Luanne G. Smith: The Vine Witch - A szőlő boszorkánya (A szőlő boszorkánya 1.)



 

„A szív hajlamos arra, hogy megkeményedjen, ha megfosztják az álmok táptalajától és beszorítják egy szűkös élet keretei közé.





Fülszöveg:

Sose ​átkozz meg boszorkányt!

A Château Renard szőlőültetvény évszázadokon át a szőlő boszorkányainak tehetségétől függött, akiknek bűbája létrehozta a völgy világhírű borát.

Ám miután átkot szórtak rá, sorcière Elena Boureanu elvesztette képességét. Most, hogy megtörte az átkot, ami egy mocsár sekély vizébe kényszerítette, és legyengítette varázserejét, Elena küszködik, hogy visszatérjen korábbi életébe. Időközben azonban öröksége – a szőlészet – egy jóképű idegen tulajdonába került.

Jean-Paul Martel csak és kizárólag a tudományra esküszik. Elutasítja a babonát, és távol áll tőle a helybeliek hite a boszorkányokban. Elena viszont járatos a bűbájban, és tudja, hogy a szőlészet hemzseg a rontástól. Hogy maradhasson, és meggyógyítsa a szőlőültetvényt, titkolnia kell valódi kilétét és a bosszúszomjas terveit is az ellen a személy ellen, aki ellopott hét évet az életéből. Nem nyugszik, amíg szembe nem száll a gonosz erőkkel, amik őt, Jean-Pault és a szőlőboszorkányok ősi örökségét fenyegetik Chanceux Valley dimbes-dombos vidékén.


Személyes véleményem:

Már egy ideje szemezek a könyvvel, szóval úgy voltam vele, hogy két elemzés/ellenőrzés videó között sort kerítek rá. Hisz néha kell a kikapcsolódás és bár egy könnyed könyvet szerettem volna, már az elején tudtam, hogy ez nem éppen az. Viszont az érdeklődésemet remekül fenntartotta, így elérte a kellő hatást. Vegyes érzésekkel tettel le a könyvet miután végigolvastam. Rettentően zavart, hogy mikor francia szaval voltak, a magyar jelentése oldalakkal később volt és folyton lapozgatni kellett. Őszintén? A végén meguntam és már nem érdekelt mit jelent, hisz így folyton kizökkentett a történetből. Szóval remélem a második részben ezt javítva van. :D

Magáról a könyvről:

Már az elején megismerjük Elena-t, aki egy borzasztó átoksúlyt. Hét évet kellett

varangyként leélnie és közben mindenki élete ment tovább. Egyszerűen borzasztó elképzelni is, hogy míg te a poklot poklát éled át nap, mint nap, a szeretteidnek továbbment az élete. Majd miután megtörte az átkot, visszament az otthonába, amit eladtak és a férfi, akinek a jegyese volt mást vett feleségül. Bár a jegyességet felbontották és a lány úgy gondolja, hogy a férfi okozta az átkot, még is egy kicsit belül megtört, hogy ennyire hamar túlléptek rajta. A hab a tortán gondolom az lett volna, ha Bastiennek már gyermeke is lett volna. 

Elena egy híres szőlő birtokon élt és bort készített, az egyik legjobb volt a szőlő boszorkányok közül. Viszont a képességei nehezen térnek vissza és az úr, aki megvásárolta a birtokot nem hisz a varázslatban. Mindeközben a szőlőkön átok ül és neki ezt mind meg kell oldania.

Jean-Paul Martel pedig próbálja kezelni az új helyzetet, hisz vett egy birtokot, ami a legjobb borokat adta, viszont az évek alatt csak csapások élték. De ügyvédnek sem szeretett volna visszamenni, így egyetlen reménye a lány volt, aki a semmiből tért vissza és teljesen a magáénak érezte az ő birtokát.

A borzadalmaknak még itt nincs vége, hisz a lányt gyilkossággal vádolják meg és tiltott mágia használatával.

Egyben az egész:

Nem volt rossz könyv. Volt benne varázslat, borászat és egy kevéske kis szerelem. A karakterek nagyrésze nem nőtt a szívemhez, sőt az elején Elena is idegesített. Még is egy idő után megszerettem őt, talán közben egy kis jellemfejlődés is történt és ez segített hozzá az elfogadásához és kedveléséhez. Maga a borászat bemutatása is érdekes volt, hisz bár itt sok szerepet játszott a varázslat is a jó bor elkészítéséhez, a férfi, aki a szőlő birtokot vette meg nem hitt ebben, így rettentő sok mindent olvasott róla és osztott meg velünk, olvasókkal.

A szerelmi vonal alig volt észrevehető, hisz csak villanásnyi gondolatokat kaptunk, majd mikor jött a baj, egyből lecsapott Cupidó nyila. Végül is igaza van az írónőnek, mindenkinek vannak részek, amiket nem szeret írni vagy olvasni, de azért kicsit örültem volna, ha picit jobban kidolgozza.

Viszont ettől függetlenül kíváncsi leszek a második részre, így biztos vagyok benne, hogy azt is elolvasom.

Ha megszeretnéd rendelni akkor katt ide!

Köszönöm, hogy benéztetek.

Xoxo, Patti! 😊


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.