, Léto Blackhart kapitány kénytelen szembenézni a Vadon különös lényeivel, a Kék és a Sárga Birodalom csatáival, valamint a Lepel veszélyeivel. De közben a saját lelke is kockára kerül, ugyanis egy érzéketlen, hadifogoly nokturna, Zima is csatlakozik hozzájuk az ellenséges táborból.

Zima azt a feladatot kapja, hogy a küldetés sikere érdekében védje meg Xít és Blackhartot, akár az élete árán is. Vajon a kapitánnyal lehetnek ellenségekből szövetségesek?

Blackhart mennyire tudja titokban tartani sötét természetét, s mennyire tudja magát távol tartani a gyönyörű nokturnától? Célt ér-e a küldetés, mielőtt örökre bezárulna a Lepel?

A Lélekdoboz az énünk legsötétebb és legmélyebb bugyrairól, az emberségről, a szabad akaratról és az önfeláldozásról szól.


Személyes véleményem:

Aurorával tavaly ismerkedtem meg még a tűzróka kapcsán és azóta nagyon szeretem az írásait. Ha jó magyar fantasyt szeretnék olvasni akkor mindenképpen elsők között veszem le őt a polcról, hisz brutál jól ír. Így egyértelmű volt, hogyha lesz lehetőségem, hogy mivel rukkol elő nekünk az írónő és egyáltalán nem okozott csalódást.

Magáról a könyvről:

A történetbe ott csatlakozunk be, hogy a három birodalom között már egy ideje háború dúl. Az időkerekét elfordították és ellopták. Azóta pedig a vörös, sárga és kék birodalom háborúban áll. A lepel pedig egyre jobban térhódítást nyer. A vörös birodalom királya viszont szeretne hős lenni és megmenteni a világot az egyértelmű pusztulástól. Így mikor egy kislány lát egy álmot, amely mindenkit megmenthet egy kisebb csapatot állít össze és elküldi őket erre a nem mindennapi küldetésre.

A csapat tagja Xi, az árva kislány, aki az álmot látta. A lány, aki még mindig hisz az igaz szerelemben és reméli, hogy szülei között is az volt. A lány, aki a szemünk előtt válik félénk megszeppent kislányból, egy igazi bátor harcossá. Zima nokturna és Medárd a Nokturnó. Zima egy kegyetlen fegyver, kit csak úgy lehet megölni, ha levágják a fejét és mellettük ott van egy szedett-vedett csapat, akiket Blackhart Léto kapitány tart össze. Mondjuk, hogy pontosítsunk inkább próbál összetartani. Az összeeszkábált csapatnak nehéz küldetése van és nem könnyíti meg a helyzetet, hogy ismeretlenül kell megbízniuk egymásba.

Ebből pedig hatalmas bonyodalmak is lesznek. De ezekről most nem mesélek, hisz akkor nem lenne értelme elolvasnotok a könyvet. :D

Egyben az egész:

Már az első oldaltól kezdve felkelti az olvasó figyelmét és egészen a végéig meg is tartja, ami valljuk be nem sok írónak sikerül. Általában azért szokott lenni idő elkalandozni. Hát itt egyáltalán nem volt. Egy hatalmas jellemfejlődésen mennek át a szereplők, főleg Létó kapitány és Zima. Hirtelen az egész életük és gondolkodásmódjuk átértékelődik az utazás alatt. Megtanulják, hogy mi fontos, mi igaz és miért érdemes küzdeni.

A borítóról sem szabad elfeledkeznünk. Miután megosztottam facen, hogy ez a csodakönyv érkezett hozzám. Többen rám is írtak, hogy milyen szép a borító és teljesen igazuk van. Csodaszép borítót hoztak össze, ennek a brutálisan jól megírt könyvnek. Itt teljesen igaz a mondás: Kívül-belül gyönyörű.

Ha megszeretnéd rendelni Katt ide 😊

 

Köszönöm, hogy benéztetek,

Xoxo, Patti 😊


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.