Az álarc mögött | Értékelés: Sienna Cole - A köd után




„Az élete során mindenki fel tud mutatni legalább egy olyan embert, aki végzetes, sorsfordító hatás gyakorol rá. Valakit, aki miatt letérünk az addig biztosnak hit ösvényről…”




Fülszöveg:

A gonosz köztünk jár

San Francisco monoton hétköznapjai felbolydulnak, amikor egy fiatal nő megcsonkított holttestére bukkannak a Csendes-óceán partján. Az első halottat hamarosan még több követi, és Mike Marshall nyomozó számára világossá válik, hogy egy sorozatgyilkos szedi áldozatait a város környékén. Amikor azonban belekezd az ügy felderítésébe, még sejtelme sincs arról, hogy kivel vagy mivel áll szemben. A gyilkos több lépéssel jár a nyomozócsapat előtt, és tökéletesen eltűntet maga után minden bizonyítékot.

Amikor az FBI profilozója, Wade Nelson különleges ügynök is bekapcsolódik a nyomozásba, váratlan és megdöbbentő fordulatok következnek be: kiderül, hogy a gyilkosságok térben és időben is jóval messzebbre nyúlnak a vártnál.

Talán mindeddig téves úton jártak? Talán nem is a megfelelő gyilkost követték? Vajon a hosszadalmas kihallgatások során már találkoztak a valódi tettessel, majd tovább üldözték a "Ködember" névre keresztelt fantomot?

Egy sokrétű és minden ízében kegyetlen játszma veszi kezdetét, ami tíz évvel ezelőtt kezdődött egy véletlen találkozással. Mike Marshall ismét szembesül azzal, hogy semmi sem az, aminek látszik, és a gonoszt ott kell keresnie, ahol a legkevésbé számít rá.

Sienna Cole a Lefelé a folyón című pszichológiai dráma és az iskolai erőszak témáját körüljáró Elmejáték után egy újabb lélekfacsaró és sokkoló rejtély megfejtésére invitálja az olvasót


Kiadó: ÁLOMGYÁR KIADÓ
Oldalak száma: 379
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly: 342 gr
ISBN: 9786156013590
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2019
Árukód: 2728665 / 1185821



Borító: 5/5

Imádom. Egyszerű, keveset sejtető mégis magával ragadja a figyelmet. A lány, aki a semmi felé megy annyira sokat elárul, de mégis csak egy érzést sugall, hogy valami nem stimmel, valami itt lesz.

Személyes véleményem:

Komolyan mondom, így a könyv olvasása után én már kezdek félni az írónőtől. Annyira mesterien tud a gonosz, pszichopata emberek tudatába kerülni, hogy az valami lenyűgöző és közben nagyon ijesztő. Ehhez a könyvhöz biztos rengeteg utánajárás kellett, hisz rengeteg oldalát körül kellett járnia és közben mindent leírt arról, amit tudnunk kell az ilyen emberekről, sőt még többet is. Szóval le a kalappal az írónő előtt, hogy mindig ennyire precízen dolgozik. Egyszer már megfogadtam, hogy soha többet nem olvasom úgy az írónő által kiadott könyveket, hogy közben pár perc múlva tudom, hogy le kell tennem, mert épp dolgozni vagy suliba megyek, de annyira kíváncsi voltam erre a könyvre, hogy mégis így kezdtem bele és ennek köszönhetően sikerült párszor fennmaradnom a metrón annyira beszippantott ez a történet. De ha bármit tanácsolhatok akkor azt mondanám, hogy úgy kezdjetek bele, hogy legyen időtök befejezni is különben nyugtalanok és idegesek lesztek, hogy úristen mi történik a következő oldalon és annyira tudni akarod, hogy az őrületbe is kerget.

Magáról a könyvről:

A történet több szálon és több időben játszódik. Az elején megismerhetjük a 2009-es eseményeket, ahol igazából minden elkezdődött. Nagyon sokig nem is tudjuk, hogy mennyire fontos ez az évszám és az, hogy itt mi történt. Már akkor is szörnyű volt és mikor kiderült, hogy ez mit indított el egyszerűen átértékeltem magamban és még jobban elborzadtam, közben megismerhetjük a 2018-2019-es nyomozás folyamatát és, hogy mi történt, mi után nyomoznak. Mi az, ami lefoglalja a mi drága Mike Marshall nyomozónk életét, ezenkívül pedig bepillantást nyerünk egy 2015-ös nyomozásba. Igen így hirtelen lehet, hogy sok, de olvasás közben egyáltalán nem tűnik annak, főleg azért is, mert rettentő érdekes és élvezhető ahogy az olvasó is bekapcsolódik a nyomozásba, egyszerűen úgy éreztem magam, mintha tényleg ott lennék és személyesen tapasztalnám az eseményeket. Szeretem az ehhez hasonló filmeket is mint pl. a CSI: Helyszínelők, Gyilkos elmék stb…sőt a Gyilkos elméket egyszerűen imádom. Na ehhez tudnám hasonlítani inkább ezt a könyvet. Tökéletes alap lenne egy filmhez vagy az előbb említett sorozat egy részének, mondjuk egy kétórás változatban.




