Mara Maxine - Szívtörő
„A
bizalom törékeny dolog, és bármennyire is szeretjük egymást, bízni csak most
tanulunk meg újra.”
Személyes
véleményem:
Ez
volt az első könyvem az Eleven Kiadótól és Mara Maxime írónőtől, de nagyon
remélem, hogy még nagyon sok könyvet tudok tőle olvasni. A szívtipró egy nagyon
jól megírt történetet dolgoz fel, amit két éjszaka alatt kiolvastam a 9 hónapos
kislányom mellett, aki imád éjszaka karban aludni. Így mi mást csinálna egy
Könyvmoly, minthogy olvasson vagy ép jövedéki adó tételeket tanuljon. 😅
Magáról
a történetről:
A
főszereplőink Anne White és Jack Carrigan. Már a gimnázium óta ismerik egymást,
szerelmesek voltak. Most pedig egy légtérbe is nehezen tudnak lenni. A lány
összetörte mindkettőjük szívét, amikor azt hazudta a fiúnak, hogy nem szereti.
Anne édesanyja meghalt, Jack pedig mindent feladott volna, hogy szerelme
mellett legyen. A lány ezt akarta megakadályozni. Az egykori barátból így
szupersztár lett.
Eltelt
8 év. Eközben pedig a lány teljesen kizárta az életéből a külvilágot. Se
Facebook, se Messenger egyszerűen semmi. Az évek alatt úgy gondolta, hogy
túllépett. De a szíve is így gondolja? A lány munkahelye megszűnt, főnöke
segítségével viszont állást kapott a SAN Francisko Angéla csapatánál. Miután
aláírta a szerződést pár nappal később a csapat bejelentette, hogy egy
szupersztár érkezik erősíteni őket.
Anne
újra ott van ahol 8 évvel ezelőtt. Jack visszatér az életébe.
Mivel
a történet váltott szemszögből volt, így nagyon hamar megtudtuk Jack reakcióit
a dolgokra. Ami miatt sokkal érdekesebb lett. Alig vártam, hogy bizonyos
helyzetek kialakulása után tudjam épp mit gondolnak a szereplőink. Így volt ez az első találkozásánál is vagy
mikor Jack beszélni akart a lánnyal és félre rántotta/húzta egy szűkös helyre.
Imádtam a szikrákat, amik végig jelen voltak az oldalakon és én már előbb tudtam, amit ők nem. Ez a meccs még nem ért véget közöttünk, nem fújták le. Vajon az összetört szív újra egybe tud állni mikor a párja újra mellette van? Akkor is, ha már egyszer ripityára törte? Ha szeretnéd megtudni akkor nincs más választásod, minthogy elolvasd Mara könyvét.
Egyben az egész:
Nagyon
szerettem. Mondanám, hogy könnyed, nyári olvasmányt fogtam ki, de a könnyek a
szemembe néha mást mondtak. Velük örültem, sírtam, bíztam majd összetörtem.
Éreztem, amit ők éreztek és fájt, sokszor nagyon is. Szóval nem egy könnyed
olvasmány, de hidd el kedves olvasó egyáltalán nem fogod megbánni, ha a kezedbe
veszed.
Ha
megszeretnéd rendelni Katt ide! 😊
Köszönöm,
hogy benéztél.
Xoxo,
Patti 😊
Megjegyzések
Megjegyzés küldése