Top 10 Idézet - Leiner Laura: Iskolák Országos Versenye I.

 

Halihó. Ma egy újabb Top 10 kedvenc idézettel érkeztem méghozzá Leiner Laura Iskolák Országos Versenye I. részéből (3 könyv) hoztam idézeteket. Nálam Hanna nagyija mindent vitt. :D

1.)

[…] A tavalyi évben például a Balatonon volt megrendezve, így az odaérkező csapatok negyede ki is esett, mert nem tudtak úszni a versenyzők.

– És ez, hogy derült ki, belefulladtak? – kérdezte a nagyi […]

2.)

– Milyen széles vállú fiú – jegyezte meg végre, amikor hajlandó volt megszólalni. – Apádra emlékeztet.

– Mármint? – csodálkoztam el.

– Volt egy hasonló fizikumú barátja – tette hozzá magyarázatképpen, mire a fejemet fogva felnevettem.

3.)

– […] Néha haragszom, néha tagadom, néha elfogadom, aztán újra tagadom, aztán csak szomorú vagyok, aztán nem vagyok, aztán alkudozom, aztán utálom az egészet, ami történt, és újra dühös leszek, amit megint a tehetetlen szomorúság érzése követ… Nem tudom, hol vagyok ebben az egészben, hogy bele lehet-e egyáltalán helyezni egy embert egy modellbe, hogy most éppen itt van, és innen mindenféleképpen ide tart. Ez egyéni, mindenkinél más, én pedig úgy érzem, nem tartok sehová – mondtam.

4.)

Hozd be a lemaradásodat, éld meg az élményeket és a kudarcokat, éld meg a pillanatokat, a jót és a rosszat is. Próbálj ki új dolgokat, legyél nyitottabb, szakadj ki a komfortzónádból, és élj egy kicsit végre!

5.)

Már nem ijeszt meg a fantáziám, amióta láttam, hogy a valóság sokkal rémisztőbb tud lenni.

6.)

– Mi lenne az a tanács? – érdeklődtem.

– A rövid változata annyi, hogy az élet szemét, az emberek meg még szemetebbek.

7.)

– Apád most újságolta el, hogy beszélhetett a kajakos fiúval! Neki lehet, nekem meg nem? – csapott bele a közepébe a nagyi, én pedig elfehéredve meredtem a kijelzőre, miközben Kornél kinyitotta a szemét, és óvatos mosollyal pillantott rám.

– Öhm. Nagyi, még mindig Kornéllal vagyok. És hall téged – sziszegtem teljesen megsemmisülten.

– Ó – értette meg. – Akkor tegyük le gyorsan, nehogy kínos legyen neked.

– Persze, nehogy… – dünnyögtem kelletlenül.

http://veronikasreaderfeeder.com/leiner-laura-emlekezz-ram-iskolak-versenye-3/

8.)

– Az mi? Konyak? – kerekedett el a szemem.

– Nem. Ez málnaszörp – füllentett.

– Ahhoz kicsit sötét, nem? – fürkésztem.

– Mert romlott.

9.)

– De úgy szeretek lájkolni! – közölte.

– Akkor lájkold az ismerőseidet – tanácsoltam.

– Az ismerőseimet? Az én koromban? Vagy halottak, vagy készülnek meghalni – magyarázta, mire az egész asztalunk felröhögött.

10.)

– Apu! Beszélünk újra Schrödinger macskájáról?

– MI VAN? – hangzott a válasz valahonnan a távolból.

A szám elé tartva a kezem próbáltam visszatartani a nevetést.

– Schrödinger macskája! – üvöltötte Kornél.

– Kinek a macskája? – kiabálta vissza a hang.

– Schrödingeré!

– Mondd neki, hogy nem kell, van kutyánk, elég az! – kiabálta az apukája, mire Kornél újra maga felé fordította a telefont.

– Látod? Gyakran dumálunk ilyenekről – bólintott, én pedig megállás nélkül nevettem, miközben ő becsapta a szobaajtaját, és leült az asztala előtt lévő gurulós székre.

+1)

– Százhetvenegy kilométer – mondtam.

– Mi? – kérdezte csodálkozva.

– Hozzávetőlegesen. Annyira lakunk egymástól – suttogtam.

– Ja, hogy az – biccentett. – Igen, tudom – húzta el a száját.

– Az nagyjából két óra – tűnődtem el.

– Igen – fordította felém a fejét. – Most azon gondolkodsz, hogyan fog ez működni ilyen távolságból? – kérdezte halk, lemondó hangon.

– Nem – feleltem azonnal. – Azon gondolkodom, hogy ha ennyi időt töltök majd buszon vagy vonaton, akkor útközben deriváljak, vagy inkább integráljak-e – feleltem egyszerűen, mire Kornél hangosan felnevetett, és felém hajolva megcsókolt.