A 2009-es események szerint a fiatal és szép Linda Craven az állatkerti munkahelyéről hazafele indul, viszont a 10 perces út mégsem olyan veszélytelen, mint gondolta, hisz egy szempár már egy jó ideje figyeli őt. A lányt a parkban megtámadják és csak sejthetjük, hogy megerőszakolják és talán meg is ölik, hisz a történet véget ér ebben a szakaszban mikor a lányt elnyeli a sötétség.
A következő rész már a jelenben játszódik. Itt újra találkozhatunk a mi imádott Mike Marshallunkkal, akit az Elmejáték címből már megismertünk. A nyomozó már akkor is a szívemhez nőzz, most pedig egy felkavaró üggyel találja szembe magát. Az eset, amivel szembe kell néznie az egész brutális, az ügy szerint egy fiatal nőt találnak, akit megcsonkítottak, méghozzá úgy, hogy minden női jellegzetességét eltávolították. Egyszerűen mikor olvastam kirázott a hideg. Iszonyú brutális. Komolyan nem értettem, hogy hogyan lehet erre valaki képes.
Ebbe a borzalmas ügybe becsatlakozik az FBI, akik egy profi profilozót küldenek segíteni méghozzá Wade Nelson személyébe. A két pasi nem igazán jön ki egymással, ami elég jó humorforrás tud lenni, ebben a borzalmas időben. Bár amennyire Mike utálta én pont annyira kedveltem a pasit. Tudjátok ki jutott róla eszembe? A Gyilkos elmékből Derek Morgan :D Imádom a sorozatban azt a pasit.

Na, de térjünk vissza a könyvre. Az ügy viszont nem marad sokáig látatlan. A média a gyilkosnak hála hamar felkapja, hisz levelekkel üzen, melyeket az újságok címlapjain látunk viszont. A „ködember” ahogy a média is nevezi folyamatosan meglep minket. Nem olyan egyszerű kitalálni, hogy milyen emberel állnak szembe, hisz folyamatosan változik a profil minél több mindenre jönnek rá.

Egyben az egész:

Iszonyúan érdekes történet, mely folyamatosan fenntartja az olvasó érdeklődési körét. Látszik rajta, hogy mennyi utánajárást igényelt. Nemcsak egy történetet kaptunk, hanem egy teljes érzelmi, lélektani arzenált. Nem tudsz szabadulni a történettől egy percre sem, hisz magába szippant. Mindig imádtam az írónő könyveit, mert igényesek, látszik rajtuk, hogy nem egy összecsapott valamit tartunk a kezünkbe. Viszont ezzel a könyvvel túlszárnyalta még önmagát is. Egyszerűen már várom, hogy mi lesz a következő, hogyan fogja megugrani ezt a lécet, mert szerintem lehetetlen, de Sienna nem ismeri ezt a szót. Egyértelmű, hogy a következő könyve is mestermű lesz, ami újra összefog törni, fel fog kavarni és én imádni fogom. 



Értékelés:




                   


 
Idézetek:



„A sötétség, az enyészet, a könyörtelen hidegség, ami mindenki mást halálra rémítene, számára ismerősnek és otthonosnak számított.”

„A bűbájos maszk mögött egy megveszekedett szörnyeteg lakik.”

„A holnap bizonyossága egy szempillantás alatt elenyészett, már csak a most rémisztő valósága volt jelen.”

„Az élet legtöbbször nem jelzi előre a nagy fordulópontokat. Hirtelen jönnek, mint az elsöprő erejű detonáció, és magukkal sodornak mindent, ami addig biztos volt.”

„A vadállat mindig vadállat marad, hiába édesgeti magához az ember.”

„Az ember úgy érzi, mintha minden új év elhozná az áhított újrakezdést, de a szilveszteréjszaka után ugyanolyan nap virrad fel; minden változatlan és megszokott. A remény gyorsan elpárolog, amikor a könyörtelen fogaskerekek bedarálják a régi nagy vágyakat és a frissen kipattant álmokat. Végül nem marad más, csak rutin, a monoton, ezerszer ismételt mozdulatok és gondolatok, és ahogy telik az idő, minden visszasüpped a változásra képtelen megszokásba.”




Ha megszeretnéd vásárolni:







Patti 😊










Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÉRTÉKELÉS - Tomor Anita : Helló újra, kedves exem

ÉRTÉKELÉS - Jenny Han : A fiúknak, akiket valaha szerettem + nyereményjáték

Értékelés - Sara Shepard - Hazug csajok társasága

ÉRTÉKELÉS - Almási Kitti : Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

ÉRTÉKELÉS - Erin Watt : Papírhercegnő ( A Royal család 1. )

12 számomra legjobb idézet Leiner Laura Bexi sorozatából *-*

Értékelés: Kathleen Glasgow - Girl in pieces - Lány, darabokban + nyereményjáték

TOP 10 IDÉZET: Csendes Nóra: Zápor utca

Értékelés: Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Számomra legjobb idézetek Borsa Brown Arab sorozatából.