Értékelés: Brooke Fast: A rabmadár

 

Szerinted képes vagyok egyszerűen csak megállni, hogy rád gondoljak minden átkozott nap minden másodpercében? Annyival könnyebb lenne minden, ha ki tudnálak verni a fejemből, Kismadár!

Őszintén? Én is sokáig ellenálltam ennek a könyvnek. Az utóbbi időben tudatosan kerülöm a túlzottan felkapott olvasmányokat, mert rengetegszer futottam már bele olyan „mindenki imádja” történetekbe, amik számomra maximum közepesek voltak. Főleg, amikor olyan bloggerek magasztalják őket, akiknél még sosem láttam negatív véleményt… ott mindig bekapcsol bennem a vészcsengő.

De hát a kíváncsiság nagy úr. És most kivételesen nagyon jól tettem, hogy engedtem neki. Ez a könyv pozitív csalódás volt. Nem kicsit. Nagyon.

Nem állítom, hogy minden fordulat teljesen váratlan lett volna – a befejezést például nagyjából 50–100 oldallal korábban már sejteni lehetett, és több lehetséges forgatókönyv is lejátszódott a fejemben. Az egyik fontosabb szereplő halála sem ért sokként, inkább az érdekelt, hogy ki lesz az.

De és itt jön a lényeg: ez semmit nem vett el az élményből.

– Mindig is akartalak téged, Raven. Azt sem tudom, éltem-e, mielőtt megismertelek. Csak tettem a dolgomat. Amikor megpillantottalak, úgy éreztem, mintha lángra lobbantottál volna.

A világ, amit kaptunk, brutálisan jól felépített. Dividium törvénye – miszerint egyetlen bűn is elég ahhoz, hogy örökre a Végzárba kerülj – egyszerre félelmetes és kegyetlenül izgalmas. A Végzár koncepciója, a vadászatok, a túlélésért folytatott harc mind végig feszültségben tartottak. Egy percig sem unatkoztam.

Raven Thorne karakterét pedig nagyon hamar megkedveltem. Kemény, határozott, mégis emberi. Az, ahogy a testvéréhez, Jedhez viszonyul, egyszerre fájdalmas és gyönyörű. A testvéri kötelék, a bűntudat és a felelősség érzése végig ott lebeg a történet felett, és számomra ez adta az egyik legerősebb érzelmi vonalat.

És akkor a mellékszereplők…

Komolyan mondom, ritkán van olyan, hogy ennyire mindenki belopja magát a szívembe. Nem csak „kitöltik a teret”, hanem valódi személyiségek, saját hanggal, saját történettel. Már most hiányoznak, és alig várom, hogy újra találkozzak velük a folytatásban.

A szerelmi szál?

Imádtam. Teljes szívemből. Drukkoltam, féltem, izgultam, és az utolsó oldalaknál konkrétan attól rettegtem, hogy mi fog történni velük. Pont annyi romantika volt benne, amennyi kellett – nem nyomta el a történetet, mégis rengeteget adott hozzá.

Fun fact: kevesebb mint 6 óra alatt kiolvastam.

Oké, ez két nap lett, mert csak délutáni alvásidőben tudtam olvasni (igen, ez most egy kicsit fáj 😒), de ez mindent elmond arról, mennyire beszippantott.

Összességében egy erős, sötét hangulatú, mégis érzelmekkel teli történetet kaptunk, szerethető karakterekkel és egy olyan világgal, amibe könnyű elveszni. Teljesen megértem a hype-ot – és most először azt mondom: meg is érdemli.

Ha megszeretnéd rendelni Katt ide:

Köszönöm, hogy benéztél! 😊

Xoxo, Patti! 😊