Cover Reveal - Sarah Addison Allen : Az első fagy




Sziasztok!

Az a megtiszteltetés ért, hogy egyike lehetek azoknak, aki elsőnek láthatta Sarah Addison Allen legújabb könyvének borítóját.
Remélem ti is annyira várjátok már, mint én. :)




Röviden az írónőről.

Sarah Addison Allen Asheville-ben, Észak-Karolinában született és nevelkedett, otthonról hozza a könyvek és a finom ételek szeretetét. Irodalmi tanulmányokat folytatott az Észak-Karolinai Egyetemen. Első regénye, A csodálatos Waverly-kert 2007-ben jelent meg. 2011-ben mellrákot diagnosztizáltak nála, amelyet kemoterápiával kezeltek. 2014-ben kezdett újra írni.

Számos irodalmi díjat nyert, könyvei 2 millió példányban jelentek meg, 30 nyelvre fordították le őket.






Most pedig jöjjön a fülszöveg:



Boldogan éltek, amíg meg nem haltak?
Ahogy hűl a levegő, és hullani kezdenek a falevelek, a Waverley-nővéreket nyugtalanság fogja el. Túl könnyen elajándékozzák a szívüket, megzavarja a gondolataikat egy ezüstös hajú idegen, és furcsa hibákat követnek el. Olyan dolgokra vágynak, amiket nem kaphatnak meg, összezavarodnak, és a kelleténél többet adnak mások véleményére.
Még nehezebb megőrizni a hidegvérüket, amikor egy ismeretlen látogató bukkan fel, aki megkérdőjelezi a család legfőbb értékeit.
Ám az első fagy beköszöntével mindennek jóra kell fordulnia. Akkor végre virágba borul a bajkeverő almafa, és a körülötte kavargó varázslat is a helyére kerül. Claire és Sydney, a Waverley-nővérek, és Sydney tizenöt éves lánya, Bay soha nem látott kihívásokkal néznek szembe.
Vajon össze tudják-e tartani a családot a különleges nap beköszöntéig?

Tudd meg, mi mindent tartogat ebben az évben sok az első fagy…

* (Ellenőrizetlen szöveg, előzetes tájékoztatásra!)




Most pedig jöjjön amire mindenki várt és amiért mindenki idelátogatott:

A borító!



Könyvmolyképző Márkabolt:

Moly.hu:


Köszönöm, hogy benéztetek! 😊



Patti 😊

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.